Meghirdették a Barlangok Hónapja programsorozatot

2024. február 29. 16:12
Tizedik alkalommal hirdeti meg a Barlangok Hónapja programsorozatot az Agrárminisztérium a Magyar Nemzeti Parkokkal együttműködve - ismertette az Agrárminisztérium (AM) természetvédelemért felelős államtitkára csütörtökön, febr.29.-én  a miskolci Szeleta Park Látogatóközpontban, a Barlangoljunk! című kampány nyitórendezvényén.
Meghirdették a Barlangok Hónapja programsorozatot
Rácz András köszöntőjében kiemelte, Magyarországon 4200 barlangot tartanak hivatalosan nyilván, melyek összhosszúsága a háromszáz kilométert is meghaladja. Közülük harminchárom olyan idegenforgalmi hasznosítású barlang található öt hazai Nemzeti Park területén, melyek a nagyközönség előtt is nyitva állnak. Ezek kedvezményes és ingyenes túrákkal, az év más szakaszában nem látogatható barlangokkal is várják a látogatókat - tette hozzá. Aggteleken, a Baradla-barlangban például húsz százalékos kedvezményt biztosítanak a hónapban, Balaton-felvidéken a Lóczy- és a Csodabogyós-barlang várja kedvezményes belépőkkel az érdeklődőket, míg a cseszneki szurdokban egy teljesítménytúrán vehetnek részt a látogatók - mondta az államtitkár.
Hozzátette, Budapesten a Duna-Ipoly Nemzeti Park huszonöt százalékos belépőkedvezménnyel várja a Szemlő-hegyi- és a Pál-völgyi-barlangba az érdeklődőket, ahol több előadást és filmvetítést is tartanak, míg a Duna-Dráva Nemzeti Parkban a Denevér-barlang húsz-, az Abaligeti-barlang pedig tízszázalékos kedvezménnyel várja a látogatókat. Rácz András hangsúlyozta, hogy nagy az érdeklődés a hazai barlangok iránt. A tíz nemzeti parki igazgatóság éves, regisztrált látogatószáma mintegy 1,6 millió személy évente. Annak ellenére, hogy csak a nemzeti parkok felében találhatók barlangok, a látogatók mintegy egyharmada valamilyen barlangi programot keres fel - emelte ki az államtitkár.   
A tíz év alatt, mióta az Agrárminisztérium a Nemzeti Parkokkal közösen megszervezi a Barlangoljunk! hónapot, harminc százalékkal nőtt a barlangi látogatások száma - mondta az államtitkár. Kiemelte, nemcsak az ország gazdag barlangokban, hanem Budapest is egyedülálló ilyen szempontból, hiszen a magyar főváros közigazgatási területén százhetvennégy darab barlangot tartanak nyilván, melyek összhosszúsága ötvennyolc kilométer. Rácz András elmondta, hogy itt található az ország leghosszabb barlangja is, a Pál-völgyi-barlangrendszer, mely mintegy harminckét kilométer hosszúságú. A budapesti Szemlő-hegyi-barlang babakocsival vagy kerekesszékkel is látogatható - jegyezte meg Rácz András. Mint mondta, a barlangok önmaguktól nem képesek a megújulásra, emiatt állapotuk fenntartására természetvédelmi beavatkozásokra van szükség, így a tavaly év végén lezárt Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Programban több mint másfél milliárd forintot költött el az állam többek között a hazai barlangok védelmére, statikai megóvásukra vagy denevérbarát bejáratok kialakítására.   
Rónai Kálmánné, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság igazgatója köszöntőjében arról beszélt, a hazai barlangok több mint egynegyede a Bükkben található, itt van az ország legmagasabban lévő és legmélyebb barlangja is, a Körös-barlang és a Bányász-barlang. Elmondta, a Nemzeti Park területén a Barlangolás! keretében hetente túrát vezetnek a Szeleta-barlanghoz, az Esztáz-kői-barlangban, emellett egy speciális hosszútúrán a Szent István-barlangban azokat a helyeket is felkereshetik az érdeklődők, melyeket egy átlagos túrán nem tudnak megnézni. Hozzátette, a látogatók a kiépítetlen Kő-lyukban egy ősrégészeti túrán, míg a Bolhási-víznyelőbarlangban egy "extrém, overallos" barlangtúrán vehetnek részt.
 
forrás: kormany.hu

Kapcsolódó cikkek

Őszi virágokkal pompázik a nemzeti park

2023. október 09. 15:46
A Körös-Maros Nemzeti Park területein három őszirózsafaj honos: a réti és a sziki őszirózsa, valamint az aranyfürt. Közülük a legritkább az aranyfürt, amely idén a Kis-Sárréten a régiek mellett új termőhelyeken is felbukkant.   

Nekiállnak az M9-esnek, ami Magyarország leghosszabb autópályája lenne

2023. október 27. 14:07
Egyelőre összesen húsz kilométer van meg belőle.
 
A nagyjából 300 kilométer, ezzel a leghosszabb tranzitútvonal lesz, ha elkészül az M9-es autópálya, amely a jelenlegi sugaras gyorsforgalmi úthálózatot kötné össze Magyarországon. A pályából eddig összesen 20 kilométernyi szakasz készült el, ám folytatódhat az építése.