Gyorsan fejlődik az áruforgalom Oroszország és a BRICS országok között

2023. augusztus 28. 11:53
Az éhínség fékezésében való hatékony közreműködés is a céljaik között szerepel.
 
Az agroxxi.ru hírportál tájékoztatást közölt a nemrég alakult BRICS országcsoport (Brazília, Kína, India és Dél-Afrika) agrárminisztereinek Dél-Afrikai Köztársaságban megrendezett 14. tanácskozásáról, amelynek központi kérdését többek között a tagországoknak a globális élelmiszer-biztonság megteremtésében való szerepe képezte.
 
Gyorsan fejlődik az áruforgalom Oroszország és a BRICS országok között
A BRICS országok célja a legszegényebb fejlődő országok élelmiszer-ellátásának javítása és az éhínség fékezésében való hatékony közreműködés 
 
Mint ismeretes, a jó tíz évvel ezelőtt létrehozott csoportosulás egyik legfontosabb célja az USA és a nyugat-európai országok túlnövekvő gazdasági fölényének ellensúlyozása, amelyet az egymás közötti áruforgalom növelése és új elszámolási rendszer bevezetése révén szándékoznak elérni.
 
A tanácskozáson eredményként nyert megállapítást, hogy a csoportosulás országai között a mezőgazdasági áruforgalom az elmúlt évben 40, ez év első félévében pedig 50 százalékkal növekedett.
 
Oroszországnak a világ gabonatermelésében betöltött kiemelkedő szerepe, valamint az utóbbi években Brazília és India felgyorsult gazdasági növekedése pedig garanciát jelenthet az esetleges ellátási és értékesítési problémák megoldására.
 
forrás: agroinform.hu

Kapcsolódó cikkek

A zsírégető articsóka

2022. november 18. 11:05
Sokan – főként a gyerekek – azt gondolják, hogy az articsóka valamilyen madár. Nos, egy olyan növényről van szó, amely az egyik legcsodálatosabb zsírégető és anyagcserejavító a szervezetünk számára. Az articsóka természetes, vagy porított változatban remekül hat a zsír megemésztésére, mivel az epetermelést, az epekiválasztást határozottan serkenti.
 

Már a svédek is drágállják a zöldségeket

2023. április 05. 13:01
Az egész Európára jellemző drágulás Svédországot is sújtja. A skandináv országban az elmúlt 72 év legnagyobb mértékű élelmiszerár-emelkedéséről, és az utóbbi három évtized legmagasabb inflációjáról számoltak be a szakemberek.