Új kiállításokkal várják a látogatókat idén a zalaegerszegi múzeumok

2024. január 30. 12:33
Új kiállításokkal, színes múzeumpedagógiai rendezvényekkel és gazdag élményekkel várják 2024-ben a látogatókat a zalaegerszegi múzeumok – közölte Havasi Bálint, a Zalaegerszegi Múzeumok Igazgatóságának főigazgatója az intézmények programját bemutató sajtótájékoztatón.
 
Új kiállításokkal várják a látogatókat idén a zalaegerszegi múzeumok
A három intézmény - a Göcseji Múzeum, a Mindszentyneum és a Göcseji Falumúzeum - sokszínű és élményközpontú programokat állított össze. Céljuk, hogy minél több látogatót, illetve korosztályt tudjanak megszólítani – hangsúlyozta Havasi Bálint.
Várja a látogatókat a Mindszentyneum | Göcseji Múzeum
Februárban Közösségi múzeum címmel szerveznek nemzetközi szakmai konferenciát. A tanácskozást a Nemzeti Művelődési Intézettel és a szentendrei Múzeumi Oktatási és Módszertani Központtal közösen rendezik meg. A program témájához kapcsolódva folytatják a közösségi régészeti kutatásokat.
 
A Göcseji Múzeum idén ünnepli Szentmihályi Imre születésének 100. évfordulóját. A közgyűjtemény első szakemberéről tudományos konferencián emlékeznek meg.Az előadások anyagát és a legújabb kutatások eredményeit a 2025-ben megjelenő múzeumi évkönyvben teszik közzé – jelezte Kostyál László tudományos igazgató.
 
A Mindszentyneumban február az emlékezés hónapja; ennek jegyében rendezik meg a Mindszent(i)gazsága című vitaestet Soós Viktor egyháztörténész és Kovács Gergely, a szenttéavatási ügy felelőse részvételével – mondta el Csengei Ágota tagintézmény-vezető.
Göcseji Falumúzeum – Wikipédia
A Göcseji Falumúzeum kapuit tavaszköszöntő rendezvénnyel nyitják meg márciusban – emelte ki Varju András tagintézmény-vezető.
 
Húsvét hétfőn tojáskeresésre invitálják a családokat: a csokifigurákat fűben, fák odvában és a portákon rejtik majd el.
 
A hagyományos programokat új elemekkel színesítik, többek között a Klügel-orgonát is többször megszólaltatják. Az 1796-ban készült barokk hangszer öt évvel ezelőtt egy apró zalai településről, Vöcköndről került a múzeum restaurátorműhelyébe, ahol felújították és újrahangolták.
Az orgona is megszólalt a Falumúzeum Napján
forrás: turizmus.com

Kapcsolódó cikkek

UNESCO kulturális örökség lett a lipicai lótenyésztés és a magyar vonós zenekari hagyományok

2022. december 02. 10:36
A magyar vonós zenekari hagyomány és a lipicai lótenyésztés is felkerült az UNESCO (az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete) szellemi kulturális örökség listájára a világszervezet 17. ülésszakán.
Az UNESCO szellemi kulturális örökség listájára az emberiség nemzedékről nemzedékre hagyományozódó közösségi tudását gyűjtik össze. A listára kerülésről az egyes országok felterjesztései alapján a Szellemi Kulturális Örökség Kormányközi Bizottsága dönt, amelynek tizenhetedik ülésszakát november 28. és december 3. között Marokkó fővárosában, Rabatban rendezik meg – tájékoztatta szerkesztőségünket a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum Szellemi Kulturális Örökség Igazgatósága.

Kész a terv, ami gyorsvasúttal kötné össze Európa összes fővárosát

2024. szeptember 26. 17:48
Áprilisban mutatta be Enrico Letta volt olasz miniszterelnök versenyképességi helyzetjelentését és refomtervezetét az uniós vezetőknek. Mondandója röviden összefoglalva: amennyiben az EU nem teszi meg a szükséges lépéseket a pénzügyi, energia- és távközlési piacai teljes integrációjára, akkor még inkább le fog maradni az Egyesült Államoktól és Kínától.