Meglepő folytatása lett egy súlyos közlekedési balesetnek

2019. február 26. 08:27
Egy karambolozó autó utasa megsérült és ezt követően csak napi 4 órát tudott dolgozni. A kocsi kötelező felelősségbiztosítójától kérte a másik 4 órára jutó jövedelmet, járadékként. Az első fokú bíróság meg is ítélte azt, de utána veszített, mert kevés volt a bizonyíték a munkaképességének a csökkenésére. A jogeset a Bírósági Határozatok Gyűjteményében jelent meg.

A vétlen utas csigolyasérülést szenvedett a karambol során. Miután felgyógyult, vissza ment dolgozni, de annyira fájt a háta, hogy nem bírta a napi 8 óra terhelést, így 4 órás munkakörbe kérte magát. Ezt követően a bírósághoz fordult, hogy a biztosító fizesse meg neki az addigi keresetveszteségét, illetve a jövőbenit is, ami a 4 órányi napi munkakiesésből származik.


Az első fokú bíróság meg is ítélt számára 1,2 millió forintot az addigi keresetkiesésre, illetve nem vagyoni kárra, a jövőre nézve pedig havi 26 ezer forint járulékot állapított meg. Ez utóbbi pótolta volna annak a 4 órának a bérét, amit a betegsége miatt nem tudott ledolgozni.

A biztosító fellebbezett és a másodfokú bíróság nem tartotta jogosnak a járadékot és valamennyit levett az egyösszegű térítésből is. Az indok az volt, hogy a sérült nem bizonyította az összefüggést a baleset és aközött, hogy csak napi 4 órát tud dolgozni.

A sérült felülvizsgálatot kért a Kúriától, de az is a másodfokú, jogerős ítéletet hagyta jóvá. Az orvosszakértők megállapították, hogy az a fájdalma, amire hivatkozik a sérült - és ami miatt nem tud 4 óránál többet dolgozni - nem a balesetből származó sérülés következménye. A tanúként meghallgatott munkatárs pedig csak azt tudta bizonyítani, hogy a sérültnak fájdalmai voltak munka közben.

napi.hu

Kapcsolódó cikkek

Kúria: alapszabálynak kell rendezni a szakszervezet képviseleti jogosultságát

2022. március 08. 07:36
A Kúria a BH2022.53.számú döntésében azt vizsgálta, hogy milyen feltételek szükségesek ahhoz, hogy a szakszervezet, illetve annak képviselője a munkahelyen jogait gyakorolni tudja. Az ügy részleteit az alábbiakban mutatjuk be:

A kamerás megfigyelések hatósági szempontjai

2021. július 08. 09:19
A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság 2020. évre vonatkozó beszámolója összefoglalja az elektronikus megfigyelőrendszerek működtetésével kapcsolatos hatósági elvárásokat. Ezek legfontosabbjait mutatjuk be az alábbiakban: