Megjelent az új, fiatal gazda pályázat

2017. január 05. 07:50
Az agrárium generációváltását, valamint a vidék népességmegtartó képességét szolgálja a2016. december 20-án megjelent, mintegy 37,75 milliárd forint keretösszegű pályázata, amely afiatal mezőgazdasági termelők gazdaságalapítását támogatja – tájékoztatott a Lázár János vezette Miniszterelnökség.

A kormány a 2020-ig tartó uniós időszakban a Vidékfejlesztési Programban külön alprogram keretében támogatja a fiatal, 18 és 40 év közötti gazdálkodókat, hiszen a generációváltás és a mezőgazdasági tevékenység hosszú távú megtartása érdekében elengedhetetlen a megfelelő szakmai képzettséggel és gyakorlattal rendelkező fiatal gazdálkodók helyzetbe hozása.

A most megjelent felhívás keretében újonnan létrehozott mezőgazdasági vállalkozás támogatására, az üzleti tervben vállalt, azzal szorosan összefüggő és ahhoz kapcsolódó kötelezettségek teljesítésére nyerhető forrás. A fiatal gazdálkodók 40.000 eurónak megfelelő forintösszegre nyújthatják be igényüket. Az elnyert támogatást öt éves kötelezettségvállalás mellett, két részletben kaphatják meg céljaik megvalósítása érdekében.

A pályázati felhívás awww.szechenyi2020.hu weboldalon megtalálható.

promenad.hu

Kapcsolódó cikkek

Hogyan jussunk támogatáshoz? - Itt az új kézikönyv

2016. április 27. 11:17
Az uniós közvetlen agrártámogatásokról jelentetett meg kézikönyvet a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK). A kiadványra a köztestület szerint azért volt szükség, mert 2015-től jelentősen változott a támogatási rendszer.

Módosították a határidőt

2017. március 06. 09:46
Módosította a Miniszterelnökség „A fiatal mezőgazdasági termelők számára nyújtott induló támogatás” című pályázati felhívás támogatási kérelmeinek benyújtási időszakát. Most két héttel több idő jut a pályázatok előkészítésére, amelyeket március 16-tól lehet majd benyújtani.