Célunk a 0 munkabaleset

2020. február 25. 07:57
2020. február 19-20-án Rigában tartotta az Európai Szakszervezeti Intézet (ETUI) nemzetközi munkavédelmi és munkaegészségügyi konferenciáját, lett, lengyel, litván, szlovák, cseh, észt és magyar szakemberek részvételével.
 

A kétnapos konferencia levezető elnöke Viktor Kempa, az Európai Szakszervezeti Intézet (ETUI) főmunkatársa, megnyitó beszédében rámutatott arra, hogy a szakszervezeteknek fontos szerepük van a munkavédelem terén. amely összefügg a tagtoborzással.

A házigazdák nevében Irena Liepina, az LBAS Szakszervezet elnöke köszöntötte a résztvevőket. Kiemelte, hogy a kollektív megállapodásokra helyezik a hangsúlyt. Elmondta, hogy a munkavédelmi szabályok betartásával nem következhetett volna be több munkavállalót érő halálos, illetve súlyos munkabaleset. Kiemelte, hogy a Szakszervezeteknek nagyon nagy szerepe van Lettországban a munkabalesetek megelőzésében. Céljuk a „0” baleset elérése.

Linda Matisane, a helyi fókuszpont vezetője beszámolt arról, hogy a Lett hálózat megalapítása óta eltelt időszakban a háromoldalú együttműködést alakították ki, a minisztérium, az állami hatóság, és a szakszervezet. Aktívan részt vesznek az EU – OSHA munkájában. Elmondta, hogy a baleseti adó befizetéséből támogatják a megelőzést. Lettországban a megelőzés érdekében a legjobb példák, az Arany Sisak díj odaítélésével, a munkáltatók munkavédelmi tevékenységét ismerik el.

Ziedonis Antapsons, a LBAS (Lett) Szakszervezet képviselője beszámolót tartott a szakszervezetek szerepéről a munkabalesetek megelőzésében, különösen a KKV-k terén. Fontosnak tartják a szakszervezetek szerepét a balesetek kivizsgálásában. Kiemelte, hogy jó az oktató hálózatuk, a minisztérium biztosít szakembereket a munkavédelmi szakemberek képzésébe, amelyeket oktatási központokban szerveznek modul rendszerbe. Beindították a távoktatási képzést, az e-learning képzést is, melyet már több mint háromszáz munkavállaló el is végzett.

Renars Lusis a Lett Munkavédelmi Hatóság igazgatója prezentációjában bemutatta a munkavédelmi hatósági munkát. Kiemelt feladatuk a megelőzés, a képzés megerősítése, kiterjesztése. A munkahelyi kockázatértékelés kérdésében a törvény meghatározza, hogy kinek kell ebben részt vennie. A hatóság elsődleges célja a megelőzést szolgáló tájékoztatás. Ellenőrzéseiket megelőzően kérdőíveket küldenek a munkáltatóknak. Előzetes bejelentés után kezdik meg a helyszíni ellenőrzést, időt hagyva a munkáltatónak arra, hogy előzetesen felkészüljön.

Az ETUI munkavédelmi stratégiájának tervezet meghatározása céljából munkacsoportok alakultak, úgy mint a cseh és szlovák, litván és lengyel, valamint Lettország és Magyarország képviselőiből álló munkacsoport. A munkacsoportok megvitatták és közösen megfogalmazták a következő időszakra vonatkozó munkavédelmi stratégiai tervüket. A fő cél a munkabalesetek, ezen belül a súlyos és halálos munkabalesetek számának drasztikus csökkentése.

liganet.hu

Kapcsolódó cikkek

Kötelező-e a tűz- és munkavédelmi oktatás, ha minden dolgozó home office-ban van?

2022. február 09. 10:35
Amennyiben egy cég minden dolgozója távmunkában látja el a feladatait, akkor kötelező-e tűz- és munkavédelmi oktatást tartani, illetve kockázatelemzésről gondoskodni? Olvasói kérdésre dr. Kéri Ádám ügyvéd, adatvédelmi tisztviselő válaszolt az Adózónán.

Változások a munkavédelmi törvényben - nem csak munkavédelmiseknek

2020. március 03. 11:30
Mint ahogy azt már megszokhattuk, az új év rendszerint sok jogszabályi változást hoz magával. 2020. január 1-ével a munkavédelmi törvényben is több jelentős módosítás történt, különösen a nyilvántartási és adminisztratív feladatok körében, ezért nem csak a munkavédelmi felelősöknek fontos az új szabályok megismerése