Utazás a munkavégzés helyére: mutatjuk, mikor számít munkaidőnek

2022. június 20. 08:38
Amikor a munkavállaló nem rendelkezik állandó munkavégzési hellyel, az utazás időtartama is munkaidőnek számít vagy sem? Olvasói kérdésre dr. Kéri Ádám ügyvéd, adatvédelmi tisztviselő válaszolt.
Utazás a munkavégzés helyére: mutatjuk, mikor számít munkaidőnek

A kérdés részletesen így hangzik: a munkavállalókat egy adott ponton és időben várják (azonos településen vagy legalábbis megyében, mint a lakhelyük), ahonnan együtt (busszal vagy autóval) elviszik egy adott munkaterületre. Ott dolgoznak x órát, majd visszaviszik őket az adott pontra. Egy munkaterületen dolgoznak egy nap. Egy másik nap ugyanez történik, csak a munkaterület máshol van (a felvételi pont nem változik). Tehát, bár a munkavégzés helye rendszeresen változik, egy napon belül ugyanaz marad. Az adott (felvételi) pont és a munkakezdés helye között több (2–3) óra is lehet a távolság. Azt szeretném kérdezni, azon túl, amit munkával töltenek, itt mi számít munkában töltött időnek? Mikor felveszik a munkavállalókat onnan, hogy leteszik? Csak a ténylegesen munkában töltött idő?

SZAKÉRTŐNK VÁLASZA

Nagyon jó a kérdés. Nézzük mit mond erre a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (Mt.)!

86. § (1) Munkaidő: a munkavégzésre előírt idő kezdetétől annak befejezéséig tartó idő, valamint a munkavégzéshez kapcsolódó előkészítő és befejező tevékenység tartama.

(2) Előkészítő vagy befejező tevékenység: minden olyan feladat ellátása, amelyet a munkavállaló munkaköréhez kapcsolódóan, szokás szerint és rendszeresen, külön utasítás nélkül köteles elvégezni.

(3) Nem munkaidő
a) – a készenléti jellegű munkakört kivéve – a munkaközi szünet, továbbá
b) a munkavállaló lakó- vagy tartózkodási helyéről a tényleges munkavégzés helyére, valamint a munkavégzés helyéről a lakó- vagy tartózkodási helyére történő utazás tartama.

Jelen esetben azonban nem klasszikus munkahelyre utazásról van szó, így vizsgálandó, hogy nem minősül-e ez az idő mégis munkaidőnek. Erre nézve az EU Bíróságának Tyco-ügyben hozott döntése mutathat utat.
A Tyco a legtöbb spanyol tartományban olyan biztonsági rendszerek üzembe helyezésével és karbantartásával kapcsolatos tevékenységet végez, amelyek lehetővé teszik a behatolások érzékelését, valamint a lopások megelőzését. 2011-ben a Tyco bezárta a vidéken lévő irodáit (regionális irodák), és minden munkavállalóját a madridi (Spanyolország) központi irodához rendelte. A Tyco által alkalmazott műszaki személyzet biztonsági berendezéseknek azon a földrajzi területen lévő lakóhelyeken, illetve ipari és kereskedelmi létesítményekben történő üzembe helyezésével és karbantartásával foglalkozik, ahova rendelték őket, és amely terület a tartomány egészét vagy egy részét foglalja magában, sőt néha több tartományt. E munkavállalók mindegyike szolgálati járművel rendelkezik, amellyel mindennap a lakóhelyüktől azon helyekig utaznak, ahol a biztonsági rendszerek üzembe helyezésével vagy karbantartásával kapcsolatos műveleteket el kell végezniük. Ezzel a járművel térnek vissza a nap végén a lakóhelyükre.

Az EUB kimondta, hogy a 2003/88/EK irányelv (munkaidő irányelv) 2. cikkének 1. pontját úgy kell értelmezni, hogy az alapügyben szóban forgóhoz hasonló körülmények között, amikor a munkavállalók nem rendelkeznek állandó vagy szokásos munkavégzési hellyel, az e rendelkezés értelmében vett „munkaidőnek” minősül az az utazási idő, amelyet e munkavállalók a lakóhelyük, valamint a munkáltatójuk által kijelölt első és utolsó ügyfél közötti mindennapos utazással töltenek.

Jelen esetben tehát az utazással töltött idő is munkaidőnek minősülhet.


SZAKÉRTŐNK VÁLASZA

Az Európai Unió Bírósága (EUB) előtti ügyben ezt a kérdést vizsgálta az EUB:

„Úgy kell-e értelmezni a 2003/88/EK irányelv 2. cikkét, hogy [amikor a munkavállaló], aki nem rendelkezik állandó munkavégzési hellyel, azonban naponta kell a lakóhelyétől a vállalkozás naponta eltérő ügyfeléhez, és esetenként különböző másik ügyféltől a lakóhelyére utaznia (olyan útvonal vagy jegyzék szerint, amelyet a vállalkozás vele az előző napon közöl) egy többé-kevésbé kiterjedt földrajzi területen belül az alapügy körülményei között, [az az idő, amelyet e munkavállaló] a munkanap elején és végén utazással tölt, az irányelv 2. cikkében foglalt fogalommeghatározás szerint »munkaidőnek« minősül, vagy éppen ellenkezőleg, azt »pihenőidőnek« kell tekinteni?”

A Bíróság úgy döntött, hogy a 2003/88/EK irányelv 2. cikkének 1. pontját úgy kell értelmezni, hogy az alapügyben szóban forgóhoz hasonló körülmények között, amikor a munkavállalók nem rendelkeznek állandó vagy szokásos munkavégzési hellyel, az e rendelkezés értelmében vett „munkaidőnek” minősül az az utazási idő, amelyet e munkavállalók a lakóhelyük, valamint a munkáltatójuk által kijelölt első és utolsó ügyfél közötti mindennapos utazással töltenek.

Habár az esetjogban mindig van egy bizonytalanság, hiszen egy esetre nézve határozza meg a jog a szabályokat, úgy vélem, hogy ebben az esetben a gyülekezési helyre történő utazás nem minősül munkaidőnek. Olyannak tekinthető, mintha a munkavállaló a munkahelyére utazna, ami pedig nem munkaidő. Onnantól kezdve azonban már munkaidő, mivel nehezen elhatárolható az EUB esetétől. Hazai bíróságok is alkalmazzák már a szabályt. Ezen nem változtat az a körülmény, hogy egy munkavállaló intézi a szállítást, hiszen ezt a munkáltató szervezi meg.

Nézzük mi a helyzet a készenléti jellegű munkakörrel!

A munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (Mt.) 91. §-a szerint készenléti jellegű a munkakör, ha
a) a munkavállaló a feladatainak jellege miatt – hosszabb időszak alapulvételével – a rendes munkaidő legalább egyharmadában munkavégzés nélkül áll a munkáltató rendelkezésére, vagy
b) a munkavégzés – különösen a munkakör sajátosságára, a munkavégzés feltételeire tekintettel – a munkavállaló számára az általánoshoz képest lényegesen alacsonyabb igénybevétellel jár.

Amennyiben a munkavállaló a munkaideje legalább egyharmadában nem végez semmilyen munkát, abban az esetben a munkakör lehet akár készenléti jellegű is. Ezt a munkáltató állapítja meg. Amennyiben azonban a foglalkoztatás-felügyelet vagy munkaügyi bíróság ezzel nem ért egyet rendkívüli munkavégzés megfizetésére kötelezheti a munkáltatót, a munkavállalókat pedig megilleti az azonnali hatályú felmondás joga.

 

www.adozona.hu

Kapcsolódó cikkek

A munkavállalók fele felélte a mentális tartalékait

2021. április 07. 09:15
19 százalékuk teljesen elzárkózik az irodai munkához való visszatéréstől

Hogyan kezdje az évet a munkaügy?

2022. január 14. 08:05
A hivatalos, NAV által közzétett nyilatkozatok már 2021. december végétől elérhetőek