Ingyenes tokaji bringatúra piknikkel
2023. május 09. 11:37
A 6. Bringa Piknik fókuszában is a jó hangulat, a vidám társaság, a sport fontossága, az egészségmegőrzése és a jótékonykodás áll.
A 2023-as Bringa Piknik május 20.-án a szokásos útvonalon, Nyíregyházáról indul Tokaj felé, érintve a nyírteleki és a rakamazi piknikpontot, ahol szintén csatlakozhatnak az érdeklődők, hogy együtt érkezzenek közel 35 km-es út után a tokaji Fesztiválkatlanba. Az elmúlt években az ország minden részéről, sőt Japánból is volt résztvevő az ingyenes túrán.

A szervezők igyekeznek figyelembe venni a bringások igényeit a túraszervezés alatt. Az egyik ilyen észrevétel az volt, hogy Nyírtelek és Rakamaz között túl nagy a távolság, így idén a virányosi sportpálya felezi meg a távot hivatalos piknikpontként, ahol ásványvíz, gyümölcs és pogácsa várja a pihenni vágyókat. A két jól bevált piknikponton túl 2023-ban Tiszanagyfalu is bekapcsolódik a rendezvénybe.
A rajt ezúttal is Nyíregyházán, a Kossuth téren lesz, ahonnan 9:50-kor indul a mezőny. Ezzel a különleges időponttal tisztelegnek Tokaj előtt, ugyanis a város idén 950 éves. Az indulás előtt többek között ingyenes BikeSafe regisztrációra lesz lehetőség. A Fesztiválkatlanba érkezőket DJ Till bevonulózenéi fogadják majd.
A 2022-es sikerre való tekintettel idén is megrendezik a Bringa Tusát a tokaji Fesztiválkatlanban. Az akadályverseny célja az akadályok (15 db) és a táv (450 m) minél lassabb teljesítése, 4 korosztályra bontva az indulókat. Erre a nevezés díjtalan, de előzetes, online regisztrációhoz kötött, a nevezők száma limitált. A verseny karitatív jelleggel is bír, nevezőnként 5000 Ft-ot ajánlanak fel a Jósa András Oktatókórház Gyermekosztálya részére.
Szintén a Fesztiválkatlanban kap helyet a BringArt névre keresztelt installáció. A „szobor” már nem használt, felajánlott kerékpárokból és alkatrészekből épül majd fel, 950 apró darabkából.
.jpg)
Idén a Minimál Gasztro keretein belül jelképes összegért többféle étel közül választhatnak, akik megéheznek. A Bringa Piknik ideje alatt folyamatos a mozgó orvosi felügyelet, illetve Tokajban mentő biztosítja az esetleges balesetek szakszerű ellátását. Felmatricázott szervíz buszt is biztosítanak a szervezők a nem várt műszaki problémák megoldására. A MÁV a Tokaj-Nyíregyháza vonalon közlekedő vonatokhoz kerékpár szállítására alkalmas vagonokat is csatol.
forrás: turizmus.com
Kapcsolódó cikkek
Fejlesztik a strandfürdőt Törökszentmiklóson
2023. február 13. 12:39
Fejlesztik a Törökszentmiklósi Városi Strandfürdő és Kemping egy részét, a beruházásra 400 millió forintot nyert el a helyi önkormányzat a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz (TOP Plusz) pályázatán.
A beruházás során a strand fogadóépületén túl az öltözők is megújulnak, bővítik a gyógyászati szolgáltatások kínálatát, korszerűsítik például a masszázs, a szauna, a szolárium környezetét – ismertette Marsi Péter, a helyi polgármesteri hivatal városfejlesztési osztályának vezetője.
Édesvízi medúzák bukkantak fel
2024. június 17. 15:53
Már korábban is fedeztek fel édesvízi medúzákat hazánkban, de most egy népszerű Duna-menti üdülőhelyen is megjelentek.