Sajtóközlemény

2018. november 05. 10:58
A Magyar Idők honlapján 2018. november 5-én az alábbi téves információ jelent meg:
„Palkovics Imre azt közölte, hogy a szakszervezetek sem ragaszkodnak a béren kívüli juttatási rendszer fenntartásához, megerősítette ezt lapunknak Mészáros Melinda, a Liga vezetője is.”

A Magyar Idők honlapján 2018. november 5-én az alábbi téves információ jelent meg:

„Palkovics Imre azt közölte, hogy a szakszervezetek sem ragaszkodnak a béren kívüli juttatási rendszer fenntartásához, megerősítette ezt lapunknak Mészáros Melinda, a Liga vezetője is.”

 

Ezzel szemben Palkovics Imre nyilatkozata helyesen úgy szólt, hogy a szakszervezetek nem ragaszkodnak a béren kívüli juttatási rendszer változatlan formában való fenntartásához.

Ezzel a nyilatkozattal értett egyet Mészáros Melinda, a LIGA Szakszervezetek elnöke is.

 

A munkavállalói érdekképviseletek határozott és következetesen képviselt álláspontja, hogy a béren kívüli juttatások korábbi rendszeréből a családok támogatását, a mobilitási-lakhatási, valamint az öngondoskodást elősegítő juttatási elemeket mindenképpen meg kell őrizni. Ebben a kérdésben mindegyik szakszervezeti konföderáció egyetért, miképpen azt korábban már több alkalommal is sajtóközlemény útján nyilvánosságra hozták.

Sem a LIGA Szakszervezetek, sem a Munkástanácsok Országos Szövetsége nem képvisel a fentiektől eltérő álláspontot a béren kívüli juttatások rendszerének átalakítása kapcsán.

 

Budapest, 2018. november 5.

 

Doszpolyné dr. Mészáros Melinda sk.

elnök

Palkovics Imre sk.

elnök

LIGA Szakszervezetek

Munkástanácsok Országos Szövetsége

 

Kapcsolódó cikkek

A kis- és közepes vállalkozásokat is sújtja a munkaerőhiány

2017. október 11. 07:46
Nehezen találnak megfelelő tapasztalattal rendelkező munkavállalókat a cégek, sokuknak a jelenlegi dolgozók megtartása is gondot okoz

SZKTI verseny Balassagyarmaton

2014. március 10. 14:19
Balassagyarmaton tartották 2014. március 7-én a Pék szakmunkás tanulók országos versenyét.