Kapcsolódó tartalmak: 2017

Hír: A cafeteria készpénzesítését vetette fel Orbán Viktor

2016. március 11. 08:24
 
A miniszterelnök azt kérte a nemzetgazdasági minisztertől, a 2017-es költségvetést próbálja meg úgy elkészíteni, hogy csak fejlesztésre lehessen hitelt felvenni, az állam működtetésére és fenntartására pedig ne lehessen többet költeni, mint amennyi rendelkezésre áll. Orbán Viktor erről csütörtökön Budapesten, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) gazdasági évnyitóján számolt be. A fórumon a kormányfő felvetette a cafeteria készpénzesítését, és tájékoztatott az új európai uniós pályázati döntési rendszerről is.

Hír: Egyezség várható a bérminimumról

2016. május 10. 07:43
 
A munkástanácsok havi 122 ezer forintot szorgalmaz, a munkáltatók sem zárkóznak el egy átlagosnál magasabb emeléstől A Magyar Hírlap értesülése szerint már a jövő kedden tárgyalnak a 2017-től érvényes minimálbérről a kormány, a szakszervezetek és a munkaadók képviselői. Ami bizonyos: az emelés mértéke meghaladja a kalkulált inflációt. A MVöő György – 2016.05.10. 00:21 unkástanácsok 122 ezer forintos garantált bérminimumot szeretne.
 

Hír: Meghosszabbították az orosz élelmiszer-embargót 2017 végéig

2016. június 30. 08:27
 
Nyugati országoknak 10 milliárd dollár kárt okozott a beviteli stop Vlagyimir Putyin orosz elnök aláírta az Oroszország ellen szankciókat meghirdető országokkal szembeni ellenlépésként bevezetett élelmiszer-embargó jövő év végéig szóló meghosszabbítását szerdán.
 

Hír: Munkaszüneti napok 2017-ben: hány hosszú hétvége lesz jövőre?

2016. július 18. 08:18
 
Munkaszüneti napok 2017-ben: hány hosszú hétvége lesz jövőre?

Hír: SZJA változások jövőre

2016. szeptember 01. 10:28
 
A Parlament 2016. június 7-én elfogadta az egyes adótörvények és más kapcsolódó törvények módosításáról szóló 2016. évi LXVI. törvényt, mellyel számos adótörvényt módosított. A módosítások érintették többek között a személyi jövedelemadó törvényt is. A következőkben a szakszervezetek illetve a munkavállalók számára fontosabb változásokat vesszük számba.
 
 

Hír: Juttatások, cafeteria 2017-ben – erre készüljön munkaadóként

2016. szeptember 02. 08:39
 
A 2017-re elfogadott adócsomag jelentősen átalakítja a juttatások feltételrendszerét. Bizonyos elemek közterhe jelentősen emelkedik, miközben teljesen újak megjelennek akár adómentesen. Ezért aztán célszerű az alapoktól újragondolni a jövő évi kínálatot. Fata László cafeteria szakértő, a Personal Hungary Emberierőforrás-menedzsment Szakkiállítás bérek és juttatások területének felelős szakértője foglalja össze a legfontosabb változásokat.

Hír: Kivérezteti a kormány a cafeteria-rendszert?

2016. szeptember 08. 10:29
 
Dávid Ferenc, a VOSZ elnöke arra emlékeztetett, hogy januártól jelentősen nő az önkéntes nyugdíjpénztári és egészségpénztári juttatások adóterhe, emiatt sok cégnek már nem éri meg, hogy ebben a formában támogassa munkatársait.

Hír: Számolja ki, mennyit visz haza jövőre!

2016. október 26. 07:54
 
Már elérhető a HR Portál új bérkalkulátora a 2017-es évre.

Hír: Megvan, mennyi lesz a minimálbér jövőre

2016. november 22. 15:32
 
Megállapodott a kormány a szociális partnerekkel, a minimálbér 15, a garantált bérminimum 25 százalékkal nő jövőre, a munkáltatói járulékok 5 százalékponttal csökkennek, 2018-ban a minimálbér újabb 8, a bérminimum 12 százalékkal nő és további 2 százalékponttal csökkennek a járulékok – jelentette be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) ülését követően kedden Budapesten.

Hír: Varga bejelentette: megállapodtak a bérekről!

2016. november 22. 15:33
 
A munkáltatók elfogadták a kormány javaslatát, nagyot nőhet a minimálbér, ezért cserébe nagyobb járulékcsökkentés jön.
«123456»