A gátakat megerősítve várják a Dráva tetőzését a vízügyes szakemberek

2023. augusztus 10. 15:56
A Dráván levonuló árhullám Szentborbásnál ma hajnalban az előrejelzett (590 cm) értéken tetőzött. Drávaszabolcsnál a következő 24 órában is fokozott készültség mellett várják a tetőzést a vízügyi szakemberek, amely akár új rekordot is hozhat - írta jelentésében az OVF.
 
A gátakat megerősítve várják a Dráva tetőzését a vízügyes szakemberek
Az elmúlt napokban homokzsákokkal erősítették meg az állami védvonalat, amely mögött 31 települést kell megvédeni. Mindeközben a Rábán Győrnél a tetőző vízszint 450-470 cm körül alakulhat - tájékoztatta a közvéleményt az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) .
Lezárják a Petőfi híd alatti parkolót – Győr Plusz
A Rábán az árhullám levonulása továbbra is zavartalan, mely jelenleg Árpás térségében tetőzik. A vízügyi szakemberek folyamatosan figyelő- és járőrszolgálatot tartanak, de eddig különösebb probléma nem jelentkezett.
Lehet, hogy egy kép erről: a Tevere folyó
Győrben a vízállás várhatóan ma délután eléri a rakpart szintjét. A város térségében is megemelkedő vízhozam nagyobb tömegű uszadékot szállíthat.
 
Az elmúlt napon a Mura vízgyűjtőjén 5,9 mm, a Dráva felső területén 3,9 mm eső esett, amely érdemben nincs hatással a magyar szakasz árvízi helyzetére. A következő hat napban jelentős esőre nem lehet számítani a vízgyűjtőkön.
A Mura Letenyén a hétfői tetőzést követően kezdetben rendkívül lassan apadt, majd tegnap a déli óráktól intenzívebbé vált az üteme.
A Dráva szerda este Barcsnál tetőzött, amely csütörtök hajnalra elérte Szentborbás térségét.
 
A Szentborbás alatti szakaszon III. fokot meghaladó, a valaha mért legmagasabb vízállás közeli árhullám alakulhat ki Drávaszabolcs térségében. Ezen a védekezési szakaszon is felkészülten, 24 órában figyelik és várják a vízügyesek az érkező víztömeget, hiszen 1972 óta most először közelíti meg az akkor mért legmagasabb (596 cm) vízszintet - írták a szakemberek.
 
Ez mindenképpen új tapasztalatokat hoz a vízügy életébe a fiatal szakemberek számára. A drávai árhullám levonulása, illetve a tetőzési időpontok és magasságok jelentős mértékben függnek a dubravai vízerőműből történő eresztés mértékétől és ütemétől.
 
A tetőzés Drávaszabolcsnál pénteken várható, elhúzódó tetőzéssel.
 
A Sajó felső szakaszán lassult az apadás üteme, ugyanakkor a hazai középső szakaszon a vártnál gyorsabban csökkentek a vízszintek. A következő egy hétben a Sajó-Hernád vízrendszer, valamint a Bódva és a Tarna már mindenhol apadó tendenciát mutat.
A Duna Budapestnél kisebb árhullámmal vonult le, amely a tegnapi napon már lassú apadásnak indult. A magyarországi szakaszon sehol nem kellett készültséget elrendelni.
 
Az árvízvédelmi készültségekkel érintett védelmi szakaszokon továbbra is a fokozatoknak megfelelő éjjel-nappali figyelő- és járőrszolgálatot tartanak a Vízügyi Igazgatóságok.
 
A Rába, a Mura, a Dráva mentén több olyan település van, ahol az önkormányzat védekezik, mert nincs állami védvonal.
 
Ha szükséges, az önálló védekezésű településeknek is azonnal segítséget nyújtanak a vízügyi szakemberek.
"Egyebek mellett a tíz évvel ezelőtt lezajló árvíz idején megszerzett tapasztalatoknak is köszönhető, hogy mindeddig kiválóan helytálltak a vízügyi igazgatóságok a napokban folyó árvízi védekezésben"  - idézte György Istvánt az MTI.
 
A Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára csütörtökön járt Drávaszabolcson, ahol sajtótájékoztatón felidézte: "az elmúlt hét utolsó napjaiban a Magyarországtól nyugatra lehulló özönvízszerű esőzések komoly árhullámot indítottak el a folyókon".
 
Közölte, "a vízügyi igazgatóságok idejében felkészültek az árvíz elleni védekezésre, továbbá Orbán Viktor miniszterelnök utasítására folyamatos online kapcsolat folyt a védekezésben résztvevők, a főispánok és a kormányzat között".
 
forrás: agrotrend.hu/OVF, MTI

Kapcsolódó cikkek

A piac és a közösség van a középpontban

2023. május 03. 18:22
A Galamboki Termelői Piac a helyi közösség találkozási helye, ami egyúttal minőségi választékot is kínál a vásárlóknak. Aki ellátogat hozzánk, az a friss zöldség-gyümölcstől kezdve a házi készít­ményeken át a szezonális árukig mindent megtalál – fogalmazott Szabó Tamás, a település polgármestere.
– Sokan korábban is árultak terményeket vagy termékeket, ám inkább csak alkalomszerűen. Ráadásul az út szélén állítottak fel standokat, vagy némelyik nénike kirakta a háza elé a portékát, hogy beinvitálja velük a helyieket és az arra járókat, még az átmenő forgalmat is. Másra nem nagyon volt lehetőség.

CSOK: minden változás egy helyen – így lehet felvenni a jövőben az otthonteremtési támogatást Kiderült, hogy mennyi pénzt ad a kormány, és milyen ingatlanokhoz.

2023. július 12. 15:21
Kedden este megjelent a kormányrendelet a Magyar Közlönyben a családi otthonteremtési kedvezmény (CSOK) és a babaváró támogatás átalakításáról. Az utóbbiról már részletesen írtunk, ebben a cikkben pedig azt szedjük most össze a Bankmonitor elemzése alapján, hogy mire készüljenek azok, akik 2024-től vennék fel az állami támogatást. Elöljáróban csak annyit: a jogszabály az előzetes várakozásokhoz képest is jó néhány meglepetést tartalmaz.