A HR-osztályoknak is feladja a leckét az infláció

2022. július 04. 09:24
A szakértő szerint sok cég előrehozta a szeptemberre tervezett béremelést júniusra, mivel az infláció megette az év eleji emelést.
A HR-osztályoknak is feladja a leckét az infláció

Egyelőre nem látszanak a válság jelei, az infláció miatt azonban olyan nagy a bérnyomás, hogy a HR osztályok most ezt említik a legégetőbb kérdésnek, amivel foglalkozniuk kell 

– mondta a VG-nek Karácsony Zoltán, a HR Portál álláspiaci szakértője. A szakember arról számolt be, hogy a magas infláció miatt sok vállalatnál júniusra előrehozták a szeptemberre tervezett béremelést, miután az év eleji emelést gyakorlatilag "megette" azt az infláció.

Legutóbb az Aldi jelentett be évközi béremelést a drágulásra hivatkozva, a német diszkontlánc az év eleji 8 százalékos emelés után júliustól további 8-19 százalékkal növeli a dolgozóinak a fizetését, hogy azok veszítsenek a reálértékükből. Korábban Mészáros Melinda, a Liga Szakszervezetek jelezte, hogy sok helyen lehet számítani arra, hogy a munkavállalók kapnak valamilyen bérkiegészítést a magasabb infláció miatt. Suppan Gergely, a Magyar Bankholding vezető elemzője pedig azt jósolta, összességében idén a 16 százalékot is elérheti az átlagos bérdinamika, ami magasabb, mint az év elején várt 13-14 százalékos ütem.

emberi erőforrás AI (Artificial Intelligence) concept. Communication network.Fotó: Shutterstock

De nem csak a fogyasztói árak emelkedése, a munkaerőhiány is hajtja felfelé a kereseteket, ennek is köszönhető, hogy a probléma sújtotta szektorokban is folyamatosan nőnek a keresetek. 

A szakértő elmondása szerint a gyárakban ma már nettó 250 000 - 300 000 forint körül mozognak fizetések régiótól függően. A mezőgazdaságban 1200-1500 forintos napszámos órabérekkel lehet találkozni, amihez ráadásul szakképzettség sem kell.Aki pedig nagyobb gépeket kezel és elvárás a gépésztechnikusi vagy esetleg a gépészmérnöki végzettség, ott már havi nettó 400 000 felett lehet keresni.

A szakértő arról is beszámolt, hogy egyelőre nem látszódnak a válság jelei, továbbra is özönlenek a megrendelések a munkaerő-kölcsönző cégekhez, főként a harmadik országokból zajlik a toborzás. Jelenleg 3 fő célország van: Fülöp-szigetek, Mongólia, Vietnam, illetve az utóbbi időben Kazahsztán feliratkozott a térképre. Megjegyezte, hogy ezek mind olyan munkaerő-igények, amelyek jelentős része az álláshirdetésekben nem jelenik meg. 

Karácsony Zoltán jelezte, hogy a nemzetközi ügyféltámogató központok is folyamatosan bővülnek hazánkban. Ide idegen nyelveket magas szinten beszélőket vesznek fel ügyfélszolgálati munkára. Csak májusban két nagyobb bejelentés is volt, egyrészt az Aldi közölte, hogy budapesti és pécsi ssc-jébe , hogy több száz főt vesz fel, illetve a világ egyik nagy járműipari beszállítója, a Kostal döntött úgy, hogy a fővárosban 360 magasan kvalifikált szakembernek biztosít munkát.

Ami pedig az álláshirdetéseket illeti, továbbra is erős munkaerő-kereslet tapasztalható, annak ellenére, hogy júniusban volt egy nagyobb visszaesés, a májusban feladott 48 769 álláshirdetés után a nyár első hónapjában 40 ezer alá is benézett havi adat, a legfrissebb július 1-jei szám 40 990, ami még mindig magasabb a tavaly júliusban regisztrált 37 750-hez képest.

 

https://www.vg.hu/vilaggazdasag-magyar-gazdasag/2022/07/a-hr-osztalyoknak-is-feladja-a-lecket-az-inflacio

 

Kapcsolódó cikkek

Mit kaphatnak azok a munkavállalók, akik a szigorítások miatt kénytelenek otthon maradni?

2021. március 12. 07:37
A kormány a koronavírus-járvány alatt hozott eddigi legszigorúbb közegészségügyi célú intézkedése a március 8-ától 22-éig elrendelt általános üzletzárás, továbbá az óvodák és általános iskolák április 7-éig tartó bezárása. Ez az ún. szigorított védekezési intézkedés a juttatások szempontjából két munkavállalói csoportot is érint: azokat, akiknek a munkavégzési helye hétfőtől két hétre bezár, illetve azokat, akiknek március 8-ától egy hónapig azért kell otthon maradni, mert az óvodás, kisiskolás gyermek felügyelete miatt ez szükséges. A Réti, Várszegi és Társai Ügyvédi Iroda PwC Legal szakértő ügyvédei összefoglalták a legfőbb tudnivalókat.

Védd magad! – de hogyan? Technikák munkahelyi terror ellen

2022. június 07. 12:42
A megelőzés cégszinten, az ellenállás egyéni szinten folyamatos munkává, feladattá válik. Az értékteremtő munka mellett... A probléma ráadásul egyéni szinten nem megoldható, csak ideig-óráig enyhíthető. Azaz, a cégek, toborzók felelőssége itt kiemelt.