Agrárszakképzési centrumok vezetői nyilatkoztak

2020. november 13. 08:58
A 2020. július 1-től működő öt agrárszakképzési centrum főigazgatói nyilatkoztak a centrumok létrehozásáról és az új iskolarendszerről.
Agrárszakképzési centrumok vezetői nyilatkoztak

 

Hoczek László főigazgatónak, a Kisalföldi Agrárszakképzési Centrum vezetőjének határozott elképzelései vannak a centrum feladatait illetően.

"A 12 iskolát tömörítő, öt megye területét lefedő (Győr-Moson-Sopron, Fejér, Komárom-Esztergom, Vas, Veszprém) centrum iskolái az agrárágazat teljes spektrumát képviselik. Különlegesség a faipari, a rendészeti és a sportképzés. Figyelembe kell vennünk, hogy az Észak-Dunántúl erősen iparosodott térség, ahol jelentős szerepet játszik az élelmiszeripar (különösen az erjedésipar és a tejipar). Ugyancsak erősek a szolgáltató ágazatok, mint a vadászat, a parképítés, a virágkertészet; az ezekre való képzést erősíteni szeretnénk.

A végzett szakembereknek piacuk is van, keresik őket; a duális partnerek folyamatosan igényt támasztanak az iskola végzős diákjai iránt.

Tudomásul kell venni, hogy kimenetorientált képzést kell folytatni - azt kell képezni, amit a gazdaság igényel, de csak úgy, hogyha a gazdaság beszáll az oktatásba. Ki kell alakítani a kölcsönös érdekeken alapuló kapcsolatot az erdészképzés terén Sopronnal, a virágkertész-, illetve virágkötőképzés terén Szombathellyel, élelmiszeripari vonalon pedig Székesfehérvárral. A tejfeldolgozás ágazati képzési központja a centrum lehet, itt kell megerősíteni. A képzési területen a tömegigények kielégítése mellett az ökotudatos gazdálkodás (magas értékű termék előállítása) igényeit is ki kell elégíteni. Felvállalt cél a kimaradt Zala megye meghódítása, onnan is szeretnénk bevonni a fiatalokat az agrárképzésbe. A centrumnak összehangoló, stratégiateremtő feladata is van."

Szakterületünkhöz kapcsolódó intézmények

Roth Gyula Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium (Sopron)

Herman Ottó Mezőgazdasági és Környezetvédelmi Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium (Szombathely)

 

A korábbi DASZK vezetője, Simonné Szerdai Zsuzsanna, a Déli Agrár­szakképzési Centrum főigazgatója mondhatni helyzeti előnyben volt. Egy korábbi központ vezetőjeként talán jobban átlátja a centrumosodással kapcsolatos teendőket, előnyöket.

"A 12 iskolát összefogó, négy megye (Tolna, Somogy, Baranya, Bács-Kiskun) területére kiterjedő centrum egyik legfontosabb feladata az egységes struktúra, az egy nyelven beszélés kialakítása.

Fontos, hogy az oktatók (és a tanulók is) a pozitívumokat, a lehetőséget lássák a centrumban.

A centrumnak és iskoláinak a négy megye agráriumának fejlesztéséhez kell hozzájárulnia képzéseivel, tehát a piaci igényeket kell kielégítenie. Az ágazati képzőközpontok és ágazati vizsgaközpontok kialakításánál a centrumoknak kezdeményező és koordináló szerepet kell vállalniuk. A közös érdekek mentén kell megszervezni ezeket, a duális képzés szükségességének figyelembevételével."

Szakterületünkhöz kapcsolódó intézmény - Széchenyi Zsigmond Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium (Somogyzsitfa-Szőcsénypuszta)

 

 

Az Alföldi Agrárszakképzési Centrum főigazgatója, Horváth József korábban a Szegedi Tudományegyetem hódmezővásárhelyi mezőgazdasági karának dékánja volt. Nagy fontosságot tulajdonít a centrum és az egyetem szorosabb kapcsolatának, együttműködésének.

"Az újfajta oktatási rendszer, az orientációs képzés, az erre való felkészülés egyfajta kihívás az agrárszakképzés számára; új rendszerben, új tartalommal kell felkészíteni a tanulókat a jövő mezőgazdaságában, termelésében való helytállásra. A centrumhoz tartozó 10 iskola négy megyére (Jász-Nagykun-Szolnok, Pest, Békés, Csongrád-Csanád) kiterjedően nagy földrajzi területet foglal magába, oktatott szakjai - akárcsak a legtöbb centrumnál - szakmailag lefedik a teljes agrárgazdaságot. Centrumspecifikus, hogy a területen három korábbi AM-fenntartású iskola (Cegléd, Karcag, Törökszentmiklós mezőgazdasági iskolái) egyházi fenntartásba került; ezekben szintén mezőgazdasági képzések folynak, velük is tartani kell a kapcsolatot

A szakmai vonalon kiemelt figyelmet kívánunk fordítani a precíziós mezőgazdaság, gazdálkodás oktatására, a drónpilóta-képzési programra, valamint az öntözésfejlesztésre, a vízgazdálkodásra; utóbbinál különös tekintettel a területen levő nagy kertészeti cégekre, egyesülésekre (szentesi DélKerTÉSZ, Árpád-Agrár Zrt.), ezeknek a duális képzésbe való bevonására.

A Szegedi Tudományegyetemmel való, már kialakult jó kapcsolatrendszerre alapozva tudásközpont kialakításában, abban való aktív részvételben gondolkozunk."

Szakterületünkhöz kapcsolódó intézmények:

Bedő Albert Erdészeti Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium (Ásotthalom)

Kiss Ferenc Erdészeti Technikum (Szeged)

 

Lévai Imre főigazgató, az Északi Agrárszakképzési Centrum vezetője szerint az új helyzetet szokni kell, a centrum működését, az együttműködést a centrum iskoláival most kell kialakítani.

"A centrumhoz tartozó 11 iskola négy megyében (Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar) található, elég nagy az eltérés az iskolák között. A különböző, többszöri fenntartóváltozások különbözőképpen hatottak az iskolákra, a technikai háttérben is vannak különbségek és eltérő földrajzi körülmények között dolgoznak.

Folyamatos egyeztetésre van szükség, a centrum egységes működésének, eljárásainak kialakításához idő kell.

Nagy kihívás itt is a duális képzés általánossá tétele, az ágazati képzőközpont kialakításának megoldása, az, hogy a vállalati partnerek lehetőségként éljék meg az oktatásba való bekapcsolódást. A minél kevesebb pad, és minél több gyakorlat elvét szeretnénk megvalósítani. Ki kell vinni a tanulót olyan helyekre, ahol olyan eszközökkel, technikákkal dolgozhat (tanulhat), amivel a valós életben találkozni fog. A 21. század információdömpingjében való szelektálni tudásra is meg kell tanítani a diákokat, és nagyobb hangsúlyt kell helyezni a nevelésre.

Fontos azt elérni, hogy a tanuló büszke legyen arra, hogy itt végzett, ismerje fel, hogy milyen lehetőségek nyílnak meg előtte az agráriumban - ehhez újszerű gondolatként szeretnénk megtalálni azt a tanulót, aki a centrum arca lehet.

A centrumon belül egy letisztulási folyamat is elindult; szeretnénk a képzésben az iskolák közötti - még fellelhető - párhuzamosságokat megszüntetni, minden iskolánál a helyi specialitások figyelembevételével, beépítésével kialakítani a képzéseket."

Szakterületünkhöz kapcsolódó intézmény Mátra Erdészeti Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium (Mátrafüred)

 

A Közép-magyarországi Agrárszakképzési Cent­rum vezetője, Molnár Zoltán főigazgató a budapesti központból irányítja a centrumhoz tartozó 11 iskola működését, amelyek két megye (Pest, Nógrád) és Budapest területén helyezkednek el.

"Szerencsésnek ítélhető az elhelyezkedésünk a beiskolázás szempontjából, hiszen nagy a lakosság száma, és a képzések, szakok megoszlása is viszonylag kialakult, kevéssé található párhuzamosság. Ennek köszönhetően a mezőgazdasági képzések főleg a Pest, illetve Nógrád megyei iskolákban, az élelmiszeripari szakok Budapesten és vonzáskörzetében találhatók - a nagykőrösi iskola kivételével. A centrum iskolái, illetve szakjai - az átgondolt kialakításnak is köszönhetően - itt is lefedik az agrárszakképzés teljes területét. Nagyon jó a kollégiumi elhelyezési lehetőség, minden azt igénylő diák elhelyezése megoldott. Az élelmiszeripari szakma szerencsés helyzetben van, mind a 18 szakma megmaradt.

Fontos a centrum kezdeményező szerepe az ágazati képzőközpontok kialakításában, célunk, hogy a létrehozandó akkreditált vizsgaközpont a centrum legyen.

Az iskolák és a centrum között már eddig is jó kapcsolat alakult ki. Ez annak köszönhető, hogy az iskolák nem tag-, hanem önálló iskolaként működnek a centrumon belül (ahogy a többi centrumnál is - a szerk.). A centrum leveszi a gazdálkodással és adminisztrációval kapcsolatos feladatok túlnyomó részét az iskolák válláról, ugyanakkor a kötelező bevételen túl a megtermelt pénzt az iskola visszakapja, saját maga által elhatározott fejlesztésekre fordíthatja. Fontos, hogy a centrum és az iskolák közötti feladatmegosztás korrekt, mindenki számára elfogadható és előremutató legyen."

Szakterületünkhöz kapcsolódó intézmény Dr. Szepesi László Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium (Piliscsaba)


 

 

Forrás: Magyar Mezőgazdaság

 

 

 

fataj.hu

Kapcsolódó cikkek

Adatvédelmi bírság járhat lakcímadat módosításának elmaradásáért

2021. február 17. 09:11
Az Általános Adatvédelmi Rendelet (GDPR) követelményként írja elő az adatpontosság elvét, melyet az adatkezelőnek alapvető kötelezettsége biztosítania. Több adatvédelmi bírság is származott abból, hogy az adatkezelő az adatpontosság elvét valamely személyes adat tekintetében (pl: lakcím, email cím stb. vonatkozásában) megsértette. A legutóbbi adatvédelmi bírság részleteit az alábbiakban mutatjuk be:

A pandémia nyertesei – ezek az iparágak és termékek húztak hasznot a járványból

2020. augusztus 13. 08:26
Áprilisban 200 online webshop nyílt naponta