Évi két millió ember hal bele a munkájába

2021. szeptember 27. 09:20
A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) és az Egészségügyi Világszervezet (WHO) legújabb jelentése szerint 2016-ban közel kétmillióan vesztették életüket munkájuk miatt és rengetegen kénytelenek később fogyatékossággal élni.
Évi két millió ember hal bele a munkájába

A munkával kapcsolatos veszélyek számos ember életét érintik károsan, olyannyira, hogy a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) és az Egészségügyi Világszervezet (WHO) közösen elvégzett kutatásban igyekezett feltárni ennek pontos mértékét. A két szervezet pénteken tette közzé az ezzel kapcsolatos jelentést, ami szerint 2016-ban 1,88 millió dolgozó veszítette életét munkája következtében – olvasható a Reutersen.

A halálozások leggyakoribb oka, az összes munkával kapcsolatos halál 39,6 százalékát okozó túlságosan hosszú munkaidő volt, amit a részecskék, gázok, füstök belélegzése követett 24 százalékkal, míg harmadik legfontosabb tényezőnek az esetek 19,3 százalékáért felelős munkahelyi balesetek bizonyultak.
A fogyatékkal eltöltött életévek területén viszont már a legfőbb gondnak bizonyultak a munkahelyi balesetek, ám ezek terén is második helyen szerepel a túlságosan sok munkaidő, amit a foglalkozással járó ergonómiai tényezők követnek.

A munkával kapcsolatos ártalmak és halálozások leginkább Délkelet-Ázsiát és a csendes-óceáni térség nyugati részét érintik. Bár a foglalkozási halálok globálisan abszolút értelemben csökkennek, ez a népesség növekedése miatt arányosan alacsonyabb halálozást jelent. 

A kutatás 2016 mellett 2000-t  és 2010-et vizsgálta és Magyarország esetében arra jutott, hogy 2000-ben 1951-en, 2010-ben 1840-en, míg 2016-ban 1897-en haltak meg hazánkban a munkájuknak köszönhetően, némileg ellentmondva a nemzetközi trendnek.

 
 
www.liganet.hu

Kapcsolódó cikkek

Éleslátást biztosító szemüveg – így számolható el, amikor nem csak a kötelező minimumot adja a munkáltató

2022. február 09. 15:16
Képernyő előtti munkavégzéshez a munkáltató köteles éleslátást biztosító szemüveggel ellátni a dolgozót. Sokszor azonban ez nem csak az alapvetően szükséges szemüvegkeretet és -lencsét takarja, hiszen egy nagyobb dioptriánál szükség lehet vékonyításra, a védelemhez bevonatokra stb. Miként tudja elszámolni a cég a számlán levő összeget, ha az nem csak a minimálisan előírt tételeket takarja? Olvasói kérdésre Surányi Imréné okleveles közgazda válaszolt.

Kérdések és kételyek a Munkavédelmi törvény változásai körül

2020. március 03. 08:15
A Munkavédelmi törvény legutóbbi, 2020 január elseje óta hatályos változása a munkaegészségügyi vonatkozású bejelentések tartalmát szabályozza újra és az eddigiektől eltérő nyilvántartási kötelezettségeket ír elő, például a veszélyes anyagok hatásainak kitett munkavállalókra vagy a vegyianyagok kezelésére, nyilvántartására vonatkozóan. A jogalkotó alapvető célja természetesen nem vonható kétségbe, ez a munkavállalók egészségének védelme. Az új paragrafusokkal elérni kívánt munkáltatói intézkedések eredménye, jogszerűsége viszont már felvet kérdéseket. Nehezen megválaszolható kérdéseket. Melyeket az ALEMONA - Közösség a munkavédelemért tesz fel.