Betiltották a rabszolgatörvényt Budapesten

2019. november 06. 14:41
"Kizsákmányolt munkavállalókkal jó közszolgáltatásokat nem lehet végezni"

A Fővárosi Közgyűlés megszavazta, hogy ne lehessen alkalmazni a túlóratörvényt a főváros tulajdonában lévő cégeknél. Fideszes képviselők azt támogatták, hogy maradjon a túlóratörvény, azonban a városvezetés a tiltás mellett foglalt állást – írja a Portfolio.

Fideszes késviselők a tiltás ellen azzal érveltek, hogy szerintük így nehezen vagy nem fog tudni működni a főváros, mert olyan hatalmas a munkaerőhiány. Pokorni Zoltán fideszes polgármester arról beszélt, hogy a fővárosi cégekért felelős a főváros, ezért a döntés előtt látni kell, hogy mi a helyzet, és ennek tudatában döntsenek a tiltásról.

Néhány fideszes képviselő arról beszélt, hogy kérdéses, meg lehet-e majd oldani a szemétszállítást vagy a csatornatisztítást a túlóratörvény nélkül, és amiatt aggódtak, hogy a fővárosi cégek nem tudnak majd működni.

Karácsony Gergely főpolgármester kijelentette, hogy ellenzéki vezetésű városok sorra fogadtak el olyan döntéseket, hogy nem fogják alkalmazni a rabszolgatörvényt, miután az Országgyűlés megszavazta azt. Hangsúlyozta: semmilyen módon nem akadályozza ez a döntést azt, hogy azon a színvonalon végezzük a közszolgáltatásokat, mint korábban.

Kizsákmányolt munkavállalókkal jó közszolgáltatásokat nem lehet végezni.

Ha mi ellenzékből azt gondoltuk, hogy ez egy rossz törvény, akkor hatalmon is ezt fogjuk mondani - tette hozzá. Meg vagyok győződve arról, hogy a rabszolgatörvény nélkül jobban el fogják tudni látni feladataikat a cégek is - mondta Karácsony.

Forrás: Portfolio / szakszervezetek.hu

 

Kapcsolódó cikkek

Minisztériumi munkatárssal vetették át az Orbán Viktornak címzett szakszervezeti levelet

2019. január 09. 08:25
Levélben kérik Orbán Viktor miniszterelnöktől a szakszervezetek a munka törvénykönyve módosításának visszavonását, a sztrájktörvény módosítását, valamint tisztességes béreket és rugalmas nyugdíjrendszert követelnek. A levelet az Innovációs és Technológiai Minisztérium épületében a minisztérium egyik munkatársa vette át Kordás Lászlótól, a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MaSzSz) elnökétől.

Ami rossz hír a briteknek, jó hír a magyar kamionsofőröknek

2021. szeptember 27. 09:26
A toborzás októberben kezdődhet