Megjelent a Zöld Forrás pályázat 2018. évi kiírása

2018. március 02. 07:36
Magyarország környezetpolitikai céljainak – a természeti értékek védelme, az erőforrások takarékos-, hatékony- (fenntartható) használata, továbbá az emberi egészség környezeti feltételeinek javítása – a Nemzeti Környezetvédelmi Program ad átfogó keretet. A civil szervezetek kiemelkedő szerepet vállalnak abban, hogy e célkitűzések teljesüljenek.

A Földművelésügyi Minisztérium ezúton hirdeti meg a fentieknek megfelelő civil feladatvállalást segítő Zöld Forrás pályázatot. Támogatási igényt közhasznú környezet- vagy természetvédelmi célú társadalmi szervezetek (egyesületek vagy alapítványok) nyújthatnak be a Nemzeti Környezetvédelmi Programhoz illeszkedő, annak megvalósítását elősegítő projektterveikre.
A Zöld Forrás pályázat keretösszege 70 millió forint. A pályázatokat 2018. március 01-től 2018. április 04-ig, kizárólag postai úton lehet beadni. Egy jelentkező legalább 600 ezer, legfeljebb 2 millió forint összegre pályázhat.
A pályázati felhívás szövegét, a pályázati adatlapot, valamint a pályázati eljárás során végig kötelezően figyelembe veendő beszámoló tájékoztatót 
itt érhetik el.

Hiánypótlásra a pályázati szakaszban nincs lehetőség, ezért fontos, hogy a pályázó szervezet vezetője alaposan ellenőrizze a befogadási feltételek teljesülését az elkészített pályázati dokumentációban, még annak postára adása előtt.

Sikeres pályázást kívánunk!

kormany.hu

Kapcsolódó cikkek

Rohamot indítottak a kamaránál a pályázatírók

2016. szeptember 09. 08:49
Már több mint kétszáz pályázatíró regisztrált a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) által augusztusban indított Pályázati Tanácsadók Hálózatába (PTH). Közülük most mintegy félszázan vesznek részt kétnapos képzésen, amelynek célja, hogy a Vidékfejlesztési Program aktuális pályázataival kapcsolatban tudásanyagot kapjanak.

Felpörgő öntözési pályázatok

2020. január 16. 11:33
A fel nem használt, így „visszahulló” pénzek kihelyezése folyamatos, és még mindig vannak nyitott pályázatok, de a Vidékfejlesztési Program nagyobb része már a megvalósítás fázisában van, nyilatkozta lapunknak Viski József. Az Agrárminisztérium vidékfejlesztési programok végrehajtásáért felelős helyettes államtitkára szerint 2020-ban megélénkül az érdeklődés az öntözésfejlesztés iránt.