Fát hazavinni lopás! Félmilliós bírság járhat érte

2023. november 13. 15:27
Sokan nem tudják, de aki az erdőben magának szeretné összegyűjteni a tűzifát, előbb szerződést kell kötnie hozzá az erdészettel. Az úgynevezett rőzsét sem viheti bárki haza. 
 
Fát hazavinni lopás! Félmilliós bírság járhat érte
Egyre hidegebbek az éjszakák, a legtöbb ház kéményéből estefelé már gomolyog a füst. Sok család már régen megrendelte a téli tűzifát, azonban vannak, akik maguk szeretnék összegyűjteni a tüzelőt. Ők azonban könnyen megüthetik a bokájukat. Limp Tibor, a Vérteserdő Zrt. Gerecsei Erdészeti Igazgatóságának igazgatója a Kemma.hu-nak elmondta, hogy csakis az erdészettel előzetesen kötött szerződéssel szabad az erdészet területén fát, illetve rőzsét gyűjteni.
 
– A Vértesi Erdő Zrt. fakitermelési tevékenységének részeként korlátozott mértékben lehetőséget kínál magánszemélyeknek saját céljukra tűzifagyűjtésre. Ez a csakis a földön fekvő, jellemzően korábbi fakitermelést követően visszamaradt faanyag gyűjtését jelenti – magyarázta az igazgató. Hozzátette:
 
a gyűjtés előtt egy megállapodási szerződést kell kötniük az erdészettel, illetve egyeztetni kell a gyűjtés helyét, időtartamát. 
 
– A gyűjtés után az egy adott helyre összegyűjtött anyagot az illetékes kerületvezetőnek fel kell mérnie, majd a gyűjtött faanyag ellenértékének megfizetése után kerülhet sor a faanyag elszállítására – tette hozzá a szakember.
 
Ám nem csak a termetesebb fák gyűjtése tilos szerződés nélkül. Az úgynevezett rőzsét sem viheti bárki haza az erdőből.
 
A rőzse átlagosan 2-3 centiméter átmérőjű vékony tűzifa, mely legvastagabb része sem haladja meg az 5 centimétert. A rőzsét is szintén csak magánszemélyek gyűjthetik össze saját felhasználásra a földön fekvő gally, illetve a korábbi munkaterületen visszamaradt faanyagokból.
2013.10.28. - ÉLESZTŐ
A gyűjtés feltétele itt is a korábban megkötött szerződés és az egyszeri regisztrációs díj befizetése. Csak ezután szabad a kijelölt területen meghatározott időtartamban rőzsét gyűjtenie, majd felkészíteni a kerületvezető erdész által kijelölt készletezési helyre. Aki ezt a szabályt megszegi, a gyűjtött mennyiségtől függően 50 és 500 ezer forint közötti erdővédelmi bírságra számíthat.
 
Egyébként a Vérteserdő honlapja szerint a magunk által gyűjtött kemény lombos vastag és vékony tűzifa köbmétere 17 ezer 145 forint, míg a lágy lombos és fenyő vastag és vékony tűzifának 12 ezer 700 forint köbmétere. Míg az erdészettől által kitermelt keményfa 37-40 ezer, míg a lágylombos 22-25 ezer forintért vásárolható meg.
 
forrás:agrotrend.hu / kemma.hu

Kapcsolódó cikkek

Gép- és technológia-beszerzési támogatás nyílik a borászok számára

2024. április 08. 14:20
Több mint 10,8 milliárd forint áll rendelkezésre 2027-ig a borászati üzemek technológiai fejlesztésére a Közös Agrárpolitika Stratégiai Terv Európai Mezőgazdasági Garanciaalapból finanszírozott ágazati támogatásai között.

Mi terem a sivatag közepén?

2023. február 27. 09:29
Az Egyesült Arab Emírségek fejleszti búzatermelését. Az öntözéshez napi 18.000 köbméter vizet kell felhasználni.
 
Az Egyesült Arab Emírségek 2022-ben 1,7 millió tonna búzát volt kénytelen importálni, és a teljes élelmiszer szükségletének mintegy 90 százalékát külföldről elégíti ki - írja a reuters.com