Ezek a juttatások emelkednek a minimálbérrel együtt: sokan fognak örülni

2021. január 29. 09:58
Megszületett a megállapodás a 2021-es minimálbérről: ennek nem csak a dolgozók örülhetnek, hiszen rengeteg olyan ellátás van, amelynek összege a legkisebb hazai keresethez van igazítva. A Pénzcentrum kiszámolta, mennyit kapnak majd kézhez az érintettek 2021-től.
Ezek a juttatások emelkednek a minimálbérrel együtt: sokan fognak örülni

Hosszas huzavona után hétfőn megszületett a megállapodás arról, hogy mennyivel emelkedjen 2021-ben a minimálbér és a garantált bérminimum. A munkaadók, és a munkkavállalói szervezetek egy része alá is írta, hogy idén 4 százalékkal emelkedik a legkisebb kereset Magyarországon: ennek értelmében a minimálbér bruttó 167 400 forintra emelkedik, a garantált bérminimum pedig 219 000 forintra nő.

Emellett az is a megállapodás része, hogy ha a kormány év közben csökkenti a szociális hozzájárulási adót - a korábbi, hatéves bérmegállapodás keretében, amelynek a feltétele a reálbérek gyors növekedése -, akkor 1százalékkal tovább nő tovább a minimálbér és a garantált bérminimum. Ebben az esetben a minimálbér 169 000 forintra, míg a garantált bérminimum 221 100 forintra nő.

A minimálbér emelkedését nem csak a dolgozók érzik meg: hiszen több juttatás is a minimálbér összegéhez igazodik, így azok is nőnek. Alább kiszámoltuk, mekkora összeget fognak kapni 2021-ben az érintett ellátásokban részesülők - egyelőre a már biztosan kihirdetett, 4 százalékos minimálbér-emelkedéssel kalkuláltunk.

A nagyszülői GYED által a még nem nyugdíjas nagyszülők is jogosulttá válhatnak gyermekgondozási díjra (GYED), ha vállalják, hogy részt vesznek unokájuk gondozásában, nevelésében, amíg a szülők dolgoznak. Egyszerre csak az egyik nagyszülő, de akár több unoka után is felveheti a juttatást. A nagyszülői GYED összege legfeljebb havonta a mindenkori minimálbér kétszeresének 70 százaléka. 2020-ban ez 225 288 forint volt, idén pedig 230 580 forintra emelkedik.

A GYED a szülő korábbi jövedelmének 70 százaléka, de maximális összege a minimálbérhez igazodik (plafonja a minimálbér kétszeresének 70 százaléka). A minimálbér emelkedésével 1-től 230 580 forintra nőtt a gyermekgondozási díj (gyed) maximális összege. A gyed mellett bármilyen jogviszonyban, korlátlan időtartamban lehet munkát végezni. Testvér születése esetén más családtámogatási ellátásokkal (csecsemőgondozás díj - csed -, gyermekgondozási segély - gyes) együtt is igénybe vehető, tehát az ellátás nem szűnik meg újabb gyermek születése esetén. Az ellátásra a csecsemőgondozási díj után jogosult a szülő egészen addig, amíg a gyermek be nem tölti a második életévét, illetve ikrek esetén a hároméves kort. Gyermekgondozási díjat, azaz a diplomás gyedet a felsőoktatási intézmények hallgatói is igényelhetnek.

2020. január elseje óta az az anya, aki diplomás gyedben részesül, és az ellátás folyósítása alatt, vagy annak megszűnését követő egy éven belül gyermeket vállal, ismét jogosult lesz a diplomás gyedre. A diplomás gyed összege az alapképzésben résztvevő hallgatóknál 117 180 forintra, a mesterképzésben résztvevők esetében 153 300 forintra emelkedik visszamenőlegesen 2021. január 1-től.

A táppénz alatt a napi átlagkereset 60 százaléka jár (kórházban töltött idő alatt 50%), ám ebből még levonásra kerül a személyi jövedelemadót. A táppénz napi összege maximalizálva van, ez a minimálbér kétszeresének 30-ad része, azaz 2021-ben legfeljebb napi 11 160 forint

Az álláskeresési járadék összegét a kérelem benyújtását megelőző négy naptári negyedévben az érintett jogviszonyokban elért - a vállalkozói jogviszony esetén a megfizetett - munkaerő-piaci járulék alapjahavi átlagos összegének alapulvételével kell kiszámítani. A járadék összege a folyósítás teljes időtartama alatt a járadékalap 60 százaléka, amely azonban nem lehet magasabb a jogosultság kezdő napján hatályos kötelező legkisebb munkabér napi összegénél. Ha a járadék számításánál figyelembe vett összeg nem éri el minimálbért, akkor járadék számításának alapja a fentiek szerint [1991. évi IV. törvény a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról 26. § (1) és (3)-(4) szerint] számított összeg 60 százaléka.

A kormány 2019-től bővített járulékkedvezmény-rendszerrel ösztönzi a piaci cégeket megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatására. Ez azt jelenti, hogy ilyen munkaviszony esetén a járulékot a minimálbér kétszereséig (idén 334 800 forintig) elengedi az állam. Jelenleg mintegy 150 ezer megváltozott munkaképességű ember dolgozik Magyarországon, ez nemzetgazdasági szempontból is meghatározó szám és a munkaerőpiacon még legalább ennyi ember van, akit munkához lehetne segíteni

penzcentrum.hu

Kapcsolódó cikkek

Orbán Viktor: Mind a 2020-as, mind a 2021-es költségvetést át kell alakítani

2020. április 01. 08:34
Orbán Viktor március 30-án bejelentette, hogy Magyarország történetének legnagyobb gazdasági akcióterve készül. Emiatt mind a 2020-as, mind a 2021-es költségvetést át kell alakítani.

Top 5 trend 2021-ben a cafeteriában

2021. január 25. 09:43
A korábbi évekhez képest több a kérdőjel a cégeknél, hogyan is nézzen ki az idei cafeteriarendszer. A covidjárvány hullámzása nehézzé teszi a tervezést. Itt a nem szokványos utak keresésének az ideje. Bemutatunk öt trendet, valamint egy új juttatási elemet, amit közvetlenül a munkavállaló családtagja használhat.