Megrekedtek a bértárgyalások a Mercedes kecskeméti gyárában – ezért lépnie kellett a vezetőségnek
2024. március 28. 14:54
Egyoldalú bérfejlesztésről döntött a kecskeméti Mercedes-gyár vezetősége. A bértárgyalásokon 2023 októbere óta nem született megállapodás a tárgyalópartnerekkel.

Több mint öt hónap és a szakszervezetekkel lefolytatott tizenöt tárgyalási forduló után egyoldalú bérfejlesztésről döntött a kecskeméti Mercedes-Benz-gyár vezetősége. A csomag 2024. április 1-jétől 8 százalékos, 2025. április 1-jétől pedig további 5 százalékos alapbéremelés mellett egyéb juttatásokat is tartalmaz – közölte csütörtökön a kecskeméti gyár kommunikációját ellátó társaság.
A tájékoztatás felidézi, hogy a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. tavaly a vállalat 2022-es eredményei alapján minden munkavállalónak bruttó 870 ezer forintot fizetett ki. A 2023-as eredmények után az idén ez az összeg bruttó 1 000 090 forint lesz, amit a jövő héten kapnak meg a dolgozók.
A bértárgyalásokon 2023 októbere óta nem született megállapodás a tárgyalópartnerekkel. Tizenöt tárgyalási forduló után a legutóbbi, kedden tartott találkozó sem vezetett megállapodáshoz.
A vezetőség által elfogadott teljes csomag az alapbéremelés mellett az úgynevezett vakációs juttatás összegét 25 százalékkal megemelte, a kifizetését július elején teljesíti a vállalat. A csomag részeként 2024-ben és 2025-ben összesen 300 ezer forint értékű egyszeri kifizetésben részesülnek a munkavállalók két, egyenként 150 ezer forintos lépcsőben.
Változatlanul megmaradnak az egyéb kiegészítő juttatások is, mint például az év végi 13. havi fizetés – tették hozzá. A kecskeméti Mercedes-Benz-gyárban több mint 4500 ember dolgozik. A vállalat vezetésének meggyőződése szerint a tárgyalások lezárása és az egyoldalú bérrendezés a legjobb megoldás a kecskeméti csapat számára – olvasható a közleményben.
A korábban a Világgazdaság is megírta, hogy a cégcsoport egyik legmodernebb gyártóbázisát építik fel, háromezer új munkahelyet létrehozva. A jövőben a gyárban készülő gépjárművek mindegyike még nagyobb arányban áll olyan alkatrészekből, amelyek helyben készülnek. Az új présüzem a Mercedes-Benz nemzetközi gyártási hálózatát is ellátja majd a préselt acél és alumínium alkatrészek széles választékával. A kecskeméti gyár tavaly az áramfelhasználásának teljes egészét zöldáramból fedezte, így mérleg szerinti szén-dioxid-semleges gyártást valósított meg.
forrás: vg.hu
Kapcsolódó cikkek
Földrengés rázta meg Magyarországot
2023. október 10. 15:34
A legtöbb bejelentés eddig Miskolcról érkezett.
Zemplén szerte földmozgást éreztek a helyiek, elárasztották az ezzel kapcsolatos posztok a közösségi oldalakat. Sárospatakról, Sátoraljaújhelyből és a Bodrogközből is többen jelezték, hogy megmozdult a szekrény, a csillár és volt aki alatt az ágy, vagy a forgószék is imbolygott. Szamosvölgyi Péter Sátoraljaújhely polgármestere közösségi oldalán közölte, hogy az Android Earthquake Alerts System adatai alapján a szlovákiai Homonnától 19 kilométerre 4,5-es erősségű földrengés történt, melyet Sátoraljaújhelyen is lehetett érezni. Mint írta, tudomása szerint az ijedtségen kívül más nem történt.
Több fát a nagyvárosokba!
2023. szeptember 28. 16:44
Több fát a nagyvárosokba! A városi parkok javítják a levegő minőségét és élhetőbbé teszik a környezetet.
Nem csak az erdőterületek növelése érdekében van szükség még több fára, a fák, cserjék telepítésére városi környezetben is nagy szükség lenne. A parkok, fasorok komoly hatással vannak a nagyvárosok klímájára: amellett, hogy segítenek “megtisztítani” a levegőt, az ott élők mindennapi komfortérzetét is javítják.