Határozat a tejágazat átfogó intézkedési tervéről

2016. március 08. 08:12
A kormány határozott a tejágazat átfogó intézkedési tervéről - a kormányhatározatot a Magyar Közlöny közli.

A határozatban a kormány felhívja a földművelésügyi minisztert, hogy március 31-ig átfogó tejágazati stratégiát dolgozzon ki. Továbbá utasítja a Miniszterelnökséget vezető minisztert, hogy a nemzetgazdasági miniszter bevonásával dolgozzon ki akciótervet március végéig az élelmiszer kiskereskedelem helyzetének javítására.


A szóban forgó kormányhatározat a külgazdasági és külügyminiszternek is ad feladatot március 31-i határidővel, hogy készítsen előterjesztést a tejipari vállalkozások külpiacra igénybe vehető feldolgozói kapacitásáról és a külföldi tejipari technológiák hazai alkalmazásának lehetőségeiről.

A földművelésügyi minisztert felhívja a friss és a tartós tej forgalmi rendszerének felülvizsgálatára, aminek határideje szintén e hónap utolsó napja. A nemzetgazdasági miniszter pedig arra kapott megbízást a határozatban, hogy készítsen előterjesztést a tejtermelők likviditásának növelését szolgáló intézkedések megvalósításához szükséges 11,44 milliárd forint többletforrásnak a központi költségvetés Földművelésügyi Minisztériumi fejezetbe történő átcsoportosításáról március 15-ig.

Az emberi erőforrások miniszterét a határozatban pedig arra kéri, hogy készítsen előterjesztést a közétkeztetési szabályok módosításáról a friss tej felhasználásának kötelezővé tétele érdekében ez év április 15-ig - olvasható a kormányhatározatban.

Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkek

Kinevezték az agrártárca helyettes államtitkárait

2018. június 27. 08:17
Nagy István agrárminiszter javaslatára Orbán Viktor miniszterelnök három helyettes államtitkárt mentett fel tisztségéből, és hatot kinevezett.

Lojalitást épít a munkahelyi nyári tábor

2018. július 30. 09:11
Örökzöld téma, hogy nem könnyű megoldani a dolgozó szülőknek a gyerekek elhelyezését a két és fél hónapos nyári szünetben. Ennyi szabadság nincs, és sok helyen a család (nagyszülők) sem feltétlenül tudnak besegíteni. Szerencsére az elmúlt években egyre több munkáltatóról érkezik hír, hogy igyekeznek segíteni a munkavállalóknak ennek a kihívásnak a megoldásában. Munkahelyi gyerektáborok nyílnak, ami a szülőknek nagy könnyebbség, de persze a munkáltatónak sem rossz, ha az elkötelezettséget, a dolgozói elégedettségre gyakorolt hatást nézzük. Néhány jó gyakorlatot szeretnénk megmutatni, hátha sikerül terjeszteni a példát.