Elkerülhetetlen a változás: ezen múlhat a magyar agrárium sikeressége

2019. szeptember 03. 09:25
A magyar agrárium a jövőben csak akkor lehet sikeres, ha minél több fiatal érzi úgy, hogy megtalálhatja benne a hivatását, a nemzedékváltás ezért elkerülhetetlen - hangoztatta az agrárminiszter hétfőn az országos szakiskolai tanévnyitó ünnepségen, melynek idén a Vas megyei vépi mezőgazdasági szakgimnázium, szakiskola és kollégium adott otthont.

Nagy István elmondta, hogy az agrártárca jelenleg a második legnagyobb intézményfenntartó, 47 agrár-szakképző intézményt tartanak fenn az ország 62 pontján, ahol százféle szakképesítés megszerzése közül választhatnak a jelentkezők, és ahol idén több mint 7300 első éves tanuló kezdi meg középiskolai tanulmányait, 284-gyel többen, mint a megelőző évben. Hozzáfűzte: a sokszínű képzési rendszert - az ágazati sajátosságokat figyelembe véve - úgy építették fel, hogy a "termőföldtől az asztalig" elv megvalósításával képes legyen megfelelni az élelmiszergazdaság igényeinek.

Nagy István beszédében rámutatott: a jövő agrárszakembereinek ma már iskolai végzettségük birtokában azzal is szembe kell nézniük, hogy a munkakörök átalakultak, a robotizáció, az automatizáció hatására nő az igény a rendszerek tervezésével, építésével, üzemeltetésével foglalkozó informatikai robotikai képzettségű szakemberek iránt. Nem kevesebb emberre van szükség az agráriumban, hanem más feladatkörben, a magasabb hozzáadott értékű munkakörökben számítanak a fiatalokra. Szavai szerint éppen ezért alkották meg azt a Digitális Agrár Stratégiát, amelyben hangsúlyossá vált az agrár-szakképzés a felsőoktatás, valamint a felnőttoktatás területén is a legkorszerűbb digitális ismeretek átadása, a digitális kompetenciák megerősítése.

agrarszektor.hu

Kapcsolódó cikkek

Több mint agrársiker

2019. augusztus 28. 07:40
Az unió következő vezetése remélhetőleg más álláspontra helyezkedik, és felismeri, hogy rossz ötlet az agrárpénzek megcsapolása és a migráció finanszírozása – ehhez a lengyel agrárbiztosság minden alapot és támogatást megad majd

EU - Janusz Wojciechowski, az új lengyel agrárbiztos-jelölt

2019. szeptember 04. 08:01
A lengyel kormányszóvivő augusztus végén jelentette be, hogy Janusz Wojciechowski az új lengyel biztosjelölt Ursula von der Leyen hamarosan felálló bizottságába. Az 64 éves politikus „régi motorosnak” számít az európai, illetve az európai parlamenti munkában.