Forrásokat nyitnak meg az erdőtulajdonosoknak

2017. március 30. 08:51
Két új pályázatot ismerhettek meg az erdőgazdálkodók 2017. március 27-én a Vidékfejlesztési Program keretében. A beruházási támogatás célja az erdőgazdálkodás hatékonyságának javítása érdekében gépek, eszközök beszerzése, valamint az erdei gomba, gyógynövény és vadgyümölcs feldolgozását, tárolását szolgáló fejlesztések elősegítése. A felhívások összesen 6,24 milliárd forint értékben nyújtanak támogatást– tájékoztatott a Miniszterelnökség.

Az erdészeti ágazat technológiai színvonalának javítására maximum 100 millió forint vissza nem térítendő támogatás igényelhető.

A genetikai erőforrások fejlesztése a magyarországi erdészeti fafajok genetikai változatosságának hosszú távú fenntartásához járul hozzá. A már meglévő genetikai megőrzésre szolgáló területek fejlesztésére, illetve újabbak létrehozására 100 százalékos támogatási intenzitás mellett igényelhető forrás.

Az „Erdészeti genetikai erőforrások fejlesztése” című pályázatra 2017. április 28. és 2019. március 29. között nyújthatók be a kérelmek, az „Erdészeti technológiákra, valamint erdei termékek feldolgozására és piaci értékesítésére irányuló beruházások” elnevezésű felhívásra pedig 2017. június 1. és 2017. december 4. között lehet pályázni a www.mvh.allamkincstar.gov.hu weboldalon. A beérkezett kérelmek elbírálására értékelési szakaszonként kerül sor.

A pályázati felhívások részleteiről a www.szechenyi2020.hu weboldalon olvasható bővebb információ.

Forrás: promenad.hu

Kapcsolódó cikkek

Szaktanácsadók a VP pályázatoknál

2018. december 14. 08:09
A Vidékfejlesztési Program számos pályázatánál többletpontot lehet kapni, amennyiben szaktanácsadói segítséget vesz igénybe a pályázó.

VP2-4.1.1.5-16 Sertéstartó telepek korszerűsítése

2016. május 12. 07:59
Lehetőség nyílik az állattartásra, valamint az előállított termék kezelésére, tárolására szolgáló épületek, építmények létrehozására, kialakítására, továbbá építéssel nem járó projektek megvalósítására is az állattartáshoz kapcsolódó eszközök, gépek beszerzésén keresztül. Az állattartás erőforrás-hatékonyságának javulása többek között a fajlagos energiafelhasználás csökkenését eredményezi, ezért jelen Felhívás különösen épít az állattartó létesítmények minden olyan irányú beruházására, amely a hatékonyabb energiafelhasználást hivatott elősegíteni. Ennek megfelelően az állattartó telepek létesítményeinek épületenergetikai, épületgépészeti felújítása, technológiáinak korszerűsítése, valamint a megújuló energia hasznosítására irányuló technológiák beszerzése is támogatásra kerül.