Kemény áremelkedés két hónap alatt

2020. október 22. 13:37
Búza: az egész világgal kell versenyeznie a hazai malomiparnak, miután az exportvákuum is húzza felfelé az árakat.
 
Kemény áremelkedés két hónap alatt

Termőterület, hozam, terményár

Nemcsak a világban, természetesen Magyarországon is nő a kereslet a búzára, így erőteljesen emelkednek az árak is. Mint nemrég beszámoltunk róla, elsősorban a termőterület- és hozamcsökkenések miatt jó idők járnak a búzatermesztőkre. Az USA-ban a két hete közel hatéves csúcsra nőttek, illetve és hazánkban is szépen emelkednek a terményárak. Október közepére az étkezi búza tonnája már meg is haladta a 60 ezer forintos árat, ami mintegy 15 százalékos gyarapodás a tavalyi azonos időszakhoz képest. Még erősebben megy a takarmánybúza, aminek bő 55 ezer forintos tonnánkénti ára 30 százalékkal magasabb a tavaly ilyenkorinál.

 

 

Jó búzát venne a malomipar

Nehezen vásárolnak most a malmok megfelelő, jó minőségű búzát a piacon, az árak a tonnánkénti 60 ezer forintot is elérik, helyenként pedig már meghaladják – írja gabonakereskedői forrásokra hivatkozva a Világgazdaság. Ez az aratás kezdete óta 20 százalékos áremelkedésnek felel meg. Ráadásul búzából a hazai szükséglet nőni fog, miután a szezonban a tavalyi 80-nal szemben idén a keményítőgyártásra 240-250 ezer tonna alapanyagigénnyel számol – mondta a lapnak Pótsa Zsófia, a Magyar Gabonafeldolgozók, Takarmánygyártók és Kereskedők Szövetségének főtitkára. A malomipar évi 1,3 millió tonna búzát vásárol fel – ebben már a lisztexporthoz szükséges mennyiség is benne van –, takarmánycélokra 1,6-1,7 millió tonna, vetőmagra 300 ezer tonna a belföldi igény. Az idei 4,7 milliós össztermés fennmaradó részére nagy az exportkereslet, így ez is hajtja felfelé az árakat.

 

 

Tovább áremelés várható

Lakatos Zoltán, a Hajdú Gabona Zrt. elnök-vezérigazgatója mindehhez hozzátette: a világpiaci ármozgások miatt a malmok egyre drágábban vásárolnak, így nem lesz elég a szeptemberi 2-3 forintos lisztáremelés

 

agraragazat.hu

Kapcsolódó cikkek

Az USA Mezőgazdasági Minisztériuma nekiment az EU-nak

2021. október 19. 10:38
Az Unió Termőföldtől az Asztalig Stratégiájának célja, hogy élelmiszertermelést igazságossá és egészségesebbé tegye, miközben csökkenti a növényvédőszerek használatát. Tom Vilsack amerikai mezőgazdasági miniszter azonban vehemensen ellenzi ezt.

Az agroökológiai és -technikai tényezők szerepe

2019. október 24. 08:11
A szántóföldi növénytermesztésben az egyik legnagyobb kihívás, hogy miként tudjuk a termés mennyiségét és minőségét növelni, illetve javítani úgy, hogy közben a termelés biztonsága is megfelelő maradjon. Természetesen e szempontok mellett eleget kell tennünk az ökonómiai és az ökológiai, környezetvédelmi elvárásoknak is.