„Agyrém” – Ilyen helyzetekbe kényszeríti a tanárokat a Klik

2016. február 17. 11:43
Saját zsebükbe nyúltak a tanárok, hogy megmentsék tehetséggondozó műhelyprogramjukat, mert a majd öt hónappal ezelőtt megnyert pályázati pénzt mind a mai napig nem továbbította iskolájuknak a Klik. Abszurd esetekből nincs hiány: „postakönyvvel, iktatószámmal” terhelt ügymenet, kényszerű közbeszerzés miatt elúszó akciós projektor, bürokrácia miatt dráguló tanulmányi út. Történetek arról, miért mondtak nemet a tanárok a Klik-rendszerre.
 

„Szerződéskötés alatt” – lassan öt hónapja ez a hivatalos státusza annak a pályázatnak, amellyel egy tehetséggondozó műhelyprogramhoz nyert el anyagi támogatást egy középiskola. Ennél is nagyobb gond az: hamarosan véget is ér a program, amelyre az intézmény „megnyerte” a pénzt.

A tanárok, akik előfinanszírozták a projektet, abban bíznak: legalább utólag visszakapják a pénzüket. Bizakodáson kívül mást nem tehetnek, tudniillik a Klik semmit nem árul el nekik arról: miért áll a szerződéskötés? A pályázati pénzt ígérő minisztérium nem utalt a Kliknek, vagy a problémáktól roskadozó Klik halogatja a kifizetést?

Az iskola kálváriája 2015 szep­temberében kezdődött. (Pontos dátumokat és összegeket, valamint az iskola nevét az érintettek kérésére nem közöljük: attól tartanak, következményei lehetnének az ügynek, ha beazonosítható lenne pályázatuk. – A szerk.) Az oktatási intézmény elkészített egy pályázatot, amellyel egy több hónapig tartó tehetséggondozó műhelyprogramhoz reméltek támogatást.

Pályáztak, és egy hónappal később kiderült: sikerrel jártak, kétmillió forintot kapnak azért, hogy elindíthassák a tanítási idő utáni foglalkozásokat. Úgy tervezték, a pénzből – a pályázatukban vállaltak szerint – mindenekelőtt tableteket vásárolnak, az ugyanis feltétel volt, hogy a diákok korszerű informatikai eszközökön dolgozzanak. Az előzetes pénzügyi tervben elkülönítettek pénzt a pluszmunkát vállaló tanárok munkadíjára, a külső előadók honoráriumára, a szakköri munka során felmerülő költségekre, és arra, hogy a diákoknak biztosítsanak enni- és innivalót.

Bár pályázatukkal nyertek, a szerződéskötés egyre csak csúszott, október végén pedig már dönteniük kellett: lefújják a programot vagy elindítják azt, bízva abban, hogy hamar hozzájutnak a pénzhez. Nem visszakoztak, elkezdték a munkát – igaz, nem egészen úgy, ahogy azt eredetileg tervezték. Miként az egyik érintett fogalmazott:

„Vállaltuk az ingyenmunkát, s minden kapcsolatunkat kihasználva találtunk olyan külső előadókat, akik hozomra is elfogadták a megbízást.”

A tabletek helyett a gyerekek okostelefonjait vetették be, a felmerülő kisebb-nagyobb költségeket pedig az iskola és a tanárok együtt gazdálkodták ki. „Kimentünk a boltba, saját pénzből vettünk zsemlét, felvágottat, s magunk készítettünk szendvicset. Volt, aki otthon sütött pogácsát hozott a gyerekeknek” – magyarázta a tanár, megemlítve: a program része volt egy diákkonferencia megrendezése, ami már csak azért is gondot okozott, mert az iskolának nem volt olyan nyomtatója, amelyből elhasználhatták volna a festékpatront. „Igaz, papírunk sem volt” – jelezte a pedagógus, aki szerint végül itt is a tanárok, szülők mentették meg a helyzetet.

A műhelyprogram hamarosan véget ér, az elnyert pénznek nyoma sincs, a tanárok meg reménykednek, hogy legalább utólag megkapják a pénzt. Kínjukban már azon nevetnek: „Majd azon bukjuk el az utólagos finanszírozást, hogy nem közbeszerzés után vettünk zsemlét a diákoknak.” Ellenben a Kliket hiába keresik, az intézményfenntartónál hónapok óta nem mondanak semmit.

Továbbra is arra kérünk mindenkit, akinek olyan dokumentumok vannak a birtokában, amelyek segítenek bemutatni az oktatási rendszer abszurditását, problémáit, juttassa el szerkesztőségünkbe. Következő számainkban is feldolgozunk több ese­tet a be­érkezett anya­gokból. (E-mail: eduleaks@nepszabadsag.hu, postai cím: Népszabadság, 1082 Budapest, Futó utca 35–37.) Forrásainkat sohasem adjuk ki.

Bármilyen különös is, a műhelyprogram esete korántsem kirívó. Egy középiskolai vezető a különféle támogatások, pályázati források felhasználásával kapcsolatos ügymenetek bemutatásával vázolta fel lapunknak a Klik-rendszer kórképét. Még a területileg illetékes önkormányzatnál is „besokalltak” a Kliktől. A helyhatóság gyakorta segíti az iskolát, és kezdetben a fenntartón, a Kliken keresztül juttatták el a támogatást, például eszközök beszerzéséhez.

Az önkormányzat ma már inkább kikerüli a Kliket:

az iskola alapítványán keresztül adja a pénzt. A vezető szerint árulkodó az is: felüdülés, ha az önkormányzatnál akad dolguk, mert ott legalább „személyesen lehet beszélni egy illetékessel”.

Ha ugyanis a Kliknél kell engedélyeztetni valamit, akkor „nyomtatott formában, postakönyvvel, beérkeztetési iktatószámmal, ellenjegyzéssel” elküldik a helyi tankerületnek a kérést, az továbbítja a Klik vezetéséhez, ahol ideális esetben megadják a jóváhagyást, amit aztán visszafelé is két lépcsőben juttatnak el az iskolába.

Levelező tagozat

Egy tanár 2013 novemberében fordult a Klikhez kérdésével. Két évvel később, 2015 októberében kapott egy választ az intézménytől. Ebben az állt: levelét elolvasták.

Ezt a kétlépcsős procedúrát végig kell csinálni akkor is, ha az iskola pályázni szeretne. A pályázati anyagot ugyanis csak akkor küldhetik el, ha azt előbb engedélyezik a Kliknél. Ráadásul főszabály szerint a határidő lejárta előtt egy héttel kell eljuttatni a pályázati anyagot a Klikhez. A pedagógus szerint minden ízében agyrém eljárás ez. Az iskolákban ma már

akkor sem felhőtlen az öröm, ha nyernek a pályázaton. Akkor ugyanis még ott a kérdés: mennyit kell majd harcolni azért, hogy a Klik odaadja az összeget? Általában sokat.

A Klik ugyanis szinte mindenre csak közbeszerzés után adja ki az iskola pénzét. A pedagógus nem vitatja, olykor van ennek értelme, de ha egy-egy számítógépre, projektorra nyernek pénzt, akkor feleslegesen válik hosszúvá és bonyolulttá a vásárlás.

A pedagógus beszélt arról is: ha például külföldi tanulmányútra, cserediákprogramra nyernek pénzt, akkor még a gyerekek repülőjegy-vásárlása is közbeszerzés-köteles. – Ott ülök a számítógép előtt, és látom, hogy valamelyik fapados társaságnál akció van. Ahelyett, hogy gyorsan lecsapnék az olcsó jegyre, várok, amíg a Klik közbeszerzésen megveszi, általában drágábban – mondja.

Az Emmi egyik háttérintézménye az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő. Itt már ráébredtek arra, hogy nem lehet mindenre közbeszerzést kiírni, így az elektronikai eszközök, például egy projektor esetében 100 ezer forintig, több eszköznél 300 ezer forintig mentességet adnak a tender alól. Csakhogy a pénzt a Kliken keresztül juttatják el az adott iskolának.

A Kliknél landoló pénzekhez viszont egyféleképpen lehet hozzájutni: közbeszerzéssel.

Klik: tízmilliárdos adósság

 

A 2012. szeptember 1-jén megalakult Klebelsberg Intézményfenntartó Központ 198 tankerület iskoláit felügyeli, s összesen mintegy 120 ezer ember munkáltatója. Az Orbán-kormány által létrehozott mamutszervezet működését – nehézkessége, személytelensége és sorozatos, inkompetenciáról is tanúskodó hibái miatt – folyamatosan bírálatok érik, továbbá támadják azért, mert egyre nagyobb adósságot halmoz fel. Jelenleg adóssága 10,1 milliárd forintra rúg.

Forrás: www.nol.hu

Kapcsolódó cikkek

Balesetet szenvedett, nem dolgozhatott, kirúgás lett a vége

2019. június 03. 08:11
Vendéglátóipari cég dolgozója konyhai munkát végez, illetve ételt szállít ki. Baleset érte az otthonában, eltörte a kezét. Ennek ellenére dolgozni szeretett volna, amit szigorúan megtiltott neki a munkáltató. Ez nem tetszett a munkavállalónak, aki félti a megélhetését, ezért a közösségi oldalán elkezdte szidni a cég vezetőit, családtagjaikat és a kollégáit, a céget és annak ügyvezetőjét meg is nevezte a posztjában. Jelenleg keresőképtelen. Megalapozza ez a viselkedés a munkaviszonya azonnali hatályú felmondását? – kérdezte olvasónk. Dr. Hajdu-Dudás Mária munkajogi ügyvéd szakértőnk válaszolt.

Levelet írtak Kásler Miklósnak – ezt kérik a minisztertől

2020. szeptember 25. 08:53
Két szakszervezet közösen fordult az EMMI miniszteréhez.