Rekordszámú látogatót fogadtak kastélyaink és váraink idén nyáron
2022. december 01. 10:30
A tavaly nyári számokat közel megduplázva, májustól augusztus végéig több mint 310 ezren látogatták meg a Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. műemléki helyszíneit – közölte Glázer Tamás ügyvezető igazgató.
Fotó: Tavaly decemberben adták át a felújított bajnai Sándor-Metternich-kastélyegyüttest és parkját
A Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram koordinációjában a NÖF Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. által folyamatosan újulnak meg a kastélyok és várak Magyarországon. Az összesen 30 projekthelyszínből 14-et a NÖF maga is üzemeltet.

A 2021-es évben hat megújult helyszín nyithatott meg, elsőként a tatai Esterházy-kastély, majd azt követően a nádasdladányi Nádasdy-kastély és a szögligeti Szádvár, Füzérradványban a Károlyi-kastély, Sümegen a Püspöki Palota, valamint a bajnai Sándor-Metternich-kastély.
A sikerrel záruló fejlesztéseknek köszönhetően idén már az első negyedévben átadtak három helyszínt, a majki Kamalduli Remeteséget, az azóta is rendkívüli népszerűségnek és a legnagyobb látogatottságnak örvendő szabadkígyósi Wenckheim-kastélyt, valamint Dobán a Somló-várat. Év végéig átadják Dégen a Festetics-kastélyt, melynek egyedülálló angolparkja jelenleg is látogatható, valamint a nagyvázsonyi Kinizsi-várat és a szigetvári várat is.
A kihívásokkal teli, mégis sikeres 2021-es év után idén minden eddiginél több érdeklődő volt kíváncsi Magyarország épített örökségére. A nyári szezon zárultával idén augusztus 31-ig közel 500 ezer látogató fordult meg a NÖF által üzemeltetett műemlékekben országszerte,ami 70 százalékos növekedésnek számít a 2021-es teljes évi adatokhoz viszonyítva.
Töretlen sikerrel működik Tatán az Esterházy- és Nádasdladányban a Nádasdy-kastély, melyek havonta átlagosan tízezer látogatót fogadnak, de rendkívüli eredményről számolt be az Edelényi Kastélysziget, a füzérradványi Károlyi-kastély, valamint a Siroki vár is - közölte a NÖF.
A NÖF által üzemeltetett létesítményekben 2021 májusától, a járványügyi korlátozások megszűnésétől a 2022-es nyári szezon végéig másfélszeresére nőtt a látogatottság.
Glázer Tamás ügyvezető igazgató szeptember 2-án a bajnai Sándor-Metternich-kastélyban köszöntötte a NÖF egymilliomodik látogatóját, a 2020. január elején elfogadott új értékesítési stratégia bevezetésének időpontjától számítva.
Jelenleg a társaság portfóliójába tartozó 20 műemléképület látogatható a nagyközönség számára.
Forrás (itt a kastélyok megtekinthetők):
Kapcsolódó cikkek
A hétvégén megnyitják Veszprém egyik legkülönlegesebb épületét a látogatók előtt
2024. szeptember 26. 18:03
Befejeződött a 250 éves fal- és mennyezetképek restaurálása a veszprémi Érseki Palota dísztermében, így az alkotásokat közel eredeti pompájukban csodálhatják meg az érdeklődők.
Kötelező lesz a felelősségbiztosítás a mikromobilitási eszközök után
2024. június 25. 17:19
Kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást (kgfb) kell kötni július 16-tól a mikromobilitási eszközökre, ilyen például a Segway vagy elektromos roller; egyes biztosítók már megjelentek díjtarifáikkal, mások még a végleges kormányrendeletre várnak.