Ne halogassuk tovább a mezőgazdasági munkák elvégzését

2017. november 29. 12:25
A hétvégén hazánk fölött átvonult hullámzó frontrendszer hidegfrontja országszerte lehűtötte a levegőt, ugyanakkor megszüntette a ködös, párás időt, ami tartósabban egyelőre nem is tér vissza. A hét közepén és várhatóan a hét végén is egy-egy fölöttünk áthaladó ciklon hatására csapadékos időre van kilátás, többfelé pedig hó is eshet. A talaj nagy nedvességtartalma miatt, délnyugaton és az északi középhegységben fokozott figyelmet kell fordítani a belvíz megelőzésére. A növényvédelmi munkákra a keddi és a pénteki nap lesz a legalkalmasabb.

A hétvégén országszerte 2 és 20 milliméter közötti csapadék hullott, sokfelé 10 milliméter fölötti összeggel, csak északon, északnyugaton illetve Baranyában esett kevesebb. Ebből adódóan a talaj felső 50 centiméteres rétege többnyire nedves, sáros. Az Alföld nagy részén azonban csak a felső talajrétegre jellemző a nagy nedvességtartalom, itt bőven van még hova leszivárognia a további csapadéknak.

Főként délnyugaton és az északi középhegységben telített a talaj, ezeken a területeken a mélyműveléses munkák során fokozott figyelmet kell fordítani az esetleges téli-tavaszi belvíz kialakulására.

Ezt megelőzhetjük azonban a szántás mélységének optimális megválasztásával (eketalp betegség), valamint a fölösleges csapadékot elvezető vápák, illetve csatornák tisztán tartásával - írja a met.hu.

Az eddigi enyhe, nedves időjárás következtében az őszi vetések jellemzően jól fejlettek. A talaj felszín közeli részének hőmérséklete egyelőre 7 fok körül alakul, a hét közepére azonban jelentősen visszaesik, 1-4 fok közötti értékekre.

A hét első napjaiban még napos, legfeljebb fátyolfelhős, száraz időben lehet dolgozni a földeken. Szerdán már megvastagszik a felhőzet, és északnyugat felől napközben a Dunántúlon, majd este a keleti országrészben is elered az eső. Ez a csapadék eleinte északon, majd csütörtökön a Dunántúl nagy területein, később pedig a középső országrészben is havazásba megy át. A Tiszántúlon azonban főként eső valószínű. Csütörtökön napközben északnyugat felől szűnik meg a csapadék. Összességében a hét közepén 10 és 25 milliméter közötti összegekre lehet számítani, és elsősorban az északi országrészben néhány centis összefüggő hótakaró is kialakulhat.

Pénteken átmenetileg felszakadozik a felhőzet, nyugaton hosszabb, keleten rövidebb időszakokra a nap is kisüt. A jelenlegi számítások szerint szombaton újabb ciklon éri el hazánkat, ami a hétvégén ismét borult, csapadékos időt okoz újabb 10-20 milliméternyi csapadékkal, aminek már nagyobb része hó formájában várható.

A növényvédelmi permetezésekre főként a kedd délután és a pénteki nap lesz alkalmas, ekkor mindenütt gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.

A hőmérséklet jelentősen visszaesik a múlt heti értékekhez képest. Keddtől fagyosak lesznek a hajnalok, a héten többször is mínusz 5 fokig vagy ez alá csökken a hőmérséklet. Kedden napközben még 3-8 fokig melegszik a levegő, de napról-napra hűl az idő, és a hétvégén már a kora délutáni órákban is csak 0 fok körül alakul a hőmérséklet.

agrarszektor.hu

Kapcsolódó cikkek

Bankszövetség: hozzák vissza a lakástakarékot és az adómentes cafetériát

2018. október 18. 07:56
A Magyar Bankszövetség arra kéri a kormányt, hogy a most megszüntetett lakástakarék mint takarékossági forma helyett, szakmai egyeztetés alapján, olyan új konstrukció közös kialakítása váljon lehetővé, amelyben az állami támogatás hosszú távon működhessen.

Nincs elég ökovetőmag az országban

2017. március 24. 07:02
Hiány van hazai szaporítású ökovetőmagból a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) adatai szerint. A Magyarországon elérhető ökovetőmagokról a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) – önkéntes bevalláson alapuló – adatbázist vezet a honlapján.