A VOSZ támogatja a járulékcsökkentési elképzeléseket

2016. augusztus 16. 08:11
„A vállalkozók folyamatosan súlyos munkaerőhiánnyal küzdenek” A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) támogatja Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter járulékcsökkentési javaslatát - közölte az érdekképviselet hétfőn az MTI-vel.
 

A VOSZ a Magyar Idők hétfői számában megjelent interjúra reagált, amelyben Varga Mihály beszélt arról is, hogy az ország foglalkoztatási gondjainak egy részére a járulékcsökkentés nyújthatna megoldást, a tárca vizsgálja, mikor és milyen mértékben lehetne mérsékelni a járulékokat. Gazsi Attila, a VOSZ elnökhelyettese a közleményben kiemelte: a vállalkozók folyamatosan súlyos munkaerőhiánnyal küzdenek, ezért támogatják a nemzetgazdasági miniszter járulékcsökkentési javaslatát.

A VOSZ hangsúlyozta: a vállalkozók maguk is mindent megtesznek azért, hogy elviselhetővé tegyék a jelenlegi munkaerőpiaci helyzetet, de a legfontosabb a közép-európai viszonylatban is versenyképes bérezés, a nettó bérfejlesztés. A vállalkozók többsége ezt nem tudja saját erőből megvalósítani, így mindenképpen a jogalkotók hathatós segítségére van szükség. A VOSZ szeretné, ha munkaadói érdekvédelmi szervezetként lehetősége lenne a szakmai előkészítő egyeztetéseken részt venni - közölte a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége.

Forrás: Magyar Hírlap

Kapcsolódó cikkek

Állás két állás között

2019. július 10. 08:55
Nem ékeskedem idegen tollakkal, így a poszt ihletőjének ezúton köszönöm a témát (továbbiakban ő Laci). Most leginkább gondolatkísérletek, fejtegetések következnek, mert ha ideálisként leírnám, hogy így kell, akkor megkapnám, hogy de naiv vagyok, hát ezt itt lehetetlen. Tehát, nem azt írom, hogy így kell, hanem azt, hogy jó lenne, ha így lenne.

Befejeződött Párizsban az a tárgyalássorozat, amelyben a France Télécom hét egykori csúcsvezetőjét vonják felelősségre a vállalat dolgozói által elkövetett öngyilkosságokért. A kétezres évek közepén, a francia óriáscég privatizálása után 22 ezres lét

2019. július 19. 09:08
Befejeződött Párizsban az a tárgyalássorozat, amelyben a France Télécom hét egykori csúcsvezetőjét vonják felelősségre a vállalat dolgozói által elkövetett öngyilkosságokért. A kétezres évek közepén, a francia óriáscég privatizálása után 22 ezres létszámleépítésről döntöttek, de a munkavállalók jó részét törvény védte, nem lehetett csak úgy kirúgni őket, így aztán a vezetők azt a stratégiát választották, hogy pokoli munkakörülményeket teremtve veszik rá őket az önkéntes távozásra. A pontos szám vitatott, de több tucat alkalmazott lett öngyilkos ebben az időszakban. Az egykori vezérigazgató ma sem érzi hibásnak magát, a médiát okolja.