V4 országok munkavédelem irányításáért felelős vezetőinek értekezlete

2018. június 25. 09:10
A munkakörülmények fejlesztésének hatása a versenyképességre, az állami irányítás szerepe a kkv-k munkavédelmének támogatásában

A 30 fő részvételével megrendezett konferenciát a Pénzügyminisztérium Munkavédelmi Főosztálya szervezte. A bevezető előadásokban a négy ország delegációvezetői bemutatták országaik munkavédelmi irányítási rendszerét, munkavédelmi helyzetét, a munkavédelmi ellenőrzés szerepét és tevékenységeiket. Jellemzően mindegyik fél kitért a mikro-, kis- és közepes vállalkozások nemzetgazdaságon belüli arányára, a munka világában jelentkező új veszélyforrásokra és a munkavédelmi felügyeletek napjainkban megváltozott szerepére. 

A megbeszélések során megállapítást nyert, hogy - ugyan a V4 országokban más-más modellek szerint működnek a felügyeletek - az alkalmazott megoldások pl. a Lengyelországban működő „Első ellenőrzés” program, a Cseh Köztársaságban bevezetett „Biztonságos Vállalat” cím, a Szlovákiában létrejött „Biztonságos Munkahely” kezdeményezés, a Magyarország által szervezett célvizsgálatok, az „Együttműködés a munkahelyek biztonságáért” program, a mezőgazdaságot érintő kampány a többi ország számára is követhető, jó példákat jelentenek.

Az együttműködés - magyar javaslat nyomán - konkrét anyagok (pl. oktatási tematikák, útmutatók) valamint a tervezett fejlesztések tapasztalatainak megosztásával folytatódhat.

www.ommf.gov.hu

Kapcsolódó cikkek

Megsarcolt zöldségfogyasztás

2018. április 16. 10:31
Spanyolországban 3, de Hollandiában is csak 6 százalékos áfa sújtja a zöldség- és gyümölcstermesztőket. A hazai termelőknek viszont 27 százalékos forgalmi adó mellett kellene érvényesülniük az egyre fokozódó versenyben. A szektor szereplői ezért a tej- és a húságazat mintájára az adó mielőbbi mérséklését szorgalmazzák.

Ingyen hitelt kapnak a fagykár sújtotta gazdák

2016. július 28. 07:57
Hektáronként maximum félmillió forinthoz juthatnak Hektáronként legfeljebb 500 ezer forint összegű kamat- és költségmentes hitelhez juthatnak azok a gazdák, akiknek idén áprilisában fagykár sújtotta ültetvényeit - közölte a Földművelésügyi Minisztérium az MTI-vel.