A mezőgazdaság és turizmus fejlesztése hatékony párosításnak ígérkezik

2018. április 09. 09:09
Az elmúlt időszakban olyan nagyszabású, a dél-zalai térség egészét átfogó terv született, ami megteremtheti az itteni települések jövőjét, fejlődését. A cél egy olyan összefogás létrehozása, amelyhez a térségből minél több szereplő képes kapcsolódni a háztáji termelőtől a feldolgozón át az értékesítőig.

Már eddig is sok forrás érkezett a térségbe, és elindult a települések közötti összefogás a Mura Nemzeti Program keretén belül. A Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő által kezdeményezett és koordinált program alapja, hogy a térség két kitörési pontját, a mezőgazdaságot és a turizmust az együttműködés jellemezze - írja a Zala megyei hírportál.

A mezőgazdaság területén a bogyós és a különlegesebbnek számító gyümölcsökön túl a gyógynövénytermesztés és feldolgozás prémium minőségét kívánja elérni, amelyhez már számos vállalkozó csatlakozott. Fontos, hogy ezek a termékek a majd ide érkező turisták számára is fogyasztható, megvásárolható ajándékokat jelentsenek.

Mindezt a „Mura” márkanév alatt, magas minőségben. E téren már jelentős előrelépés történt az elmúlt egy-másfél évben, komoly termelői csoportok alakultak ki, főként a gyümölcstermesztők körében.

Mura Program keretében megvalósuló mezőgazdasági beruházások egyik fontos fejlesztése

az ország első, egyben Európa legnagyobb CRAVO-háza, amelyben bogyós gyümölcsöket fognak termelni Nagyrécsén.

A létesítmény alapkövét néhány hete rakták le. A kanadai technológia az üvegházak komoly versenytársa. A CRAVO-ház azonban nem üveg, hanem

számítógépes „okosmegoldással” működő, nyitható, zárható UV-szűrős, nagyon erős diffúzfólia-borítású építmény.

Technológiája lehetővé teszi, hogy folyamatosan ideális körülményeket teremtsenek a benne termő gyümölcsöknek és ezzel kiszélesítsék a termő időszakot.

fotó: Különleges gyümölcsök, például kivi a dél-zalai térségből - zaol.hu

A Mura Program másik fontos pillére a turizmus, amelynek területén szintén értékes és előremutató munka folyt a program elindulása óta. A Magyar Turisztikai Ügynökséggel történő szoros együttműködésben feltárták a térség turisztikai potenciálját és értékeit, amelyre alapozva megszületett egy,

a térség egészét átfogó komplex turizmusfejlesztési stratégia, ami elsősorban a természeti értékekre és az élményre épít.

Ez a több mint 25 milliárd forint összértékű fejlesztési stratégia már csak a támogatási döntésre vár a kormány részéről. Ha a stratégiában szereplő unikális fejlesztések megvalósulnak, akkor nagy esély van rá, hogy Muraföldét rövid időn belül egy lapon fogják említeni olyan nagy hagyományokkal rendelkező turisztikai célpontokkal, mint a Balaton-felvidék, a Fertő tó vagy a Dunakanyar.

Már elindult a Zalaerdő Zrt. egymilliárd forint értékű kisvasút-beruházása, ami szintén

a turisztikai fejlesztéshez kapcsolódik, valamint a Balaton-felvidéki Nemzeti Park szürkemarha- és bivalytelep-létesítése a Mura mentén.

Ezek az attrakciók leginkább a kisgyermekes családok számára jelenthetnek élménydús kikapcsolódást.

agrotrend.hu / zaol.hu

 

Kapcsolódó cikkek

Együttműködik a MUISZ és a NÉBIH

2017. augusztus 29. 07:58
 
A turisták élelmiszerlánc-biztonsággal kapcsolatos célirányos tájékoztatása érdekében együttműködési megállapodást kötött augusztus 23-án a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH). A dokumentumot dr. Erdei Bálint, a MUISZ elnöke és dr. Oravecz Márton, a NÉBIH elnöke látta el kézjegyével.

Jogszabályok érthetően

2018. április 04. 19:30
A Magyar Közlöny 2018. március 26. és április 1. között megjelent számaiban található, az agrárgazdálkodást érintő jogszabályok