A lengyel gazdák januárig nem engedik be az ukrán kamionokat

2023. november 28. 08:36
November 20-a óta lengyel és ukrán részről már összesen 20 ezer kamion vesztegel a három legnagyobb lengyelországi határátkelőnél, mivel a tiltakozó lengyel fuvarozók nem engedik be az ukrán szállítmányokat. Az árakra is panaszkodnak.
A lengyel gazdák januárig nem engedik be az ukrán kamionokat
Fotó: Agrozona.bg
 
Január 3-ig óránként 1 kamion
A tiltakozást az az EU és Ukrajna között létrejött megállapodás váltotta ki már korábban, amelyben a háború kitörését követően az EU engedélyezte Ukrajna számára, hogy beléphessenek be az unió területére. A lengyelek ismét attól tartanak, hogy nagy mennyiségű mezőgazdasági termék, elsősorban gabona, másodsorban gyümölcs és zöldség önti el az országot. Ezek az áruk korábban Észak-Afrikába és a Közel-Kelet piacaira mentek, de az orosz katonai blokád miatt ez az útvonal nem járható. A Suspilne ukrán nemzeti televízió információi szerint a tiltakozás szervezői kijelentették, hogy óránként egy teherautót terveznek átengedni a határon. Ugyanakkor a tiltakozók nem tervezik, hogy akadályozzák az Ukrajnába humanitárius segélyt szállító teherautók közlekedését – jegyezte meg a Suspilne, hozzátéve, hogy a tiltakozók azt is elmondták, hogy január 3-ig engedélyük van a sztrájkot fenntartani.
 
190 ezret buknak a kukoricán
Egy lengyel gazda azt mondta a sajtónak, hogy a tiltakozás egy fő oka az olcsón eladott kukorica. Elmondása szerint egy hektáron 5500 zloty (durván 480 ezer forint) költségük volt idén, de csak 3300 zlotyt (290 ezer forint) kaptak a terményét. A korábbi lengyel kormány továbbá megvonta a támogatott likviditási hiteleket. Demonstrálnak továbbá azért is, hogy a kormány ne emelje a földadót.
 
forrás: agraragazat.hu
 
 
 

Kapcsolódó cikkek

Hogy megy dolga a juhoknak?

2023. április 20. 12:51
A juhásznak jól megy dolga. Ezt a közismert népdal első sorából tudjuk. Most viszont az a kérdés, hogy a hazai juhászatnak miként alakul sorsa. Erről tartottak szakmai tanácskozást az EuroSheep program keretében a Debreceni Egyetemen.
 
Az EuroSheep az állategészségügyön és a takarmányozáson keresztül hivatott a tudás­átadásra a juhtenyésztésben. A programot még Monori István indította be, ám munkahelye megváltozása miatt ő azóta kiszállt belőle. Manapság Oláh János, a Debreceni Egyetem tudományos főmunkatársa irányítja az együttműködést.

Farkas Sándor: tragédia, régen elkéstünk az öntözés fejlesztésével

2022. december 02. 09:40
Nagyon sokakat foglalkoztat Magyarországon jelenleg az öntözésfejlesztés kérdésköre, de régen elkéstünk ezzel - mondta el Farkas Sándor, az Agrárminiszter miniszterhelyettese a Portfolio Agrárszektor 2022 Konferencián Siófokon. Kiemelte, az 1800-as években az Alföldön történt Tisza szabályozásának érezzük most a negatív hatásait, ma már olyan mélyen van a talajban a nedvesség, hogy a növények gyökere alig tudja elérni, ezért rengeteg területen megkerülhetetlen a víz visszatartása, illetve a vízgazdálkodás. A miniszterhelyettes a konferencián többek között arról is beszélt, hogy 2023 után a vidékfejlesztési támogatások között meghatározóak lesznek azok a támogatási formák, amelyek segíteni hivatottak a mezőgazdasági termelők alkalmazkodását a körülményekhez.