Sikeresen zárult a génmegőrzési stratégia második társadalmi egyeztetése

2017. május 10. 07:52
Magyarország Kormánya a Kárpát-medencében elérhető genetikai erőforrásaink felkutatását, begyűjtését, megőrzését, fenntartását és felhasználását fontos és halasztást nem tűrő feladatának tartja – hangsúlyozta Zsigó Róbert a Földművelésügyi Minisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára a Kiskunsági Nemzeti Parkban megrendezett génmegőrzési stratégia szakmai és társadalmi egyeztetési fórumán.

Az államtitkár elmondta: március végén Fazekas Sándor miniszter úr elfogadta a teljes génmegőrzési vertikumra kiterjedő génmegőrzési stratégia tervezetét, így eljött az ideje az ebben megfogalmazott célok, feladatok és eszközök szélesebb társadalmi és szakmai bemutatására és megvitatására. A genetikai sokféleség megőrzése mezőgazdaságunk fenntartható fejlődésének egyik kulcskérdése lesz a jövőben. Ennek egyetlen hatékony és biztos eszköze a genetikai erőforrások megőrzése és hasznosítása – tette hozzá.

Zsigó Róbert kijelentette: a GMO-mentes mezőgazdaság alapja ma is a Tápiószelén őrzött több mint 50 ezer fajta. Itt is fontos feladat lesz a továbbiakban a gyűjtemények fejlesztése, és ezzel együtt az alapfeladatok bővítése.  Az államtitkár kitért rá: Hazánkban jelenleg 35 védett őshonos, valamint 2 veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajtát tartunk nyilván. Több tájfajta génmentése, génbanki állományainak kialakítása folyamatban van. Ezen fajtáknak az eredeti állapotukban történő megőrzése nemzeti érdek és állami feladat.

Az államtitkár leszögezte: a céltudatos és szakszerű tenyésztési munka és génmegőrző tevékenység, valamint az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtható támogatásoknak köszönhetően az elmúlt években a védett őshonos és a veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajtáink létszáma fokozatosan emelkedik.

Mezőszentgyörgyi Dávid, az agrártárca kiemelt génmegőrzési feladatokért felelős miniszteri biztosa előadásában kiemelte: kormányzati célkitűzés az állami szerepvállalás növelése a génmegőrzési folyamatokban, ami állami génbanki hálózat kialakításával érhető el. Egyforma figyelmet kell fordítani a génmentési, génmegőrzési-, génhasznosítási-és génbanki tevékenységekre.

A génmegőrzési stratégia kiterjed az élelmezési és mezőgazdasági célú növényi-és állati genetikai erőforrásokra, kiemelten a védett őshonos és veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajtákra, valamint a magyar ebfajtákra is. Génmegőrzés célja a megőrzött állományok eredeti tulajdonságainak megtartása, hasznosítása, helyreállítása, illetve létszámának vagy minőségének fejlesztése – jegyezte meg a tárca miniszteri biztosa

kormany.hu

Kapcsolódó cikkek

Mezőgazdasági vízvédelem: kötelező az adatszolgáltatás

2017. január 19. 10:01
Minden év január 1. és március 31. között kell adatot szolgáltatniuk a nitrátérzékeny területen gazdálkodóknak és állattartóknak az általuk használt területekről. Az adatszolgáltatást elektronikusan kell megtenni.

Stratégiai keretmegállapodást kötött az agrártárca, a NAK és a Magosz

2018. április 03. 06:50
Az agrárium további fejlődése és a közös agrárpolitika (KAP) forrásainak jövőbeni biztosítására stratégiai keretmegállapodást kötött csütörtökön a Földművelésügyi Minisztérium (FM), a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetsége (Magosz).