Hiába várják a home office-törvényt a magyar cégek és a szakszervezetek

2020. november 03. 09:24
Az Orbán-kormány a parlament őszi ülésszakának elejére ígérte a home office-törvény benyújtását, de ez továbbra sem történt meg – közölte az ATV Híradója. Perlusz László, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára szerint a jogszabály csúszása a cégekre is negatívan hathat. A lehetőség körüli bizonytalanság ugyanis gátolhatja a munkaadókat a munkavállalói állományuk megtartásában, fejlesztésében. 
Hiába várják a home office-törvényt a magyar cégek és a szakszervezetek

 

Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke az ATV kérdésére elmondta,  amikor a legutóbbi Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma ülésén rákérdeztek, hogy hol tart a folyamat, az Orbán-kormánytól azt a választ kapták, hogy más, fontosabb jogszabálytervezetek előkészítésével és benyújtásával vannak elfoglalva. A home office-szal kapcsolatban így döntés egyelőre nem született.

BÁR A MUNKA TÖRVÉNYKÖNYVÉBEN SZEREPEL A TÁVMUNKAVÉGZÉS, SOK RÉSZLETE KIDOLGOZATLAN,  A KORÁBBAN BEJELENTETT MÓDOSÍTÁS PEDIG EZT SZÁNDÉKOZNA ORVOSOLNI. ENNEK ÉRTELMÉBEN AZ OTTHONRÓL TÖRTÉNŐ MUNKAVÉGZÉS CSAK A MUNKAADÓ ÉS A MUNKAVÁLLALÓ KÖZÖS MEGÁLLAPODÁSÁN ALAPULHATNA, A FOGLALKOZTATÓ PEDIG BIZTOSÍTANÁ A SZÜKSÉGES MUNKAESZKÖZÖKET, MIKÖZBEN ADÓMENTES REZSIÁTALÁNY IS JÁRNA A TÁVMUNKÁÉRT.

 

 

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium az ATV megkeresésére arról tájékoztatott, hogy A munka törvénykönyve jelenleg is biztosítja a távmunkaszerződés jogi feltételeit. A témakörhöz kapcsolódó esetleges további szabályozási igények felmérése, felülvizsgálata pedig folyamatban van.

index.hu

 

Kapcsolódó cikkek

12 órás vagy hatórás munkanap?

2021. szeptember 14. 09:35
Extrémek? Miközben nem egyszer írtunk már arról, hogy egyre több helyen kísérleteznek a négynapos munkahéttel, a rövidebb munkaidővel, a világon ennek az ellenkezőjére is bőven van példa. Ilyen például a kínai „996-os munkakultúra”, ami annyi tesz, hogy a dolgozók reggel 9-től este 9-ig dolgoznak, a hét hat napján. Miközben az Egyesült Államokban és Európában is, már a 8 órás munkanap és a 19. században elindított 40 órás munkahét is idejétmúltnak tűnik.

Így ugrott szintet a Takarékbank employer brandingben

2021. szeptember 06. 09:19
A nagyvállalati kategóriában az Employer Branding Award bronz fokozatát nyerte el június végén a Takarékbank Zrt a Magyar Public Relation Szövetség szakmai versenyén. A pénzintézet három évvel ezelőtt kezdte el építeni munkaadói márkáját. A mérföldkövekről és az employer branding eszközökről Oszlányi Törtel HR vezetővel beszélgettünk.