Czomba Sándor: a minimálbér-megállapodásnak komoly gazdasági hatása van

2023. november 20. 16:23
A Gazdaságfejlesztési Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára szerint a minimálbér és a garantált bérminimum emelésének komoly gazdasági és bérezéssel kapcsolatos hatása is van.
 
Czomba Sándor kiemelte: a munkaadói és a munkavállalói oldalnak is komoly engedményeket kellett tenni annak érdekében, hogy a megállapodás megszülethessen.
Czomba Sándor: a minimálbér-megállapodásnak komoly gazdasági hatása van
Ilyen nehéz, válságos időszakban különösen fontos, hogy a gazdaság szereplői tudjanak mihez igazodni. A minimálbér 15 százalékos, a garantált bérminimum 10 százalékos emelése, és a december 1-jei hatályba lépés olyan igazodási pontok, amelyek a gazdaság szereplőinek a következő időszakra fontos üzenetet jelentenek - fogalmazott.
 
Az államtitkár elmondta: a tárgyalások során szó esett arról, hogy érdemes hosszabb távon is közösen gondolkodni,
és az infláció letörésére tett idei intézkedések után a gazdaság erősítésére koncentrálni. Ebből a szempontból is fontos ez a megállapodás, illetve az a szándék, hogy a következő időszakban a reálkeresetek a gazdaság teljesítőképességének függvényében évről-évre folyamatosan emelkedjenek - tette hozzá.
 
Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke a megállapodás aláírása után közölte: a szakszervezeti oldal számára vállalható, elfogadható kompromisszum született, figyelembe véve a körülményeket, a gazdasági realitást.
 
A munkavállalói oldal céljai közé tartozott, hogy az idei infláció miatti kompenzációt el tudják érni. Emellett olyan mértékű emelést szerettek volna, amellyel a minimálbér közelít az átlagkeresethez, illetve a növekedés meghaladja a reálmegőrzést 2024-ben - ismertette.
 
A szakszervezetek kitűzött céljait sikerült elérni - jelezte.
Palkovics Imre kiemelte azt is, hogy már idén december 1-jétől emelkedik a minimálbér.
 
Rolek Ferenc, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) alelnöke a munkáltatói oldal nevében szintén jelentős eredménynek nevezte, hogy sikerült az öt szervezetnek és a kormánynak megállapodnia, ráadásul ilyen korai időpontban. Ez mutatja a felek pozitív hozzáállását - jelezte.
 
A megállapodás tartalmáról szólva elmondta: a munkaadói oldal nagy kompromisszumokat kötött, de átérezték azt, hogy a legszegényebb rétegek életszínvonalát reálértékben is jelentősen tudják növelni. A jövő évi 6 százalékos inflációval számolva a minimálbéren keresők reáljövedelme 9 százalékkal nő, a garantált bérminimum esetében 4 százalékos lesz az emelkedés - mutatott rá. Hozzátette: ez különösen jelentős, főként amikor a recesszióból éppen kilábaló gazdaságról van szó.
 
A harmadik negyedéves GDP már pozitívba fordult, és bíznak abban, hogy ennek lesz folytatása jövőre is - hangsúlyozta Rolek Ferenc.
 
A minimálbér és garantált bérminimum emeléséről szóló megállapodást hivatalosan is aláírta hétfőn Budapesten a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) öt tagja, valamint a kormány részéről Czomba Sándor, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.
A munkaadói és a munkavállalói oldal, illetve a kormányzat megállapodása értelmében a minimálbér 15 százalékkal bruttó 266 800 forintra, a garantált bérminimum pedig 10 százalékkal bruttó 326 ezer forintra emelkedik már idén december 1-jétől.
 
A munkaadók képviseletében az Általános Fogyasztási Szövetkezetek és Kereskedelmi Társaságok Országos Szövetsége (ÁFEOSZ-COOP), a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ), valamint a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ), a munkavállalói oldal képviseletében pedig a Liga Szakszervezetek és a Munkástanácsok Országos Szövetségének vezetői látták el kézjegyükkel a dokumentumot. A VKF hatodik tagja, a Magyar Szakszervezeti Szövetség nem írta alá a megállapodást.
 
forrás: infostart.hu

Kapcsolódó cikkek

Áder János: a gyártók lobbitevékenysége miatt nem indul el teljes körűen a betétdíjas rendszer januárban

2023. november 30. 17:02
A gyártók lobbitevekénysége miatt késik a betétdíjas rendszer bevezetése, január elseje helyett július 1-jétől lesznek kötelesek feltüntetni a gyártók a visszaváltáshoz szükséges kódokat a PET-palackokon, az alumínium és üveg italos palackokon – mondta Áder János korábbi köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület rendezvényén Budapesten.

Növénysimogatótól az energiatakarékos appig: 25 millió forintos pályázat óvodák és iskolák számára

2024. március 13. 17:37
Sokkal fontosabb, hogy a gyerekek közelebb kerüljenek a természethez, mint azt gondolnánk. „Ha a szülők látni akarják, hogy néz ki a gyerekük, amikor egyszerűen csak boldog, akkor ilyenkor vegyék szemügyre.” Az ökotudatosságra fókuszáló nagysikerű pályázaton most újra óvodai és iskolai közösségek fenntarthatósági ötleteit várja az E.ON. A legjobb programok megvalósulását összesen 25 millió forinttal támogatja az energiavállalat, intézményenként akár 2,5 millió forint is pályázható.