Rengeteg tojás kerül feketén a magyar boltokba

2016. október 21. 08:45
Miközben a magyarországi tojástermelés nő, a tojás iránti kereslete csökken. A hazai termelés így sem tudja kielégíteni a belföldi keresletet, ezért az ország importra szorul. A behozott tojások 25-30 százaléka ugyanakkor ellenőrizetlenül jut el a fogyasztókhoz.

Magyarországon a múlt évhez képest 10 százalékkal, mintegy 100 millió darabbal nőtt a nagyüzemi tojástermelés – mondta az MTI-nek Molnár Györgyi, a Baromfi Termék Tanács mezőgazdasági titkára a Tojás világnapja alkalmából rendezett háttérbeszélgetésen. Magyarországon az idén várhatóan 2,14 milliárd étkezési tojást fogyasztanak el, amiből 600-800 millió darabot a háztájiban állítanak elő. Ezen túlmenően évente 200-400, más adatok szerint 500-700 millió tojás érkezik külföldről, aminek legalább 25-30 százaléka ellenőrizetlen módon, feketén, vagy legalábbis "szürkén" kerül a magyar piacra. A hazai tojásfogyasztás ugyanakkor csökken, mert átalakultak a fogyasztói szokások.

Molnár Györgyi tájékoztatása szerint a tojás önköltségi ára 17 forint 50 fillér, és a felvásárlók is ezen az áron veszik át a termelőktől, a fogyasztói ár ugyanakkor hosszú ideje független az önköltségtől és a felvásárlási áraktól, darabonként 35-40 forint közötti. A jövő évi általános forgalmi adó (áfa) csökkentése várhatóan növeli majd a tojásfogyasztást Magyarországon, a termelés pedig legalább további 10 százalékkal nő majd a várakozások szerint. A magyar tojástermelők éves érbevétele mintegy 20 milliárd forint, a célkitűzés pedig az, hogy Magyarország ismét önellátó legyen étkezési tojásból, mint évekkel ezelőtt.

agrarszektor.hu

Kapcsolódó cikkek

Figyelem! – Fontos változások az EKÁER-bejelentéseknél

2016. július 22. 12:41
Sikeres az elektronikus közúti áruforgalom-ellenőrző rendszer (EKÁER), amelyet 2015. január elsején a gazdaság fehérítésének céljából vezetett be a kormány - mondta Molnár Tamás, a Nemzetgazdasági Minisztérium helyettes államtitkára csütörtökön Óbarokban, sajtótájékoztatón.

Alapvető érdekünk hogy az agrártámogatások részaránya ne csökkenjen a KAP forrásokon belül

2017. március 06. 09:50
Magyarország agrár-támogatottsági pozíciója különösen kedvező az Európai Unión belül, ezért alapvető érdekünk, hogy a Közös Agrárpolitika (KAP) forrásain belül Magyarország részaránya ne csökkenjen 2020 után – mondta Czerván György az Azúr Takarékszövetkezet agrárkonferenciáján, Forrón.