Milyen egy női pásztorközösség? Most megtudhatod!
2023. július 14. 12:02
Spanyol mintára Magyarországon is megalakult egy női pásztorközösség, mely a Nők a pásztorságban nevet viseli.
A csoport egyik célja, hogy egymást támogatva kilépjenek az árnyékból és saját személyes történeteiken keresztül megmutathassák ma már ritkának és egyedinek számító tudásukat a világnak. A csoport alapítója, Sáfián Lászlóné Ibolya a bugyi termelőszövetkezetben kezdett pásztorkodni férje mellett. Itt ritkaságnak számított a női juhász, pedig már édesanyja is lóhátról terelte a marhákat édesapjával – írja a HVG.
Habár a nők ugyanúgy kiveszik a részüket a gazdaságban végzett munkából, ez mégis többnyire láthatatlan marad. Elisa Oteros-Rozas spanyol pásztorkutató, agroökológus szerint sajnos a társadalom nem figyel oda a nők által birtokolt tudásra, a nők pedig sokszor maguk is újretermelik a rendszert.
Ezeket a vidéki nőket pedig duplán érinti a diszkrimináció, egyrészt a nemük miatt, másrészt azért, amit és ahol dolgoznak. A pásztornők most azért küzdenek, hogy elismerjék: ők is teljes értékű pásztorok.
A nők a pásztorságban csoport tagjai
Vezető: Sáfián Lászlóné
Csoporttagok: Bartáné Zobolyák Csilla, Berczi Imréné, Bercziné Megyeri Dóra, Birtokné Kemecsei Éva, Bugyikné Szalai Erzsébet, Dani Jánosné, Danicz Bernadett, Galán Elena, Gantuya Batdelger Györfi Lászlóné, Hajnal Osvald Zsófia, Id. Máté Jánosné, Indre Mihályné, Kleiberné Virág Melinda, Konkoly Józsefné, Kun Marietta, Lakos Tünde Mária Lelea, Margareta Amy, Márki Piroska, Máté Jánosné, Mészáros Imréné, Némethiné Egri Henrietta, Oteros-Rozas Elisa, Palláné Nagy Kitti, Sáfián Erika, Sáfián Ibolya, Sáfián Lajosné, Somogyi Sándorné, Subicz Éva, Szalai Imréné, Takács Zsuzsanna
A következő videóból ennél többet is megtudhatnak róluk:
forrás: agroinform.hu
Kapcsolódó cikkek
A Junior Prima Díj magyar zeneművészet kategóriájának 2022-es díjazottjai
2022. december 12. 10:17
A fiatal tehetségek felkutatása, támogatása már tizenöt éve szívügye az MVM Csoportnak. Idén is tíz zenészt jutalmaztak a Junior Prima Díjjal, amely a hazai zenei élet legrangosabb elismerésének számít az ifjú művészek között. Most is, mint minden évben rangos szakmai zsűri választotta ki a legtehetségesebbeket, akiket a szakmai elismerésen kívül két-kétmillió forinttal támogat az MVM Zrt. A díjazottak közül Eszenyi Zsombor klarinétművészt, Hontvári Gábor karmestert és Horváth Balázs jazz-zongoraművészt kérdeztük a díj kapcsán tapasztalataikról, terveikről.
Szalonkavarázs
2023. március 07. 18:35
Még szinte el sem búcsúzott a tél, a tavasz is csak most bukkant fel a látóhatárban, ám a márciusi alkonyattal már tündérek éledeznek a fák között. Apró, barna, hosszú csőrű tündérmadarak, akik az avarból fellibbenve cvikkekben járják táncukat az erdő szálasai között-felett, és pisszegő-korrogó hangot hallatva búcsúztatják az eltűnő Napkorongot.
Március 1-jével nemcsak az új vadászati évet köszönthetjük, de ebben az időszakban indul az erdő királynőjének, az erdei szalonka húzása is. A nappal az avarban félénken totyogó madár szürkületkor szinte a semmiből tör elő az alkonyat fényében, és néhol lassú, halk repüléssel, máskor sebes, gyors irányváltásokkal pillanatok alatt eltűnik szem elől.

