Százból 77 helyen megsértik a munkavédelmi szabályokat

2017. május 31. 10:32
Alig volt javulás a munkavédelmi szabályok betartásában az első negyedévben az egy évvel korábbihoz képest Magyarországon, az ellenőrzött 3853 munkáltató 77 százalékánál találtak szabálytalanságot az ellenőrök – ismerteti jelentésében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkafelügyeleti főosztálya a tárca honlapján.

Az ellenőrök 80 esetben, összesen 38,27 millió forint munkavédelmi bírságot szabtak ki az első három hónapban.

Az egészséget nem veszélyeztető és a biztonságos munkavégzésre vonatkozó szabályok betartásának ellenőrzésénél 59 330 munkavállaló munkavégzési körülményeit vizsgálták, és az ellenőrzött dolgozók 69,5 százalékánál tapasztaltak szabálytalanságot. Ez az arány szinte megegyezik az előző év azonos időszakában mért adattal, amikor 64,2 százalékánál találtak rendellenességet – derül ki a jelentésből. 

A munkavédelmi hatóság megállapította, hogy a szabálytalan körülmények között foglalkoztatott munkavállalók 30,7 százalékának súlyos szabálytalanságok mellett kellett dolgoznia. Ez az arány is alig tér el a 2016 első negyedévében mért 30,3 százaléktól. 

Az ellenőrzések elsősorban a feldolgozóipar, az építőipar, a gépipar, a mezőgazdaság, az egészségügyi, szociális ellátás és a bányászat területére irányultak, ahol a munkavállalók egészségének, biztonságának veszélyeztetése gyakoribb és súlyosabb is. Az összes intézkedés 58 százaléka munkavédelmi, 27,8 százaléka munkabiztonsági, 14,2 százaléka pedig munkaegészségügyi intézkedés volt – ismertették.

A jelentés szerint a munkáltatói mulasztások 7,8 százaléka a villamosbiztonsági hiányosságokból, 7,3 százaléka pedig a nem megfelelő munkaeszközök biztosításából adódott. Intézkedniük kellett a felügyelőknek még a veszélyes anyagok alkalmazásából eredő kockázatok becslésével, értékelésével kapcsolatos szabályok megszegése és a munkavédelmi ismeretek hiánya miatt is, az összes eljárás 6,3 százaléka, illetve 5,8 százaléka volt ilyen.  

2017 első három hónapjában a munkavédelmi hatóság 37 esetben szabott ki eljárási bírságot, összesen 3,41 millió forint értékben, 16 esetben pedig közigazgatási bírság megfizetésére kötelezte a munkáltatókat, összesen 265 ezer forint értékben – tették hozzá.

adozona.hu

Kapcsolódó cikkek

Szélesedő kelet-közép-európai együttműködés az uniós agrárpénzek védelmében

2018. június 13. 07:43
A Visegrádi Négyek, valamint a balti országok is egyetértettek abban, hogy elfogadhatatlan a Közös Agrárpolitikára fordítható uniós források 2020 utáni időszakra javasolt csökkentése – mondta Nagy István agrárminiszter Bábolnán, a magyar V4-elnökség záró agrárminiszteri találkozóján.

Hogyan őrizhetjük meg a munkavállalóink egészségét?

2018. augusztus 01. 07:29
A magyar munkavállalók egészségi állapota nem ad okot büszkeségre. Hogyan támogathatja a HR a munkavállaló egészségét, és ezzel a vállalat hatékonyságát? Egyre több elemzés bizonyítja, hogy a cégeknek tudatosan érdemes nagyobb hangsúlyt fektetni a területre, mert például a táppénzes napok száma akár 10-30%-al csökkenthető. Szerkesztőségünk részt vett a Health On Day munkahelyi egészségfejlesztési témájú szakmai napon, ahol megismerhette a dolgozói menedzsment legújabb trendjeit és megoldásait.