A magyar mezőgazdaságnak fiatal gazdákra és tudatos fogyasztókra van szüksége

2019. július 31. 09:17
Fotókiállítással, valamint életmód és agrártotóval mutatkozott be a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége – AGRYA Vesd bele magad! Újratöltve programja a székesfehérvári Auchanban július 19-én. Az eseményen köszöntőt mondott Feldman Zsolt mezőgazdaságért felelős államtitkár, aki a programot követően Abán kis kertészekkel és fiatal gazdákkal is találkozott.

Feldman Zsolt államtitkár köszöntő beszédében elmondta, hogy a magyar mezőgazdaságnak fiatalokra és tudatos fogyasztókra van szüksége. Az AGRYA programját azért is támogatja a minisztérium, mert ezt a két célkitűzés fontos szerepet kap a kezdeményezés megvalósítása során: a kis kertészek, akik talán a jövő gazdái lesznek, a program során megismerkedhetnek a növénytermesztés alapjaival, a kertészkedés pedig a családokat is összehozza. A magyar kormány kiemelt célja a családok védelme, ezért is indították el idén a családvédelmi akciótervet, a 2020-as költségvetés pedig a családok költségvetése lesz – emelte ki az államtitkár. Ezt a fontos értékteremtő munkát pedig helyi szinten az AGRYA programja is segíti – tette hozzá.

Kép letöltése
 
Fotó: Fekete István

 

Mikula Lajos, a szövetség elnöke a sajtótájékoztatón elmondta, hogy céljuk testben és lélekben egészséges gyermekek nevelése. Programjukkal partnerséget kínálnak a fiatal gazdáknak és a bekapcsolódó családoknak egyaránt.

Kép letöltése
 
Fotó: Fekete István

 

Szakasics Zoltán, az áruház igazgatója hangsúlyozta, hogy az Auchan előtérbe helyezi a helyi termelőket és beszállítókat. Emellett minden áruház vonzáskörzetében arra törekszenek, hogy támogassák a helyi közösségeket. Ezzel a céllal jött létre az Auchan az Ifjúságért Alapítvány pályázata is, amelyen az AGRYA programjának megvalósítására 3,2 millió forintot nyert.

A Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége – AGRYA a programot 2011-ben indította el. A 2019-es program fővédnöke Nagy István agrárminiszter.
Más vetőmagosztási akcióktól abban különbözik ez a kezdeményezés, hogy a célja az élményszerzés és a szemléletformálás. A programba olyan családok jelentkezhettek, amelyek 6-12 éves gyermekeket nevelnek. A kezdeményezés keretén belül idén 944 család 1017 vetőmagcsomagot kapott. Közülük 823 család az elmúlt három hónap során is beszámolt tevékenységéről. A program arra is igyekszik felhívni a figyelmet, hogy némi befektetéssel, munkával és sok odafigyeléssel megtermelhető a szezonális friss zöldség egy család számára.

A július 19-i esemény a program első kitelepülése volt, ahol a résztvevő gyerekek fotóiból készült fotókiállítás mellett az érdeklődők egy életmód-, táplálkozási- és agrártotót is kitölthettek. Azok, akik minden kérdésre helyesen válaszoltak egy gyümölcscsomagot vihettek haza. A nyereményeket az AGRYA fiatal helyi gazda tagjai ajánlották fel. A programmal legközelebb augusztus 2-án szintén Székesfehérváron ismerkedhetnek meg az érdeklődők, majd augusztus 23-án a szegedi Auchan áruházba is kitelepül az AGRYA standjával.

Kép letöltése
 
Fotó: Fekete István

 

A mezőgazdaságért felelős államtitkár a sajtótájékoztatót követően meglátogatott két, a programban részt vevő abai családot, majd találkozott a helyi gazdákkal is. Végül előadást tartott egy lakossági fórumon az abai Tök Király Étteremben, ahol a vidékfejlesztési támogatások mellett a Magyar Falu programról és a falusi CSOK-ról is szó esett.

kormany.hu

Kapcsolódó cikkek

Az agrártárca stratégiai tervet dolgoz ki a KAP felhasználására

2020. február 12. 08:24
Az agrártárca elkezdte a 2021 és 2027 közötti időszak támogatási rendszerét tartalmazó stratégiai terv kidolgozását, amely 2027-ig tartalmazza majd a Közös Agrárpolitika (KAP) keretében Magyarországra érkező valamennyi európai uniós forrás felhasználásának keretrendszerét, irányait és jogcímeit - mondta Nagy István agrárminiszter hétfőn Budapesten, az OTP Agrár Gálán

A negatív állattenyésztési kampány ellen a NAK is csatlakozott

2019. december 04. 09:05
Tévhiteket oszlat el a #meatthefacts elnevezésű európai kampány, amelyet a kontinens gazdái indítottak, hogy megcáfolják a állattenyésztést érintő alaptalan vádakat, illetve felhívják a figyelmet az állattartás pozitív hatásaira. A kezdeményezéshez a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) is csatlakozott.