Ma jár le a határidő az agrárképzésekre

2017. február 15. 08:26
Ma éjfélig lehet jelentkezni a felsőoktatási agrárszakokra. A kérelmeket kizárólag elektronikus úton lehet beadni.

Az Oktatási Hivatal tájékoztatása szerint a korszerűsített tartalmú szakokról, valamint a duális képzésről részletesen lehet olvasni a www.felvi.hu honlapon.

 
 
 

 

A jelentkezéseket kizárólag a honlapról elérhető e-felvételi rendszerén keresztül lehet benyújtani, legkésőbb ma éjfélig. Ennek a határidőnek a lejártáig kell elvégezniük a felvételizőknek a személyes és kötelező adataik rögzítését, a kiválasztott szakok megjelölését és a szükséges, már rendelkezésre álló dokumentumok feltöltését.

Továbbra is három helyet lehet díjmentesen megjelölni — fotó: Shutterstock

Az e-felvételi felülete mindenben segíti a kitöltőt, ugyanakkor nem mentesíti a jelentkezőt a szükséges információk ismerete alól. A kitöltés során a jelentkező folyamatosan tájékoztatást kap arról, hogy mikor milyen adatokat kell megadnia, milyen teendői vannak, ugyanakkor neki kell összegyűjtenie és beszkennelnie a feltöltendő eredményeit, dokumentumait, és tájékozódnia kell a jelentkezés alapvető szabályairól.

Továbbra is három helyet jelölhetnek meg a diákok díjmentesen, ezen túlmenően még hármat, kiegészítő díj ellenében. Február 20-áig kell hitelesíteni a jelentkezéseket az Ügyfélkapun keresztül vagy az e-felvételi felületéről kinyomtatott és aláírt hitelesítő adatlap postára adásával (cím: Oktatási Hivatal, 1380 Budapest, Pf. 1190).

agroinform.hu

Kapcsolódó cikkek

Magyarország számára fontos az agroökológiai szemlélet és a talajvédelem

2017. november 17. 10:00
Dr. Fazekas Sándor Bonnban, a globális klímakonferencia (COP23) agroökológiai tárgyú rendezvényen szólalt fel 2017. november 16-án. Az esemény Magyarország, Franciaország, az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) és a Nemzetközi Élelmezéspolitikai Kutatóintézet (IFPRI) közös szervezésében jött létre.

Erre a bizonyítványra nem lesz büszke Magyarország

2016. október 06. 08:07
Egyre több a baleset a magyar munkahelyeken, a vállalatok alig akarják vállalni a felelősséget, inkább azt teljes egészében a dolgozóra tolják. Szinte nincs olyan munkahely, ahol ne találnának valami szabálytalanságot az ellenőrök.