Elfogyhat a magyar méz a piacról: a karácsonyi sütihez már most be kell tárazni

2020. július 31. 07:36
Az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) elnöke szerint az elmúlt ötven év legrosszabb méztermése várható ebben az évben, az átlagtermés harmada vagy negyede lett az idei. Az adatokat megyénk méhészei is megerősítették, hozzátéve, aki karácsonyra mézeskalácsot sütne, jobb, ha már most megveszi hozzá a mézet - írta meg a Kisalföld.
Elfogyhat a magyar méz a piacról: a karácsonyi sütihez már most be kell tárazni

Ahogy a portál beszámolt róla, sajnos nem tévedtek az egy hónappal ezelőtti előrejelzések, és valóban az elmúlt évtizedek leggyengébb méztermése lesz az idei.

Januárra szinte biztosan nem lesz a magyar szabadpiacon eladó méz és a rossz termés az árakban is meglátszik majd. A hárs- és az akácméz ára az elmúlt hónapban 50 százalékkal emelkedett a tavalyihoz képest

- tette hozzá mondta Bross Péter, az OMME elnöke.

Vajda Lászlót is, a 170-es taglétszámú Kisalföldi Méhészek Egyesületének elnöke megerősítette, hogy a helyi méhészek tapasztalata is ugyanez.

Az idén akácméz szinte egyáltalán nem lett. Az akácvirág nagy része elfagyott, ahol pedig a fagyás ellenére kibújtak a virágok, a rossz időjárás miatt nem tudtak róla hordani a méhek. Most virágzott a napraforgó, de nagyon változó a mennyiség, amit ad. Aki napraforgómézet akar termelni, el kell mennie Bana, Bábolna térségébe vagy még keletebbre. Mi 10–11 kilogrammot szoktunk pörgetni családonként, a távolabbi helyeken ez lehetett 30 kiló is. Idén viszont mindenhol kevesebb lett, felénk szinte semmi. Amint kinyílt a virág és elkezdődött egy minimális hordás, jött egy eső, komoly köd, pára, hiába virágzott a növény, a méhek nem tudtak róla nektárt gyűjteni

- számolt be a helyzetről az elkeseredett elnök.

Repcemézem szerencsére van, akácméz viszont semennyi, helyette sötét színű vegyes mézből lett talán két hordó, és még a virágpor

- tette hozzá Vajda László, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy hogy bár a méhészek hasznáról beszéltünk, azért arról se feledkezzünk el, hogy a legnagyobb haszon nem a mézgyűjtésből származik. Mint mondta, ez szinte csak melléktermék, fontosabb a növények beporzása, amit a mostoha körülmények ellenére a méhek most is elvégeztek.

A pannonhalmi Nagy Balázsnak 100–120 családból áll Zümi névre hallgató méhészete. Az idei méztermés szerinte is az utóbbi 50 év legrosszabbja.

Úgy hallottam, hogy az akácméz kilóját háromezer forint alatt nem adják. Mi nem megyünk el eddig, mert nem a vevőkön akarom behozni azt a hiányt, ami kimaradt. Az előző évben nálunk is kétezer forint felett volt egy-két száz forinttal az akácméz ára, most két-háromszáz forinttal még drágább lesz. Mondható, hogy a méz értékálló, mert évek óta szinte ugyanannyiért adjuk, miközben mindenhol infláció tapasztalható. Mindig a haszonból faragunk le. Rengeteg munka van egy kiló méz előállításában. A 2500 forint nem a realizált haszon, az csak a bevétel

- magyarázta Nagy Balázs.

hellovidek.hu

Kapcsolódó cikkek

Kezdődik a gyümölcs- és fagyirazzia

2019. június 21. 07:38
Az ország több megyéjében keresik fel az adóhivatal ellenőrei a fagylaltárusokat és az utcai zöldségeseket, gyümölcsárusokat, bizonyos helyeken pedig a cukrászdákban is feltűnnek a revizorok.

A termelői szerveződés a kiszolgáltatottságot is csökkenti

2019. március 14. 07:23
Országjáró körúton hívja fel a gazdák figyelmét a termelői együttműködések előnyeire a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara. A roadshow első eseményét március 12-én tartották Kaposváron.