Véleményezhetők az Európai Bizottság javaslatai

2021. július 20. 12:10
Az Európai Bizottság a múlt héten bemutatott Európai Zöld Megállapodást követően a klímaváltozással kapcsolatos alprogramjairól (is) konzultációkat nyitott az erre a célra működtetett – Have your say – Mondd el a véleményedet – weboldalán.
Véleményezhetők az Európai Bizottság javaslatai

Ezeket az Európai Bizottság által már elfogadott jogszabályokat 8 héten keresztül lehet véleményezni. A visszajelzésekről az Európai Bizottság összefoglalót készít, amelyet az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak továbbít. Célja, hogy az észrevételek és vélemények hasznos adalékul szolgáljanak a jogalkotási vita során. A beérkezett visszajelzéseket közzéteszik ezen a webhelyen, ezért azoknak meg kell felelniük a véleménynyilvánításra vonatkozó szabályoknak.
(A weboldalukról kimásolt képekre kattintva lehet eljutni az egyedi véleménygyűjtő webhelyekre.)

Összegzés

Az európai zöld megállapodás célja, hogy 2050-ig az EU klímasemlegessé váljon. Az energiaadó-irányelv felülvizsgálata egy tágabb szakpolitikai reformcsomag részét képezi, mely ennek az ambiciózus célnak az elérését szolgálja.

Az irányelv felülvizsgálatának fő célkitűzései a következők:

  • az energiatermékek és a villamos energia adóztatásának összehangolása az EU energia- és éghajlat-politikai céljaival, ami elősegítheti a 2030-ra kitűzött uniós célértékek, 2050-re pedig a klímasemlegesség elérését;
  • az uniós egységes piac megőrzése az adókulcsok alkalmazási körének és szerkezetének naprakésszé tételével, valamint az opcionális adómentességek és adókedvezmények alkalmazásának ésszerűsítésével.

A jogi aktus típusa: Irányelvre irányuló javaslat


Összegzés

Az európai zöld megállapodás keretében a Bizottság elkötelezte magát az éghajlatváltozás elleni határozottabb fellépés mellett, és értékelni fogja, hogy az EU üvegházhatásúgáz-kibocsátása hogyan csökkenthető felelősségteljesen legalább 50–55 %-kal 2030-ig.

A felülvizsgálat

  • értékelni fogja, hogy a megújuló energiára vonatkozó uniós szabályok ((EU) 2018/2001 irányelv) milyen mértékben járulhatnak hozzá a magasabb szintű uniós éghajlat-politikai törekvésekhez
  • fel fogja tárni, hogy miként lehetne felgyorsítani az integráltabb energiarendszerre való átállást az integrált energiarendszerről szóló stratégiában és a hidrogénstratégiában foglaltak szerint.

A jogi aktus típusa: Irányelvre irányuló javaslat


ismert rövidítése: LULUCF

Összegzés

Az európai zöld megállapodás célul tűzi ki, hogy az EU 2050-re a világ első klímasemleges kontinensévé váljon, vagyis hogy az uniós gazdaság nettó üvegházhatásúgáz-kibocsátása nulla legyen.

Ahhoz, hogy ez megvalósulhasson, a Bizottság a 2030-ra vonatkozó kibocsátáscsökkentési célszint növelését javasolja.

Ehhez pedig felül kell vizsgálni az összes vonatkozó szakpolitikát, köztük a földhasználatra, a földhasználat-változtatásra és az erdőgazdálkodásra vonatkozó szabályozást is. A rendelet módosítása azt a célt szolgálja, hogy az ágazat szereplői nagyobb mértékben csökkentsék kibocsátásaikat, valamint fenntartsák és fokozzák a szén-dioxid kivonását a légkörből.

A jogi aktus típusa: Rendeletre irányuló javaslat


Összegzés

Az EU célul tűzte ki, hogy 2050-re klímasemlegessé teszi gazdaságát. Ezt a nagyszabású célt meghiúsíthatja, ha nemzetközi partnereink éghajlatvédelmi erőfeszítései nem bizonyulnak elegendőnek. Ebben az esetben ugyanis felmerül a kibocsátásáthelyezés kockázata, vagyis hogy a vállalatok olyan országokba helyezik át a termelésüket, ahol kevésbé szigorú környezetvédelmi előírások vannak érvényben. Így végeredményben globális szinten nem csökkenne a kibocsátás.

Az új rendszer úgy kívánja elejét venni ennek, hogy adót vet ki bizonyos árucikkekre, melyeket az EU egységes piacára hoznak be.

A jogi aktus típusa: Rendeletre irányuló javaslat


Összegzés

Az EU célul tűzte ki, hogy 2050-re az uniós gazdaság üvegházhatásúgáz-kibocsátása nettó nulla legyen, vagyis hogy a gazdaság klímasemlegessé váljon. Ennek elősegítésére a Bizottság új kibocsátáscsökkentési célt javasol 2030-ra vonatkozóan, mégpedig azt, hogy az EU az eredeti tervnél nagyobb mértékben, legalább 55%-kal csökkentse az üvegházhatású gázok kibocsátását az 1990-es évben mért szinthez képest.

Ennek érdekében a Bizottság felül fogja vizsgálni az összes érintett szabályozást, többek között az (EU) 2018/842 rendeletet, mely kötelező, éves szinten teljesítendő kibocsátáscsökkentési célokat határoz meg mindegyik uniós országra vonatkozóan a 2021 és 2030 közötti időszakra.

A jogi aktus típusa: Rendeletre irányuló javaslat


Összegzés

Az európai zöld megállapodásban kitűzött célok elérésében kulcsszerepet játszik, hogy milyen mértékben tudjuk csökkenteni a közúti közlekedésből származó szén-dioxid-kibocsátást. Ezért nagyon fontos, hogy a személygépjárművek és a könnyű haszongépjárművek szén-dioxid-kibocsátását szabályozó rendelet megfelelően szolgálja ezeket a célokat.

A Bizottság javaslatot fog tenni a rendelet felülvizsgálatára, hogy a jogi keret 2025-től kezdődően jobban elősegítse a közúti közlekedés zéró kibocsátására vonatkozó célkitűzés megvalósítását.

A jogi aktus típusa: Rendeletre irányuló javaslat


Fórumtéma: Éghajlat-politika

A jogi aktus típusa: Rendeletre irányuló javaslat


Összegzés

Ez a kezdeményezés az európai zöld megállapodás végrehajtását szolgáló jogalkotási csomag részét képezi. A Bizottság rendeletjavaslatot készít elő az uniós kibocsátáskereskedelmi rendszer módosítására. A tervbe vett rendelet:

  • megvalósítja a nemzetközi légi közlekedésben alkalmazandó kibocsátáskompenzációs és -csökkentési rendszert (CORSIA) a 2030-ra kitűzött európai uniós éghajlat-politikai célkitűzésekkel összhangban;
  • az üvegházhatásúgáz-kibocsátás fokozott csökkentése céljából növeli az árverésre kerülő kibocsátási egységek arányát a légijármű-üzemeltetőkre vonatkozóan.

A jogi aktus típusa: Irányelvre irányuló javaslat


Fórumtéma: Éghajlat-politika

A jogi aktus típusa Határozatra irányuló javaslat


Összegzés

Annak érdekében, hogy az EU 2050-re klímasemlegessé válhasson, a Bizottság azt javasolta a tagállamoknak, hogy 2030-ra együttesen legalább 55%-kal csökkentsék az az üvegházhatásúgáz-kibocsátást az 1990-es szinthez képest, emelve ezzel a korábban meghatározott célt.

A Bizottság meg fogja vizsgálni az összes vonatkozó uniós szakpolitikát abból a szempontból, hogy lehetővé teszik-e ennek a megemelt célszintnek az elérését. Ez a vizsgálat ki fog terjedni az uniós kibocsátáskereskedelmi rendszerre is. A Bizottság javasolni fogja, hogy a kibocsátáskereskedelmi rendszer hatálya egészüljön ki a gazdaság további ágazataival.

Ezen túlmenően a vonatkozó jogszabályban foglaltakkal összhangban a Bizottság meg fogja vizsgálni, hogyan működött a fel nem használt kibocsátási egységek tartalékolására képzett piaci stabilizációs tartalék a létrehozása óta eltelt 3 évben.

A jogi aktus típusa: Irányelvre irányuló javaslat




Az oldalon tájékoztató közleményként megosztásra került az Erdők – új uniós stratégia (FATÁJ híradás itt) is – ehhez nem várnak véleményeket.

Összegzés

Az európai zöld megállapodás keretében a Bizottság új uniós erdőgazdálkodási stratégiát jelentett be, amely a biológiai sokféleséggel kapcsolatos uniós stratégiára épül, a teljes erdőciklusra kiterjed, és hangsúlyt fektet az erdei területek társadalmi és gazdasági előnyeire. A stratégia célja az erdők megfelelő állapotának biztosítása. Gondoskodni hivatott arról, hogy Európa erdői egészségesek és megújulásra képesek legyenek, és hozzájáruljanak a biológiai sokféleséghez, az EU éghajlati céljainak megvalósításához, az érintett ágazatokban dolgozók megélhetésének biztosításához és a körforgásos biogazdasághoz. A stratégia az EU-beli erdők védelmére, helyreállítására és a fenntartható erdőgazdálkodásra összpontosít, és ki fog terjedni a világ erdeire is.

Fórumtéma: Mezőgazdaság és vidékfejlesztés, Éghajlat-politika, Környezetvédelem

A jogi aktus típusa: Közlemény

Kategória: A Bizottság munkaprogramja

Kapcsolódó cikkek

Munkahelyi biztonság - az erdészet jövője

2021. január 29. 08:11
Az EU-OSHA új jelentése röviden bemutatja a mezőgazdasági és erdészeti ágazatot érintő szervezeti és technológiai változásokról, valamint az ebből adódó munkahelyi biztonsági és egészségvédelmi kihívásokról szóló előrejelzési projektjének megállapításait.

A nettó zéró emisszió elérése

2019. június 27. 08:29
A G20-országok vezetői a héten Oszakában tartják éves csúcstalálkozójukat. Az ENSZ főtitkára, António Guterres is találkozik velük, mielőtt Abu-Dzabiba utazik, ahol az ENSZ szeptemberi klímavédelmi csúcsának menetrendjét véglegesítik. E két csúcstalálkozónak kellene a világot arra a pályára állítania, amely a történelem leggyorsabb gazdasági átalakulását valósítja meg. Mégis, mindkét csúcson a legjobb esetben is csak apró előrelépések várhatók.