Megalakult a Nemzeti Agrár-tanácsadási Bizottság

2019. július 02. 08:15
Csak úgy lehetünk versenyképesek, ha az agrárium minden szereplője lépést tud tartani a változásokkal - jelentette ki Nagy István agrárminiszter a Nemzeti Agrár-tanácsadási Bizottság alakuló ülésén, hétfőn a parlamentben.

A miniszter az eseményen arra emlékeztetett, hogy rendkívül fontos, hogy igazodjunk a magyar vidék változásaihoz, figyeljük az érzékeny területeit és vele együtt fejlődjünk.

Kép letöltése
 
Fotó: Pelsőczy Csaba

 

Nagy István hozzátette: az Agárminisztérium mindent megtesz azért, hogy az agrárium megújuláshoz szükséges eszközöket és feltételeket biztosítsa. Bevezettük a Digitális Jólét Programot, és még idén elindulhat a Digitális Agrárstratéga. Ugyanakkor nem feledkezhetünk meg a fiatalokról, akiknek bevonása az agrárium jövője szempontjából megkerülhetetlen – emelte ki a tárcavezető. Hangsúlyozta: már folyamatban van egy generációváltás elősegítését célzó szakpolitikai program kidolgozása és nagy hangsúlyt fektetünk a szakképzésre, amely az Agárminisztérium számára kiemelten fontos szereppel bír, hiszen a tárca jelenleg a harmadik legnagyobb intézményfenntartó a szakképzés rendszerében.

Nagy István arról is beszélt, hogy az intézkedések csak akkor lehetnek valóban eredményesek, ha képesek vagyunk átadni az információkat: ha segítünk eligazodni a gazdáknak a támogatások világában, megkönnyítjük az adminisztrációt, és megfelelően tájékoztatjuk a fiatalokat az agráriumban rejlő lehetőségekről.

Kiemelte: ebben a közvetítésben rejlik a vidékfejlesztésben dolgozó szaktanácsadók felbecsülhetetlen szerepe, ami összekapcsolja a gazdákat a megfelelő intézményekkel és eljárásokkal. A tárcavezető örömét fejezte ki, hogy a szaktanácsadás megerősödéséhez, hatékonyságának növeléséhez az újonnan megalakult szakmai grémium is hozzájárul.

Kép letöltése
 
Fotó: Pelsőczy Csaba

 

Az eseményen Jakab István, a Nemzeti Agrár-tanácsadási Bizottság (NATAB) elnöke kifejtette: ebben a felgyorsult világban a legfontosabb feladat, hogy az új információk minél hamarabb a gazdák rendelkezésére álljanak. Hozzátette: minden lehetőség adott, hogy a testület stabil és erős hátteret biztosítson az ágazat szereplői számára.

A NATAB a magyar agrárium minden szintjét képviseli. A testület javaslattevő, véleményező jogkörrel segíti majd a mezőgazdasági és vidékfejlesztési szaktanácsadással kapcsolatos hatósági munkát. A grémium tagjait az agrárminiszter nevezi ki a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) javaslatára.

(AM Sajtóiroda)

 

Kapcsolódó cikkek

Nagyszabású földértékesítési programot indít az Agrárminisztérium

2020. február 25. 07:54
Összesen több mint 13 ezer darab, 3 hektárnál kisebb területű állami földet hirdet meg eladásra az Agrárminisztérium (AM) és a Nemzeti Földügyi Központ (NFK) március elején. A meghirdetett földekre bárki tehet vételi ajánlatot, az értékesítés pedig elektronikus úton zajlik.
 

A kormány meghosszabbítja a gabonakiviteli intézkedéseket

2022. május 03. 11:32
Az állattenyésztők takarmányellátása, illetve a lakossági élelmiszerigények biztosítása érdekében a kormány két hónappal meghosszabbítja a gabona- olajos- és fehérjenövény kiviteli bejelentési kötelezettséget – közölte Nagy István agrárminiszter.