Újraindul a BISEL program

2016. március 24. 07:37
2016. március 22-én, a Víz Világnapán V. Németh Zsolt környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkár és Román István agrárszakképzésért felelős helyettes államtitkár bejelentették a soproni Roth Gyula Erdészeti, Faipari Szakközépiskola és Kollégiumban a BISEL program újraindítását. A diákok közreműködésével az Ikva patak partján látványos bemutatóval szemléltették a BISEL program előnyeit.

A BISEL bioindikáció az iskolai oktatásban című program 2001. márciusában a Dráva konferencián indult el hazánkban 15 középiskola részvételével. A jelenlegi együttműködő felek (Földművelésügyi Minisztérium, Herman Ottó Intézet, Magyar Mezőgazdasági Múzeum és Könyvtár és a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság) elhatározták, hogy újraépítik, illetve újraindítják a bioindikációval és számítógépes kommunikációval foglalkozó BISEL környezetvédelmi programot és hálózatot.

V. Németh Zsolt államtitkár beszédében a víz fontosságára hívta fel a figyelmet: „Földünk 70%-a víz, de csak 3% édesvíz, és 1%-a felszíni édesvíz. Éppen ezért fontos, hogy óvjuk ezek állapotát, hiszen a vizes élőhelyeken a fajok populációja fokozatosan csökken.” Hozzátette: a BISEL-nek a középiskolai oktatásban nagy előnye bármely más európai vízminőség-vizsgálati módszerrel szemben, hogy gyors, könnyű és nem igényel különösebb szaktudást, sem nagy beruházást. Az államtitkár örömét fejezte ki, hogy a 2001-ben életre hívott kezdeményezés hivatalosan is újraindul.

Román István államtitkár beszédében rámutatott, hogy a Földművelésügyi Minisztériumnak fontos célja, hogy a minisztérium által fenntartott agrár-szakképző intézményekben a saját tantervükhöz és szakspecifikus képzési programjaikhoz illeszkedve a környezettudatosságra és fenntarthatóságra nevelés szempontjai megjelenjenek a mindennapi nevelő-oktató munkában. Az intézmények jelentős része csatlakozott az Ökoiskola programhoz, amely egyúttal egyfajta tanúsítványa is ennek a szemléletnek. A tanulók az intézményi tangazdaságokban és tanüzemekben maximálisan betartják a környezetvédelmi, élelmiszerbiztonsági, valamint állatvédelmi szabályokat. Az egészségnevelés jegyében pedig a tanüzemekben a saját maguk megtermelte egészséges alapanyagokból kiváló minőségű késztermékeket állítanak elő.

Forrás: FM

Kapcsolódó cikkek

Több száz milliárd eurós kárt okozott az időjárás Európának

2019. április 04. 07:43
Csaknem 500 milliárd eurós gazdasági veszteséget okoztak az árvizek, az aszályok, és a szélsőséges időjárás 1980 és 2017 között Európában. Az éghajlatváltozás okozta természeti katasztrófák ebben a közel negyven évben 115 ezer emberéletet követeltek a kontinensen. A mezőgazdaságot ért veszteségeket azonban nehéz összegezni és előre megjósolni is, mert több olyan ágazat is van, amelyeket erősen érinthetnek az évről-évre egyre nagyobb mértékű hőingadozások.

Rabláncot kaptak az Audi-dolgozók

2019. február 05. 07:55
Emiatt féltek sokan a felmondástól