Fontos a biztonságos erdőlátogatás

2021. április 06. 08:28
A kirándulások során is be kell tartani a járványhelyzetben érvényes szabályokat, hogy a magyar erdők továbbra is biztonságos kikapcsolódási lehetőséget kínálhassanak mindenkinek - mondta a húsvéti szünet előtti videóüzenetében Szentpéteri Sándor erdőkért felelős helyettes államtitkár.
Fontos a biztonságos erdőlátogatás

Az állami erdőkben több mint 11 ezer kilométernyi jelzett turistaút-hálózatot használhatnak a kirándulók. Emellett mintegy 1200 kilométer kerékpározásra és közel 400 kilométer lovaglásra kijelölt erdei út várja a kikapcsolódási lehetőséget keresőket. A járvány ideje alatt az erdők látogatottsága nagyon megemelkedett, ami természetes, hiszen az erdők egészséges kikapcsolódási helyszínt jelentenek. Országosan 25-30%-kal többen kirándulnak, de egyes ismert helyszíneken akár kétszer-háromszor annyi is lehet a kiránduló, mint a korábbi években. Az erdőkben mindenki számára van hely, de egészségünk és a természet védelme érdekében fontos a szabályok betartása.

 

 

Az állami erdőgazdaságok azt javasolják, hogy aki csak teheti, a kevésbé ismert kirándulóhelyeket keresse. Az olyan felkapott helyszínek helyett, mint például a Budai-hegység, a Rám-szakadék vagy éppen a Szalajka-völgy, érdemes új útvonalakat felfedezni. Rengeteg túratippet lehet találni az erdőgazdaságok honlapjain vagy a termeszetjaro.hu és az aktivmagyarorszag.hu oldalakon.

 

Az erdei kirándulás során is fontos betartani az egészségügyi szabályokat: csak az egy háztartásban élők kirándulhatnak együtt, és a szabad levegőn is tartani kell egymástól a másfél méteres távolságot. Az erdei kisvasutak, erdei múzeumok és ökoturisztikai központok zárva tartanak, az arborétumok és a tanösvények azonban az erdőkhöz hasonlóan látogathatóak. Az erdészeti utak gépjárművel általában nem használhatóak, és a parkolási rendet is fontos betartani. Aki például az erdei utakat lezáró sorompók elé parkol, jelentősen veszélyezteti az esetleges baleseti mentést vagy az erdőtüzek oltását.

 

A kirándulások során fontos, hogy saját magunk mellett a természeti értékekre, az erdőkre is vigyázzunk. Az egyik legáltalánosabb szabály, hogy mindig vigyük haza magunkkal a kirándulás során keletkezett hulladékot. A tavaszi időszakban nyíló virágok jelentős része védett, ezért ne tépjük le azonnal a tavasz első hírnökeit, mint például a kökörcsineket vagy héricseket. A száraz tavaszi időszakban pedig különösen fontos, hogy csak a kijelölt tűzrakóhelyekengyújtsunk tüzet, amit távozáskor teljes biztonsággal oltsunk is el. A szabályok betartása közös érdekünk. Vigyázzunk egymásra és erdeinkre egyaránt, hogy mindenkinek élmény lehessen a kirándulás!

Forrás: AM sajtóiroda / www.fataj.hu

 

Kapcsolódó cikkek

Milliárdokat spórolhatnak a munkaadók

2019. november 18. 07:51
Jövő nyár közepén 15,5 százalékra csökkenhet a szociális hozzájárulási adó mértéke. Az szja-vágással együtt keletkező adóék így már meghaladná a régiós átlagot.

Itt a lesújtó igazság: a legtöbb magyarnak csak szenvedés a munkahelye, ide menekülnek inkább

2022. február 18. 09:51
A Pénzcentrum oldalán tavaly év végén fútó nagy Boldogságtesztben  a vállalkozók vallották magukat a legboldogabbnak. Mi lehet ennek az oka? Ilyés Márton, a Budapesti Vállalkozásfejllesztési Közalapítvány vezetője szerint egy rossz munkahelyhez képest vállalkozónak lenni jó, mégiscsak egy fajta függetlenséget, magamura érzést tud nyújtani, ami bizonyos  embertípusoknál elengedhetetlen a létezéshez. Ugyanakkor nem csak az egyénnek, az ország gazdaságnak is előnyös, hiszen ez az szféra , amelyik a legfinomabban hangolva tud illeszkedni a fogyasztói igényekhez a kis innovációkkal. Mégis kevesen mernek belevágni ma még, kiderült az is, mi ennek a valódi oka.