Elegendő a magyar tej a hazai polcokra

2019. április 24. 08:38
A hazai tejágazatban a támogatásoknak köszönhetően megnőtt a tejelő állatállomány létszáma, vele együtt a felvásárolt tej mennyisége is.

 Szlovákiából származó és a magyar élelmiszer-kiskereskedelemben a közelmúltban megjelent UHT-tejjel kapcsolatosan a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek vonatkozásában a beszállítókkal szemben alkalmazott tisztességtelen forgalmazói magatartás tilalmáról szóló vonatkozó törvény megsértésének gyanúja kapcsán minden részletre kiterjedő hatósági vizsgálatot folytat – olvasható az Országgyűlés honlapján Nagy István agrárminiszter parlamenti válaszában.


fotó: Pixabay

A Penny Market Kft. alsónémedi logisztikai központjánál tüntettek hazai tejtermelők márciusban. A demonstrációt a NAK és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) is támogatta. A tüntetés helyszínéről korábbi cikkünkben tudósítottunk.

A demonstrácó okát az szolgáltatta, hogy a Penny Market egy Szlovákiából származó másfél százalékos UHT tejre egyhetes akciót hirdetett, mely során 149 Ft helyett 135 Ft-ért értékesítenék a terméket. Ez még a szlovákiai árnál is alacsonyabb volt.

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Tej Terméktanács azonnal kérelmezte a termék forgalmazásának megvizsgálását a NÉBIH és az államtitkárság részéről, élelmiszer-biztonsági valamint adóügyi szempontból.

László Róbert, a Tej Terméktanács bizottságának elnöke ekkor elmondta: "van elég tej a magyar piacon, ezért érthetetlen a külföldi termékkel való akciózás".

A rendkívül alacsony ár hatalmas károkat okozhat a magyar termelőknek, jelentősen befolyásolva a piacot,
ezzel hosszútávon károsítva a fogyasztókat is.

A Tej Terméktanács petíciót készített, amelyet a demonstráció eredményeként a Penny Market képviselője átvett, a gazdák pedig jelképesen Magyar tejet adtak át számukra.


Győrffy Balázs, Jakab István a Penny Market képviselőivel szemben- fotó: Hamvas Atanáz

Győrffy Balázs, a NAK elnöke a tüntetésen kijelentette, reméli, ez a figyelmeztető demonstráció elég lesz, hogy a Penny Market Kft. vezetése megértse, hogy olcsó tej akciókkal nem veszélyeztethetik a tejágazatot. A NAK elnöke felvetette: hogyan történhet meg, hogy a szlovák gazdáktól drágábban vásárolt és az ottani kereskedelmi láncokban szintén drágábban értékesített tejet Magyarországon, a szállítási költséget is beleszámolva, olcsóbban értékesítik.

Azt írta, a kormány és az Agrárminisztérium „mindent megtesz a tejágazat jövőjének biztosítá­sáért”. Felidézte,

a támogatásoknak és a magyar termékeket preferáló piacpolitikának köszönhetően 2010 óta a
tejelő szarvasmarha állomány 7,5 százalékkal, az itthon felvásárolt tejmennyiség pedig tizenhét százalékkal nőtt.

„Magyarországon a tejtermelők, a tejipar, a kiskereskedelem és a kormányzat közös erőfeszítéseinek köszönhetően az orosz embargó és a tejkvótarendszer kivezetése ellenére nőtt a tejtermelés. Kijelenthető, Magyarországon a tejelő tehenészet működtetése jövedelmező tevékenység” – fogalmazott Nagy István.

A miniszter közölte, egy tejhasznú tehén után százötezer forint termeléshez kötött támogatás jár. Úgy fogalmazott, az állattenyésztési ágazatok fejlesztése az agrárpolitika számára prioritás, amely a vidékfejlesztési program intézkedéseiben is tükröződik,

a szarvasmarhatelepi beruházásokra több mint 38 mil­liárd, szarvasmarha állatjóléti támogatásra
több mint 58 milliárd forintnyi támogatást ítéltek.

A hazai üzletekben a magyarországon előállított UHT- tejek aránya elérte a nyolvan százalékot, már a januári áfacsökkentés előtt.

agrotrend.hu

Kapcsolódó cikkek

Az élelmiszeripar megújítása a versenyképesség alapja

2022. január 25. 08:10
Az Agrárminisztérium célja a teljes magyar élelmiszeripart modernizációja – jelentette ki Nagy István tárcavezető, pénteken, Csornán.

Fogyasztóvédelem: Nekünk is ugyanaz az élelmiszer járna, mint az osztrákoknak, franciáknak

2021. november 30. 09:01
Tudatosabbak a fogyasztók, az internetes fórumokon a nyilvánosság előtt pillanatok alatt ízekre szedik, ha a kereskedő átveri őket. A hivatalos márkaszervizek sokszor nevetséges kifogásokat találnak azért, hogy a terméket ne kelljen megjavítani, hiszen ez egyik cél az újabb- és újabb vásárlásra való ösztönzés – mondta a Növekedésnek adott interjúban a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetségének (FEOSZ) ügyvezető elnöke. Baranovszky György véleménye szerint a kettős minőségnél sem árt résen lenni, nekünk is ugyanaz az élelmiszer- illetve vegyipari termékösszetétel jár, mint például az osztrákoknak, németeknek, franciáknak.