70 éves a Tanulmányi Erdőgazdaság

2021. augusztus 02. 09:16
Megalakulásának 70. évfordulójára emlékezett a Tanulmányi Erdőgazdaság az újonnan átadott Erdő Házában péntek délután.
70 éves a Tanulmányi Erdőgazdaság

1951-ben a földművelésügyi miniszter rendeletével megalakult a Tanulmányi Állami Erdőgazdaság azzal a céllal, hogy az akkori „Agrártudományi Egyetem Erdőmérnöki Kara, a Soproni Erdészeti Technikum és a Soproni Erdészképző Iskola részére biztosítsa az üzemi gyakorlati oktatás széleskörű lehetőségeit, a jogelőd Soproni Állami Erdőgazdaság üzemi feladatainak egyidejű elvégzése mellett.” A Tanulmányi Erdőgazdaság történetének e fontos dátumára emlékeztek pénteken az egybegyűltek.

Dr. Sándor Gyula, a Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. vezérigazgatója kiemelte, az oktatás mindig is kiemelt feladatköre volt a társaságnak. – 1951 a születésünk dátuma, akkor mérték fel azt, hogy az Erdőmérnöki Karnak szüksége van egy olyan területre, ahol a képzésének gyakorlati részét megvalósíthatja. 1953-ra készült el a szervezeti és működési szabályzat, abban már kiemelt cél volt az oktatás, a mai alapítványi struktúra ugyanezt várja el tőlünk – utalt arra, hogy  a TAEG Zrt. a Soproni Egyetemért Alapítványhoz csatlakozott.

A város részéről dr. Farkas Ciprián polgármester arra hívta fel a figyelmet, hogy a város és a TAEG együttműködése kiváló. – Ők gondozzák Sopron „zöld arcát”, karbantartják a sétautakat, kilátókat, erdei játszótereket, és ilyen attrakciót is meg tudnak valósítani, mint a most átadott Erdő Háza – tette hozzá.

Prof. dr. Fábián Attila, a Soproni Egyetem rektora hangsúlyozta: a két intézmény története egybefonódott. -Amikor megalapították az erdőgazdaságot, akkor az egyetem már harminc éve Sopronban tevékenykedett, kézenfekvő volt, hogy a kezdetektől fogva együttműködjenek. A szervezeti együvé tartozás pedig megerősítette ezeket a kapcsolatokat. Lehetőségünk van most arra, hogy olyan közös stratégiát alkossunk, ami az ipari fejlesztések területére vagy az ökoturisztikára is kiterjeszti ezt a kapcsolatot.

Az eseményen beszédet mondott dr. Jámbor László nyugalmazott vezérigazgató, aki felidézte azt az utat, amit kollégáival együtt megtettek, és ami azzá tette az erdőgazdaságot, amit ma ismerünk. Aranygyűrű elismerést kapott Gyenge Álmos nyugalmazott kerületvezető erdész, majd megtekintették a TAEG jubileumára készült filmet. Az eseményen fellépett a Soproni Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekar Kamaraegyüttese, és Reviczky Gábor színművész szavalta el Radnóti Miklós Nem tudhatom című művét.

forrás: SopronMédia

www.fataj.hu

Kapcsolódó cikkek

Ideje megnyomni a vészcsengőt- kipusztulóban a fél világ a műanyagok miatt

2019. augusztus 12. 08:14
Egy új kutatás szerint már mindennapos a partra vetett bálnák és delfinek gyomrában a műanyag, amely hosszú szenvedésre és pusztulásra ítéli őket.

Szomjaznak az erdők

2022. augusztus 02. 08:32
Ha némi kis eső felüdülést is jelent olykor, szomjaznak a somogyi erdők az idei aszályos évben. Az erdőgazdálkodók igyekeznek enyhíteni a helyzeten, és megóvni a fákat, bár ez nem könnyű feladat, de a jövő múlik rajta.