Magyarország az agrárium területén is helybe viszi a segítséget a fejlődő országokban

2019. május 14. 07:26
Magyarország migrációs politikájának alappillére a kiváltó okok kezelése, a „helybe visszük a segítséget” elv érvényesítése - jelentette ki Nagy István agrárminiszter az Afrikai Diplomata Napok keretében Magyarországon tartózkodó szubszaharai afrikai országok diplomatáival folytatott egyeztetésén.

A miniszter a találkozón hangsúlyozta, a fejlődő országok számára az egyik leghatékonyabb támogatás a mezőgazdaság helyi fejlesztése. Az agrártárca ennek megfelelően egy afrikai mintafarm-hálózatot dolgoz ki, illetve Ugandában egy agrárképzési projektet indított-tette hozzá.

Az Agrárminisztérium és a Külgazdasági és Külügyminisztérium által kidolgozott mintafarm-hálózat segítségével a magyar technológiák, mezőgazdasági és környezetügyi fejlesztések helyben, az egyes afrikai országokban lesznek elérhetőek és bemutathatóak, támogatva ezzel a magyar vállalkozások export törekvéseit.

A sikerrel futó ugandai projekthez a helyi, kampalai agráregyetem is csatlakozott. Május 7-én indult a projekt második, kiterjesztett fázisa, amelyben nem csupán diákok, hanem helybeli, ugandai oktató szakemberek továbbképzése is megvalósul. A program előnye, hogy a helyszínen történő élelmiszer-előállítás fejlesztésével hozzájárulhat mind az éhezés mérsékléséhez, mind pedig a migráció csökkentéséhez.

A miniszter kiemelte, a nehéz helyzetben lévő országokat az Agrárminisztérium szakmai tudásátadáson keresztül tudja a leginkább támogatni. Így elősegíti az adott ország mezőgazdasági termelésének hatékonyságát, az élelmiszerhiány csökkentését, valamint a népesség helyben tartását - húzta alá.

Afrika számos országában a dinamikusan növekvő népesség és a klímaváltozás hatásainak következményeként a mezőgazdaság egyre kevésbé tud lépést tartani a lakosság igényeivel, ezért számos fejlesztési lehetőség rejlik ebben az ágazatban.

(AM) kormany.hu

Kapcsolódó cikkek

Számos előterjesztéssel könnyítette az Agrárminisztérium 2019-ben is a magyar gazdák munkáját

2020. január 06. 09:03
A 2019. évi jogalkotás az Agrárminisztérium életében termékenyen alakult. A tárca 5 törvény, 13 kormányrendelet és 67 miniszteri rendelet előkészítését, illetve megalkotását végezte el, valamint a Kormány elé 105 előterjesztést nyújtott be az év folyamán. Ezek közül érdemes kiemelni néhány, a gazdák széles körének munkáját megkönnyítő rendelkezést.

Helyzetkép a nyári mezőgazdasági munkákról

2019. augusztus 01. 07:42
A kalászosok teljes termőterületének 55,7 százalékáról 4 millió tonna gabonát takarítottak be 2019. július 16-ig. Az őszibarack csaknem 9 tonna hektáronkénti termésátlaga háromszorosa volt a tavalyinak, míg a meggyé 15 százalékkal maradt el a 2018-as termésátlagtól - derül ki a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK)-Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI) honlapján közzétett adatokból.