Magyarország vár: Érezze a természet ritmusát Szarvason!
2023. július 17. 16:31
Az ég felé kapaszkodó mocsárciprusok, az aranyló víztükör fölé boruló lombkoronák és a gazdag állatvilág teszi különlegessé a Holt-Körös vidékét, ahol könnyedén átvehetjük a természet békés ritmusát.

Két keréken a gáton
A Tourinform Szarvas irodájában hasznos ötleteket és kiadványokat kaphatunk, valamint kerékpárokat is bérelhetünk a Körös árterének felfedezéséhez. A 16 és 36 kilométer közötti hosszúságú túrákon ki-ki saját tempójában ismerheti meg a Szarvast és Békésszentandrást lustán körbeölelő, elnevezése ellenére nagyon is élő Holt-Köröst (Kákafoki-holtág), amely hazánk ötödik legnagyobb állóvizeként ismert. Az egyik leglátványosabb körtúra a Körösvölgyi Állatpark, a Szarvasi Arborétum, valamint az Aranyosi- és Borza-holtág háborítatlan világát is érinti.

A Körösvölgyi Állatparkban – ahol szintén bérelhető kerékpár – a természetben a szemünk elől elrejtőző állatokat, vízimadarakat, bölényeket is megleshetünk az interaktív kiállítás mellett. Az itteni Jégmadár vízi tanösvény nyolc állomása túrakenuba vagy csónakba ülve önállóan is bebarangolható.
Magyarország kicsiben
Kötelező szarvasi látnivaló a Mini Magyarország interaktív makettpark: itt nemcsak csodálni lehet közel száz emblematikus hazai épület kicsinyített mását, hanem egyes attrakciókat gombnyomásra meg is szólaltathatunk, vagy éppen mozgásba hozhatjuk a vasúti és hajómodelleket.

Szomszédságában csodaösvénnyel, gyógynövénykerttel és egyéb attrakciókkal csábít a helyiek által csak Pepi-kertnek becézett arborétum. Tudta, hogy Szarvason van a történelmi Magyarország közepe? A helyet egy szélmalom formájú emlékmű jelöli a Holt-Körös partján.
Ki a vízre!
Ami máshol az elektromos roller, az Szarvason a túrakajak: a lassú folyású holtágon a Szarvasi Vízi Színház előtt és az ikonikus mocsári ciprusok árnyas lombja alatt evezhetünk végig, és a vadregényes kiságakat is bebarangolhatjuk a biztonságos vízieszközökkel, amelyeket a Kajak-Kenu Vízisport és Szabadidő Clubnál lehet bérelni.
Választhatjuk a Boglár vagy a Katalin II. sétahajót is, az utóbbin tett kirándulást Demeter István hajóskapitány zamatos idegenvezetése teszi feledhetetlenné.
Színház a vízen: Látványos kulturális élményt kínál a Szarvasi Vízi Színház, amelynek színpadát a holtágra, cölöpökre építették. Az augusztus 21-ig megtartott előadások egy része ingyenesen látogatható, július 13–26. között a Cervinus Művészeti Fesztivál zajlik.
Munkácsy Most: A Tessedik Sámuel Múzeum exkluzív tárlatán a festőóriás eddig még nem látott alkotásai is megtekinthetők.
forrás: turizmus.com
Kapcsolódó cikkek
Megnyílt a négycsillagos Flow Hotel és Konferenciaközpont
2023. március 17. 15:35
Nyolcvannyolc szobás, négycsillagos szállodát adtak át március 16-án Inárcson, az M5-ös autópálya mellett.
A nettó 4,5 milliárd forintos beruházás saját erőből valósult meg, a Biancoop Zrt. tulajdonában álló Flow Hotel és Konferenciaközpont építtetője Birizdó Imre és családja. Ez a cég üzemelteti a szintén négycsillagos Gokart Hotelt is Kecskeméten.
Az épületben 88 szobát, egy éttermet, egy konferenciatermet, valamint wellnessrészleget és konditermet is kialakítottak. A hotel kétszáz ember számára nyújt szálláslehetőséget, konferenciaterme háromszáz fő befogadására alkalmas – írja a Magyar Építők.
Árpád vezérre emlékeznek vasárnap Ópusztaszeren
2023. augusztus 29. 12:53
Vasárnap rendezik a Szobori búcsút az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban, a környékbeliek az ünnepre a hagyományoknak megfelelően fogatokon, kordékon, lovaskocsikon érkeznek - közölte Kodácz Csengele, az intézmény marketingvezetője.