Hideg időben védő intézkedésekről kell gondoskodniuk a munkáltatóknak

2018. február 26. 07:46
Védő intézkedésekről kell gondoskodniuk a munkáltatóknak, ha munkavállalóik a munkaidő legalább felében hidegben dolgoznak – hívta fel a figyelmet Simon Attila, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért felelős helyettes államtitkára az M1-en.

A hét végétől várható extrém hideg kapcsán elmondta: a jogszabály szerint szabadtéren plusz 4 Celsius-fokos, zárt helyen plusz 10 fokos középhőmérséklet alatt óránként 5-10 perc pihenőidőt kell adni a dolgozóknak, amit melegebb helyen tölthetnek, és legalább 50 fokos teát kell biztosítani számunkra.

A munkavédelmi hatóság a szokásos ellenőrzések mellett vizsgálja a hideg időben érvényes előírások betartását is – hangsúlyozta a helyettes államtitkár. 

Hozzátette: nem nagy számban, de minden évben érkeznek bejelentések arról, hogy munkáltatók elmulasztottak különböző intézkedéseket, ezeket kivizsgálják.

A hatóság inkább figyelmeztet, és csak végső esetben bírságol. Mindenkinek az az érdeke, hogy a többnyire tájékozatlanságból fakadó hibák ne ismétlődjenek fogalmazott Simon Attila.

adozona.hu

Kapcsolódó cikkek

Európának béremelés kell

2017. február 15. 07:37
2017. február 14-én ünnepélyes konferenciával indítja az Európai Szakszervezeti Szövetség kampányát, amely középpontjában a béremelések állnak. "Ideje, hogy béreink is erősödjenek!" - hirdetik majd egy éven keresztül a nemzetközi szervezet és tagszervezetei szerte Európában. A konferencia Luca Visentini ESZSZ főtitkár megnyitójával kezdődik, majd gazdasági szakemberek és szakszervezeti tisztségviselők fejtik ki, miért szükséges, hogy a gazdasági válság után a pénztárcánkban lévő válságot is leküzdjük.

Mit tehetek ha kirúgott a főnököm, mert babát várok?

2018. március 20. 13:01
16 hetes terhes vagyok. Próbaidő alatt elmondtam a munkáltatómnak, hogy babát várok és azonnal kirúgott. Felhívta a könyvelőjét és írták az elbocsájtási papírokat. Mit tehetek?