Egyre népszerűbbek a magyar a nemzeti parkok

2021. augusztus 24. 08:26
A legismertebb a hortobágyi, a bükki és az aggteleki, a legtöbb vendéget a Balaton-felvidéki Nemzeti Park vonzotta.
Egyre népszerűbbek a magyar a nemzeti parkok

 

A Klímapolitikai Intézet és az Agrárminisztérium (AM) közös kutatása szerint tavaly több mint egymillióan látogattak el valamelyik nemzeti parkba, ami segített túllendülni a járványhelyzet okozta társadalmi bezártságon – közölte az AM az MTI-vel.

A kutatást az európai nemzeti parkok napjára készítették, amelyet 1999 óta minden évben május 24-én tartanak, ugyanis 1909-ben ezen a napon jöttek létre az első európai nemzeti parkok. Magyarországon elsőként a Hortobágyi Nemzeti Parkot hozták létre, 1973-ban.

Kiemelték, a nemzeti park igazgatóságok elsősorban a természetvédelmet szolgálják, de ismeretterjesztést, kutatásokat is végeznek, részt vesznek a turizmusban, az ősi magyar háziállatfajok és fajták megőrzésében.

2010 óta 82 új, országos jelentőségű, védett természeti terület jött létre Magyarországon, együttesen 4107 hektárnyi területen. Ezek között 1 tájvédelmi körzet, 13 természetvédelmi terület és 68 természeti emlék szerepel. A nemzeti park igazgatósági védett őshonos állatfajták állományainak nagysága meghaladta a 14 ezres egyedszámot, ami 2010-hez viszonyítva 45 százalék feletti növekedést jelent

– írták.

Hozzátették, hogy a Századvég 2021-es közvélemény-kutatása szerint az emberek túlnyomó többsége, 94 százaléka hallott már a hazai nemzeti parkokról, ami jelentős növekedés a 2018-ban rögzített 79 százalékhoz képest.

PIXABAY

A lakosság 70 százaléka járt már valamelyik nemzeti parkban, amelyek közül a legismertebb a hortobágyi, a bükki és az aggteleki. Ami a regisztrált látogatók számát illeti, a legtöbb vendéget a Balaton-felvidéki Nemzeti Park vonzotta.

A megkérdezettek 98 százaléka fontosnak gondolja a természeti és táji értékek ismeretét, és sokan hajlandók is tenni azok védelméért. A válaszadók 60 százaléka állította, hogy korábban részt vett szemétszedésen, 38 százalékuk volt faültetésen, 31 százalékuk anyagilag támogatott már környezetvédő szervezetet

– derül ki a közleményből.

Az emberek környezeti ügyekben leginkább az internetről tájékozódnak (44 százalék), ezt a televízió (28 százalék), majd a személyes tapasztalat útján történő információcsere (17 százalék) követi.

Magyarországon az ökoturizmus egyre elterjedtebb. Az ökoturisztikai létesítmények száma meghaladja a 800-at, ezek mintegy felét a nemzeti park igazgatóságok üzemeltetik. Az emberek 95 százaléka saját bevallása szerint szívesen tölti szabadidejét a természetben. Az ott végzett legnépszerűbb tevékenység a túrázás és a séta (91 százalék), amit a piknikezés (58 százalék) és a kerékpározás (55 százalék) követ

– hangsúlyozta az AM.

WIKIMEDIA COMMONS

A nemzeti park igazgatóságok ökoturisztikai létesítményeiben (látogatóközpontok, bemutatóhelyek) regisztrált látogatók száma 2010-hez képest mintegy 21 százalékos növekedést mutatott, a járvány előtt rekordot döntött: 2019-ben meghaladta az 1,6 millió főt.

A Covid-járvány okozta korlátozások a nemzeti parkok látogatottságára is hatással voltak, de az újranyitás után a társadalmi bezárkózás ellenére mégis több mint egymillió ember látogatott el tavaly a nemzeti park igazgatósági létesítményekbe. Emellett a szabadon látogatható nemzeti parki helyszínek, túralehetőségek is rendkívül népszerűek voltak

– ismertették, és kitértek arra, hogy a természetjárás hozzájárul fizikai állapotunk javításához, ugyanakkor mentális egészségünkre is jótékonyan hat.

Kozma-Vízkeleti Dániel, a Mathias Corvinus Collegium – Mindset Pszichológia Iskolájának vezetője szerint mentálhigiénés szempontból a természetben töltött idő felértékelődött a járvány alatt. A klinikai szakpszichológus kiemelte, kutatásokkal igazolható, hogy napi fél óra természetben töltött idő igen kedvező hatással lehet az élettani állapotra, például a vérnyomásra, az emésztésre, a stresszhormonok szintjére.

Kapcsolódó cikkek

Még több forrás az erdőtelepítések támogatására

2021. augusztus 27. 09:20
A palyazat.gov.hu honlapon megjelent tájékoztatás szerint ismét módosult a VP5-8.1.1-16 kódszámú, Erdősítés támogatása elnevezésű felhívás.

Jogszerű faanyag-kereskedelemmel a magyar erdők védelméért

2019. augusztus 22. 08:13
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a magyar erdő- és favagyon, valamint a jogkövető faanyagkereskedők védelme érdekében a hazai faanyagkereskedelmi lánc egészét felügyeli. A hatóság az eddigi ellenőrzések tapasztalatai alapján összegezte a fatermékek jogszerű kereskedelmének alapvető követelményeit. Az összefoglaló tájékoztató ezentúl minden érdeklődő számára elérhető a Nébih honlapján.