Nem csak a gazdáknak jár a támogatás a fagykárra

2016. július 25. 08:09
 
Mostantól a jégkárt szenvedett gazdák után már a fagykár sújtotta agrárvállalkozások is részesülhetnek teljes támogatásban az Agrár Széchenyi Kártya Konstrukció keretében.

A Földművelésügyi Minisztérium a fagykárt szenvedett és Agrár Széchenyi Kártyával (ASZK) már rendelkező, illetve a konstrukció keretében 2016. november 30-ig hatályos hitelszerződést kötő vállalkozásoknak a jelenlegi 4%-os kamat- és kezesi díjtámogatáson felül további, akár teljes hiteldíj-támogatást nyújt - a 2016. július 22-ét követően esedékes díjtételek vonatkozásában, az adott hitelügylet teljes futamidejére.

 

Az állam az érintett agrárvállalkozás „ültetvény” besorolású földterületei után hektáronként legfeljebb 500 ezer Ft hitelkeretig teljes költségtérítést biztosít,

azaz ezen esetekben 100%-os kamat-, kezességi díj-, illetve kezelési költségtámogatással, valamint egyéb költségek megtérítésével (mint pl. bírálati díj, regisztrációs díj, közjegyzői díj, értékbecslési díj, stb.) segíti a fagykárt szenvedett vállalkozások akár nullaköltségű szabad felhasználású finanszírozási forráshoz jutását.

Krisán László, a KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója kifejtette: a részletes feltételeket tartalmazó 2016. július 21-én megjelent rendelet szerint többek között azok az agrárvállalkozások élhetnek ezzel a lehetőséggel, amelyek a hivatkozott rendeletben nevesített településeken székhellyel/fiókteleppel/telephellyel rendelkeznek. A vezérigazgató felhívta a figyelmet, hogy a támogatás mértéke függ a vállalkozás ültetvény minősítésű földterületének nagyságától, valamint a rendelkezésére álló szabad támogatási keret mértékétől, továbbá meg kell felelniük a rendeletben meghatározott jogosultsági feltételeknek. 

A vezérigazgató elmondta továbbá, hogy az utóbbi időszakban dinamikusan növekedett az ASZK hiteligénylések száma, és fokozott érdeklődés mutatkozott a jégkárral sújtott vállalkozók részére biztosított nullaköltségű Agrár Széchenyi Kártya iránt is, amelynek igénybevételére a vállalkozások 2016. június 30-ig köthettek hitelszerződést. Az Agrár Széchenyi Kártyát igénylők nagyobb része családi gazdaságként, egyéni vállalkozóként vagy őstermelőként működik. 

Krisán kiemelte: az agrárium az egyik legstabilabb, hitelezési szempontból az egyik legkevésbé kockázatosnak számító ágazat, a szezonalitás és az időjárási körülményeknek való kiszolgáltatottság ellenére is. Mára a kártyát több mint 9000 gazdálkodó igényelte, az átadott kártyák száma megközelíti az 5000-et, a kihelyezett hitelösszeg pedig meghaladja a 37 milliárd forintot. Az átlagos hitelösszeg az idei évben létrejött ügyeket tekintve 8,6 millió forint.

Forrás: agrarszektor.hu

Kapcsolódó cikkek

Változó zöldítés, emelkedő támogatások

2017. január 27. 08:57
Változások lesznek az idén a zöldítési és termeléshez kötött támogatásokban az egységes kérelem benyújtásánál – hangzott el az AGROmashEXPO-n megtartott szakmai konferencián.

Jogosult erdészeti szakszemélyzeti továbbképzését szervez a Nébih

2018. augusztus 01. 07:37
2018. szeptember 18-19. között tartja a következő jogosult erdészeti szakszemélyzeti továbbképzést a Nébih.